Tizenkét körözött embert fogtak el egy nap alatt Miskolcon, három szökött gyereket is megtaláltak

Újabb nagyszabású rendőrségi akciót tartottak Miskolcon: egyetlen nap alatt tizenkét körözött embert fogtak el, három gyermek pedig visszakerült abba a gyermekvédelmi intézménybe, ahonnan korábban megszökött. A szeptember 23-i ellenőrzést a Miskolci Rendőrkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai hajtották végre. A rendőrség tájékoztatása szerint a művelet során több tucat embert ellenőriztek a városban.

Tovább olvasom

Még a női intimtermékek közé is kábítószert rejtettek Ózdon

Sikeresen felszámolt egy regionális kábítószer-terjesztő hálózatot az Ózdi Rendőrkapitányság. A hatóságok hat helyi díler ellen fejezték be a nyomozást, akik nemcsak a városban, hanem a környező kistelepüléseken is aktívan kereskedtek a tiltott szerekkel. Az elkövetők kreatív, ám sikertelen módszerekkel próbálták elrejteni az illegális árut a vizsgáló egyenruhások elől.

Tovább olvasom

Előkerült a másik csomagautomata-fosztogató is

Korábban már beszámoltunk arról a nagyszabású csomagautomata-feltörési ügyről, amelynek egyik gyanúsítottját februárban tartóztatta le a Mezőkövesdi Járásbíróság. Most újabb fejlemény történt az ügyben, a hatóságok ugyanis elfogták és őrizetbe vették a másik feltételezett elkövetőt is, akinek letartóztatásáról a bíróság már döntött.

Tovább olvasom

Ők fogták el a miskolci Feszty Árpád úti emberölés gyanúsítottját

A Feszty Árpád úton fekvő holttestről lakossági bejelentés útján szerzett tudomást a rendőrség a múlt hétvégén. Az 59 éves férfi nem élte túl sérüléseit, bántalmazóját két borsodi rendőr kerítette kézre egy órán belül, amiért mindketten elismerésben és tárgyi jutalomban részesültek.

Tovább olvasom