A strasbourgi bírósághoz fordulnak a pedagógusok

„A kormány rendeletileg úgy alakította a kötelező szabályokat, hogy lényegében még a tanulók se vegyék észre, ha tanáraik sztrájkolnának a jobb munkakörülményekért. A mostani polgári engedetlenségi akciójukba maga a kormány hajszolta bele a pedagógusokat” – írja közleményében a Magyar Helsinki Bizottság. A kormány a járványhelyzetre hivatkozva február 11-én rendeletben határozta meg a minimálisan kötelező szabályokat. Vagyis arról döntött, hogy a gyerekfelügyeletet és bizonyos tanórákat sztrájk idején is meg kell tartani. A közlemény szerint a kormány egyoldalúan és visszaélve erőfölényével úgy alakította a szabályozást, hogy a szülők és gyerekek gyakorlatilag semmit se vehessenek…

Tovább olvasom

A Földes Ferenc Gimnázium is szolidaritását fejezte ki

Mi is beszámoltunk róla, hogy tegnap reggel élőlánccal vették körbe a Herman Ottó Gimnázium épületét és tornacsarnokát, így tiltakozva a az iskola igazgatóhelyettesének felmentése ellen. Az élőlánc aztán tüntetéssé alakult át. Ekkor történt az az eset is, amikor egy miskolci nyugdíjas férfi az ablákából leöntötte a jövőjükért tüntető diákokat. Az eset kapcsán a Demokratikus Koalíció feljelentést is tett. Erről itt írtunk bővebben. A Földes Ferenc Gimnázium épületét is élőlánccal vették körbe . Az akcióval a Herman Ottó Gimnáziummal és Dezsőfi Györggyel kívánt szolidaritást vállalni az iskola, illetve fontosnak tarották, hogy…

Tovább olvasom

Élőlánccal vették körbe a Hermant – az igazgatóhelyettes felmentése ellen tiltakoztak

Hétfő reggel fél 8-tól fekete ruhába öltözött diákok, szülők és tanárok tiltakoztak élőlánccal a miskolci Herman Ottó Gimnázumnál azért, mert a múlt héten a fenntartó tankerület felmentette az intézmény igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt. A szóbeli indoklás szerint azért született a döntés, mert az igazgatóhelyettes a pedagógusok polgári engedetlenségének az élére állt a múlt héten. A tankerület szerint a hatályos törvényekben a polgári engedetlenség nem definiált fogalom, a munkabeszüntetés veszélyezteti a tanulók érdekeit, az igazgatóhelyettesnek pedig kiemelt felelőssége van az iskola jogszerű működésében. Dezsőfi György lapunknak azt mondta: tíz éve az iskola igazgatóhelyettese, szerinte…

Tovább olvasom

Közel 5000 pedagógus hiányzik az oktatásból, és ez a szám csak nőhet

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint volt olyan, hogy egy történelemtanár oktatott fizikát egy éven át. Az RTL Klub Reggeli című műsorának volt vendége Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. A szakember a tanárhiányról és a sztrájk-tervekről is beszélt a Telex által szemlézett műsorban: elmondta, jelenleg 4800 pedagógus hiányzik az oktatásból, de ez a szám jövőre 6000-re is emelkedhet. „Mintegy 16.000 kolléga hiányzik a rendszerből, őket már nem lehet lehelyettesíteni, tehát elakadás, probléma biztos lesz. Tudunk olyat, hogy egy történelemtanár tanította a fizikát egész éven keresztül.” Folynak a sztrájktárgyalások is, Szabó…

Tovább olvasom

Két iskola már nem nyit ki szeptemberben

Két somogyi településen, Kisbárpátin és Kálmáncsán sem nyit ki szeptembertől az iskola, így a település tanulóit más közeli oktatási intézménybe kell majd járatni, írja a megyei Sonline. A lapot arról tájékoztatta a Siófoki Tankerületi Központ, hogy nem véglegesen zárják be a kisbárapáti iskolát, pusztán csak szüneteltetik ott az oktatást a következő tanévre. Ez a lehetőség egyébként már egy éve is felmerült a pedagógushiány és a kevés tanuló miatt, de akkor még nyitva tartották az intézményt. A 375 lakosú Kisbárapátiról a 15 km-re található Andocsra kell majd járniuk a tanulóknak. A 631…

Tovább olvasom

Kiderült, mely tantárgyaknál a legsúlyosabb a tanárhiány Magyarországon

Ráadásul a felvételizők számát elnézve a helyzet nem fog javulni a következő években sem. A természettudományos tantárgyaknál és az informatikában van a legkevesebb tanár – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az Inforádiónak. Horváth beszélt a pedagógusképzésben részt vevők alacsony számáról is: „Sajnos azt lehetett látni az idei felvételiknél is, hogy ezek a számok valószínűleg még aggasztóbbak lesznek” – mondta. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint a kötelező tanítási órák száma elkezdett a maximális terhelés felé mozdulni, „ami az oktatás minősége szempontjából nem a legszerencsésebb”. A problémát rövid távon…

Tovább olvasom

Ismét csak üres ígéretek a kormánytól, alaposan megnőtt az esélye egy újabb pedagógussztrájknak

2028-ra (!) tett ígéreteket az államtitkár a pedagógusok képviselőinek, akkor is csak a diplomás átlagbér 80%-t kapnák meg a pedagógusok, akiknél már így is óriási a létszámhiány. Ezt a szakszervezet érthető módon nem fogadja el, hiszen az eddigi ígéreteket sem tartotta be a kormány már évek óta. Mindkét pedagógus szakszervezet képviselőit fogadta Maruzsa Zoltán a közoktatásért felelős államtitkár. Elmondta nekik, hogy 2028-29-re felzárkóztatják a pedagógus-fizetéseket a diplomás átlagbér 80 százalékára. Konkrét ígéret azonban az idei béremelésről nem hangzott el, ezt sérelmezte a két érdekképviselet, és ezt el is mondták egy…

Tovább olvasom

Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék a pedagógusok sztrájkjogának ellehetetlenítése miatt

A pedagógusok sztrájkjogának ellehetetlenítését tartalmazó szabályozás megsemmisítését kérve, az Alkotmánybírósághoz fordultak ellenzéki országgyűlési képviselők – közölte Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az MTI-vel. Az MSZP kezdeményezte, hogy az ellenzéki pártok képviselői kérjenek utólagos normakontrollt. Azért küldték a törvény szövegét az Alkotmánybírósághoz, mert szerintük az sem a magyar Alaptörvénynek, sem a magyar alkotmányos hagyományoknak, sem a nemzetközi szerződéseknek és a bírói gyakorlatnak nem felel meg „A kormány javaslatára megszavazott törvénymódosítás teljességgel elfogadhatatlan, az ugyanis gyakorlatilag megfosztja a pedagógusokat a sztrájkhoz való jogtól, megfosztja őket attól a lehetőségtől, hogy érdekeik érvényesítése érdekében…

Tovább olvasom

A Belügyminisztérium gyorsan világossá tette a pedagógusok számára, hogy ne reménykedjenek plusz pénzben

A követelésekre adott válaszában a BM viharsebesen rövidre zárta a vitás kérdéseket, miszerint ne reménykedjenek a tanárok és a közoktatásban dolgozók semmilyen plusz juttatásban, itt követeléseknek helye nincs. Mint ahogy forrás sem a fizetések emelkedésére, kár, hogy ez már csak azután derült ki, hogy a miniszterek és a miniszterelnök fizetését óriási mértékben megemelték Orbánék. A rengeteg kitérő válasz mellett az egyértelmű NEM dominál. A részletekről a Telex.hu számolt be. Levélben közölte álláspontját a Belügyminisztérium a pedagógus szakszervezetek sztrájkköveteléseivel kapcsolatban. A szakszervezetek által a Telexhez eljuttatott dokumentumban a Pedagógusok szakszervezete (PSZ),…

Tovább olvasom

Az igen! Németh Szilárd Isten áldását küldte a tanároknak megbecsülésképp, az internet elszabadult – mémek

A tűzoltók és a pedagógusok bizonyára jókedvűen vették tudomásul, hogy a tervek szerint Orbán Viktor eddig sem alacsony fizetése közel a duplájára növekszik majd, nekik azonban semmilyen emelés nem jár. „Rezsiszilárd” azonban alaposan felvitte a tanárok megbecsültségét, hiszen üzent nekik egy krétával írt mondatban. A net azonban erre rá is ugrott. Bár az oktatásügyet megkapó belügyminiszter csak rendet tudott ígérni a magasabb béreket követelő tanároknak, akitől még a sztrájkolás lehetőségét is elvették. Majd pedagógusnap alkalmából a Belügyminisztérium ködösen csak annyival biztatta őket, hogy mindent elkövetnek, hogy „a hivatás megbecsültsége tovább növekedjék”. Nem tudni, hogy…

Tovább olvasom