A Fidesz megint jól megmondta az Európai Bizottságnak, … de megszavazta az EU által kért módosításokat

Megosztás

Brüsszel gonosz, Brüsszel a hibás minden mostani problémáért, különösen a forint mélyrepüléséért és az energiaárrobbanásért, de nem mondhatnak le Orbánék a rengeteg uniós pénzről, ezért megszavazták mind a 89 kért módosítást. Csak fizessen nekünk az EU sok-sok pénzt, aztán megint lehet lehordani a sárga földig itthon.

A Fidesz élesen bírálja az Európai Bizottságot, de megszavazza a megegyezést szolgáló törvényjavaslatokat. Ez derült ki az országgyűlés törvényalkotási bizottságának (TAB) csütörtök délutáni ülésén, ahol a jövő heti szavazás előtt 89 módosítást fogadtak el az Európai Bizottsággal (EB) való megegyezés érdekében benyújtott törvényjavaslatokhoz.

Mint kiderült, az EB még a bizottsági ülés napján is tárgyalni akart a már egyeztetett előterjesztésekről, emiatt kellett az ülést elhalasztani. Ez volt a válasz arra az ellenzéki bírálatra, hogy miért van ennyi utólagos módosítás. A heves vitában Balla György Fidesz-képviselő – a napirenden egyébként nem is szerepelt vagyonbevallás kapcsán – önkényeskedéssel vádolta az Európai Bizottságot, amely „undorító kettős mércét” alkalmazva kényszeríti a magyar országgyűlést a most tárgyalt törvények elfogadására.

Frakciótársa, Láng Zsolt ezt azzal egészítette ki: nagyot nyelve, nem szívesen szavazza majd meg némelyik törvényt, mert „irreális és a haza javát nem szolgáló” pontokat is tartalmaznak, de meg fogja szavazni, hogy megkapjuk a nekünk járó pénzt, mert arra szükségünk van. Hiller István (MSZP) azt mondta: valóban érdekünk a megállapodás, ez a kormány felelőssége. Ő nem fog a javaslatok ellen szavazni, hanem tartózkodik majd.

További részletek a Hvg.hu cikkében olvashatók.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts