Változást jelent többek között az is, hogy politikusainknak már nem kell azt sem feltüntetniük, hol, milyen ingatlanban laknak. Az új vagyonnyilatkozati törvény nagy vívmánya, hogy a magántőkealapi részesedést is tartalmaznia kell, kihagyható viszont a dokumentumokból az ingatlan, ahol az érintett politikus és családtagja életvitelszerűen lakik. Kiskapuk tehát így is maradnak a rendszerben. Egy éven belül harmadszorra választotta meg az Országgyűlés a vagyonnyilatkozati rendszert, ezúttal azonban úgy tűnik, hogy – bár a kormány ezt nem veri nagydobra – az Európai Bizottság kérésére mégis történt némi előrelépés az ügyben. A képviselői vagyonnyilatkozatoknak…
Tovább olvasomCímke: Orbán
Orbán is aláírta, hogy az energia- és gazdasági válságért kizárólag Oroszország a felelős
Valószínűleg a Fidesz, illetve szavazói hozzászoktak, hogy semmi gond abból, ha Brüsszelben és itthon homlokegyenest mást mond a kormánypárt, élén a miniszterelnökkel. Aláírásával hitelesítette, hogy egyetért a fenti kijelentéssel. Itthon ezt kommunikálja? Ugye nem, hanem mindenért az EU a hibás. „Miközben felpörög a hazug propaganda, miszerint a szankciók a hibásak mindenért is, addig Orbán ALÁÍRTA az Európai Tanács állásfoglalását, ami világosan kimondja, hogy csakis Oroszországot terheli a felelősség a gazdasági nehézségek miatt” – írja Tompos Márton, a Momentum országgyűlési képviselője. Az állásfoglalásban (pdf) – ami a kormányzati bombaszankciós plakátok elindítása után keltezett…
Tovább olvasomA beszédét rekedten, köhécselve elmondó kormányfőnek kutya baja – állítja a fideszes sajtófőnök – videó
Hiányzott a dinamika, valamint Orbán Viktor hangtónusa az idei ünnepi beszédjéből, Zalaegerszegen. Havasi Bertalan azonban bizonygatja, hogy a miniszterelnöknek semmi baja. Pedig láthatóan szenvedés volt számára a jóval kisebb tömeg előtti beszéd megtartása is. Sokaknak feltűnt a mai megemlékezésen köhécselő, rekedt Orbán Viktor, de a kormányfő esetleges betegségére vonatkozó kérdéseket Orbán sajtófőnöke a fenti válasszal ütötte el. A miniszterelnöknek kutya baja – válaszolta Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke az RTL Híradó kérdésére. A csatorna azt szerette volna megtudni, hogy a mai zalaegerszegi megemlékezésen látott köhécselő, rekedt kormányfő milyen egészségügyi problémákkal küzd, és…
Tovább olvasomOrbán Viktor október 23-án azért megy Zalaegerszegre, mert vidéken többen élnek, mint a fővárosban
Szó sincs arról, hogy a mostanában igen gyakorivá váló Fidesz- és kormányellenes megmozdulásoktól tartana, vagy hogy netán kifütyüli a fővárosban különösen nagy számban megtalálható, elégedetlen tömeg, hanem mert vidéken többen élnek. Miért kételkednénk? A Fidesz idén nem tart 1956-os megemlékezést, Orbán Viktor pedig Zalaegerszegen mond beszédet, mi ennek az oka – kérdezte a 24.hu. Helyes, hogy amikor 8 millió ember vidéken él, akkor időnként a miniszterelnök megemlékezése ott zajlik, hiszen ott élnek többen – válaszolta Gulyás, aki szerint ettől még Budapesten is lesznek központi megemlékezések, ő például még ma a…
Tovább olvasomDirekt36: Rogánék már a háború kitörésének napján utasításba adták, mit kell hangoztatni
Bár nemrég Orbán arról beszélt, hogy a februári találkozó után sejtette, hogy „baj van” Putyinnal, de a Direkt36 oknyomozó cikke a kormány nem számított háborúra. Bár Orbán Viktor arról beszélt nemrég Berlinben, hogy amikor Moszkvában járt az orosz-ukrán háború kitörése előtt, látta Putyin elszántságát, és ezért érezte, hogy „baj van”, ehhez képest kormányzati források szerint a magyar miniszterelnök februárban még épp az ellenkezőjéről beszélt – írja a Direkt36 abban az oknyomozó cikkében, amiben a magyar kormány háborús manőverezéséről készítettek. A cikk szerint a miniszterelnök belső körben azt magyarázta februárban, hogy nem számít háborúra.…
Tovább olvasomÜtős összeállítást tettek közzé arról, hogyan hazudott a Fidesz a kampányban a megszorításokról – videó
Egészen pontosan a Momentum szedte össze, hogyan kommunikált a Fidesz a kampány során, szó szerint kinevetve azokat, akik az ellenzék spórolási javaslatait felhozták. A választások előtt és közvetlenül utána Orbán Viktor (már 1,5 hónappal a háború kitörése és a szankciók bevezetése után) kerek perec kizárta, hogy bármiféle megszorítások lesznek hazánkban. A végeredményt látjuk. „Jólétet és igazságosságot úgy teremthetünk a jövő Magyarországán, ha szembenézünk az igazsággal. Csak így győzhetjük le a szemfényvesztő populistákat, akik átverik az embereket és igazságtalan, szegény országot teremtenek. A Momentum az a párt, ami illúziók helyett az…
Tovább olvasomSzelektív memória: Orbán szerint az élelmiszer-árstopot a háborús szankciók miatt kellett bevezetni – videó
Ilyen egyszerű fideszes módra megváltoztatni a történelmünket. De azért az internet korában talán nem olyan nehéz visszaemlékezni, hogy Orbán Viktor január 12-én, tehát jó másfél hónappal a háború kitörése előtt hirdette ki az élelmiszer-árstopot. Erre talán még a fideszes szavazók is emlékeznek. Hol voltak akkor még szankciók meg háború? Orbán Viktor péntek reggel úgy beszélt az árstopokról az állami rádióban, mintha azokat kifejezetten az orosz-ukrán háború kitörése után, az uniós szankciók miatt kellett volna bevezetni. Pedig Orbán Viktor nem sokkal a választások előtt, január 12-én jelentette be, hogy hat alapvető élelmiszer árát…
Tovább olvasomA Fidesz megint jól megmondta az Európai Bizottságnak, … de megszavazta az EU által kért módosításokat
Brüsszel gonosz, Brüsszel a hibás minden mostani problémáért, különösen a forint mélyrepüléséért és az energiaárrobbanásért, de nem mondhatnak le Orbánék a rengeteg uniós pénzről, ezért megszavazták mind a 89 kért módosítást. Csak fizessen nekünk az EU sok-sok pénzt, aztán megint lehet lehordani a sárga földig itthon. A Fidesz élesen bírálja az Európai Bizottságot, de megszavazza a megegyezést szolgáló törvényjavaslatokat. Ez derült ki az országgyűlés törvényalkotási bizottságának (TAB) csütörtök délutáni ülésén, ahol a jövő heti szavazás előtt 89 módosítást fogadtak el az Európai Bizottsággal (EB) való megegyezés érdekében benyújtott törvényjavaslatokhoz. Mint…
Tovább olvasomValakinek ez hatalmas biznisz volt, 15 milliárdos osztalékot fizetett ki a lélegeztetőgép beszerzés nyertese
Egyrészt a szükséges mennyiség többszörösét vettük meg Szijjártóék hathatós közreműködésével, mindig 1-1 közbeiktatott beszerző cég segítségével, soha nem közvetlenül. Az már csak hab a tortán, hogy a legtöbbje még csak nem is használható valódi lélegeztetésre, de eladni sem tudjuk, mert tisztában vannak azzal, hogy nem jók semmire. A részleteket a The Post osztotta meg: „Annál gusztustalanabb és aljasabb dolog nincs, mint járványhelyzetben nyerészkedni az emberek egészségén, félelmén. Orbán legszűkebb köre tavaly 800 milliárddal lett gazdagabb. Vastagon hozzájárult ehhez a 16 ezer feleslegesen beszerzett lélegeztetőgép biznisz. Ennyit a legextrémebb helyzetben sem…
Tovább olvasomNincs jobb helye a pénzünknek: Orbán 8 millió euróért hazánkba hozná az Olasz Szuperkupát
Tehát azért fizetnénk mi magyarok 8 millió eurót (átszámítva közel 3,5 milliárd forintot) az olasz szövetségnek, hogy itt játsszák le az Olasz Szuperkupa döntőjét, hazánkban. Kiváló ötlet, vajon ehhez is kell az uniós pénz, vagy ez menni fog simán közpénzből is? Az olasz bajnokcsapat és kupagyőztes összecsapását az utóbbi években egyre gyakrabban rendezik meg külföldön, és most olasz sajtóhírek szerint Magyarország is bejelentkezett érte. Megújítaná az olasz első osztályú focibajnokság, a Serie A a szuperkupa lebonyolítását úgy, hogy a nemzetközi színtéren vonzóbb legyen: a tervek szerint négycsapatos minitornát játszana a kupadöntő két…
Tovább olvasom