Vannak, akik bizony a Fideszen belül is komolyan megkérdőjelezik, hogy nem kellene-e levonni a következtetést azoknak, akik a legfőbb okozói voltak ennek a történelmi vereségnek, amit a Tisza Párt szavazói mértek a leköszönő kormánypártra. Sokadik eset vasárnap este óta, hogy a NER korábbi tagjai egymásnak ugranak, omlik a kártyavár.
Tovább olvasomCímke: NER
Omlik a NER? Egyik „legjobb” képviselője szerint Orbán Viktor a felelős a Fidesz csúfos bukásáért
Úgy tűnik, valóban bejönnek a jóslatok, hogy a súlyos Fidesz-vereség a NER gyors széteséséhez vezet. Pócs János már meg is találta a bűnbakot a leköszönő miniszterelnök személyében. De más fideszesek is egymásban keresik a hibát, megtalálták már Bayer Zsoltot is.
Tovább olvasomA kikerülhetetlen valóság a Centrumnál Miskolcon
A miskolci járókelők érdekes újítással találkozhattak a Centrumnál. A hatalmas LED-falon filmeket nézhettünk meg, illetve egy kis vándorkiállítás is érkezett a központba. A többség ugyan (a felmérések szerint) már tud ezekről, ám bőven akadhatnak olyanok is, akik most szembesülnek először, mivé lett Magyarország.
Tovább olvasom„Miért nem járok hat éve Diósgyőr meccsre?” (NER-történet kicsiben)
Zűrös napok állnak a DVTK mögött, először Radenkovic vezetőedző távozott, majd Kovács Zoltán sportigazgató is szedte a sátorfáját. De a gondok sokkal mélyebben gyökereznek.
Tovább olvasomAkkor nem volt probléma: éveken át Garancsi cége szállította a pénzt Ausztriából Ukrajnába
Mindez a hatóságok tudtával történt, most hirtelen probléma lett és még törvényt is hoznak rá. Nem a Tisza, hanem egy fideszes NER-lovag cége szállította 2021 óta a pénzt a NAV tudtával, szinte ugyanúgy, ami most hirtelen gyanús lett. Mi történt hirtelen?
Tovább olvasomÚjított a Fidesz, 1500 milliárd forint (!) éppen ezekben a hetekben veszíti el közpénz jellegét – csak egy jó üzlet kellett
Csak hogy érezzük az összeg súlyát, ez közel háromszorosa annak, aminek a Magyar Nemzeti Bankból lába kelt az elmúlt években. Hiába áll nagyon csehül a gazdaság és egyre-másra felvett külföldi hitelekből tengődik hazánk, a pénzszivattyú a jelek szerint nem állt le. Esélyes, hogy ismét egy nagy véletlen áll a háttérben, semmi szándékosság.
Tovább olvasomTokajban 1,1 milliárd (!) forint állami pénzből épített étterem nyílik
A Borsod24 információi szerint Tokaj történelmi belvárosában március 4-én – az egykori városi óvoda épületében – megnyit a Galuschka Bistro & Garden. A beruházás azonban nem egyszerű vendéglátóipari fejlesztés, hanem egy olyan projekt, amelynek volumene és finanszírozási szerkezete még országos összevetésben is figyelemre méltó – és nem csak pozitív értelemben.
Tovább olvasomTovább tart a süllyedés, már kiesőhelyre zuhant vissza a DVTK – valami a nézőszámokkal sem stimmel
A szurkolói bojkott eredménye a televízió képernyőin keresztül is jól látható, alig lézengenek a nézők a Diósgyőr összecsapásain. A Nemzeti Sport azonban akkorát szépített a nézőszámon, hogy utólag inkább átírták. A valóságot is tagadja a NER-es irányítású diósgyőri fociklub?
Tovább olvasomA NER elszámoltatásának esélyei – Ligeti Miklós a Borsod24 beszélgetéssorozatának következő vendége
Újabb aktuális és kényes témát hoz Miskolcra a Borsod24 élő beszélgetéssorozata. 2026. március 5-én, csütörtökön 18 órától a Tudomány és Technika Háza ad otthont annak az eseménynek, amelynek vendége Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója lesz.
Tovább olvasomMagyar: Valóban a végjáték zajlik, Orbánék már sorra igyekeznek értékesíteni hazai vagyonelemeiket
A Tisza Párt vezére rámutatott, olyan információk jutnak folyamatosan a birtokába, hogy a NER-elit egyre gyorsuló ütemben igyekszik magyarországi vagyonelemeit (ingatlanok, cégek, részesedések) értékesíteni, lehetőleg külföldieknek. Magyar Péter a lehetséges vevők ódzkodnak ezeket átvenni, érthető okokból.
Tovább olvasom