Ismét megújulnak a vagyonnyilatkozatok, Orbán Viktor még szegényebbnek tűnhet, mint eddig

Megosztás

Változást jelent többek között az is, hogy politikusainknak már nem kell azt sem feltüntetniük, hol, milyen ingatlanban laknak.

Az új vagyonnyilatkozati törvény nagy vívmánya, hogy a magántőkealapi részesedést is tartalmaznia kell, kihagyható viszont a dokumentumokból az ingatlan, ahol az érintett politikus és családtagja életvitelszerűen lakik. Kiskapuk tehát így is maradnak a rendszerben.

Egy éven belül harmadszorra választotta meg az Országgyűlés a vagyonnyilatkozati rendszert, ezúttal azonban úgy tűnik, hogy – bár a kormány ezt nem veri nagydobra – az Európai Bizottság kérésére mégis történt némi előrelépés az ügyben. A képviselői vagyonnyilatkozatoknak ettől persze nem lesz sokkal több értelme, és Orbán Viktor ez alapján valószínűleg továbbra is az egyik legszegényebb politikusnak tűnhet az országban, de néhány vagyonelemet azért nehezebben tudnak majd elrejteni a képviselők.

A Magyar Közlönyben október 26-án jelent meg a vagyonnyilatkozat-törvény újabb módosítása, melyet rohamtempóban szavaztak meg az Országgyűlés kormánypárti képviselői. A sietség nem volt véletlen, hiszen a változtatást az Európai Bizottság kérte – egyike annak a 17 vállalásnak, melyet a kormány tett, hogy megérkezzenek végre a régóta várt uniós pénzek.

A kormány számára kifejezetten kínos, hogy néhány hónapon belül másodszorra kellett hozzányúlni a törvényhez úgy, hogy mindkét esetben az Európai Unióra mutogattak. Az Országgyűlés először idén júliusban szavazott, akkor úgy döntöttek, hogy a képviselőknek a jövőben az Európai Parlament szabályai szerint kell nyilatkozniuk a vagyoni helyzetükről. Ez alapján nem kellett volna beírniuk a vagyonnyilatkozatukba ingatlanjaikat, autóikat, egyéb ingóságukat, valamint megtakarításaikat, hiteleiket és tartozásaikat sem.

Hamar kiderült, hogy az új törvényt nemcsak az ellenzéki képviselők, hanem az Európai Bizottság sem nézte jó szemmel. Így amikor újra előkerült a kérdés a jogállamisági eljárásban, a magyaroknak vállalniuk kellett, hogy szigorítanak és ismét módosítanak a szabályokon, ha meg akarják kapni az uniós pénzeket.

Nagyon úgy tűnik viszont, hogy az új törvény alapján akár a felére csökkenhet Orbán Viktor vagyonnyilatkozata, melyben idén februárban csak egy XII. kerületi lakást és a felcsúti házát tüntette fel.

Változás az is, hogy 2023-tól az azonos járásban és művelési ágban található mezőgazdasági területeket – például termőföldeket, erdőket – elég összesítve feltüntetni. Ez minden bizonnyal nagy könnyebbség lesz például Lázár Jánosnak, akinek tavaly még pótlapokat is be kellett adnia, hogy minden szántóját külön be tudja írni, és azt sem kell majd megmagyaráznia, hogy melyik településen melyik családtagja használja a különböző parcellákat. További részletek a Hvg.hu cikkében olvashatók.

Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki bemutatja a magyar vidék valóságát!

Kapcsolódó cikkek