Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke Dull Szabolcs Ötpontban című podcastjában árulta el, hogy egyre többen keresik meg őket a kormányzati belső körökből és állami, illetve NER-es cégektől olyan információkkal, amelyeket ő „atombomba-erejűnek” nevezett. A pártelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem mindenkivel veszik fel a kapcsolatot, mert el szeretnék kerülni még a látszatát is annak, hogy oligarcháknak bármilyen köze lenne a Tiszához.
Tovább olvasomCímke: NER
“Ne féljetek!” (vélemény)
Mi, akik felkerültünk a Tiszavilág térképre, mi akik a kormány céltáblájára kerültünk, magunknak üzenem: ne féljetek!
Tovább olvasomA NER tapadós kezeitől félti Komjáthi Imre az edelényi kastélyt, ezért fel is kérdezte Nagy Mártont annak sorsáról
A borsodi kötődésű országgyűlési képviselő amiatt aggódik, hogy magánkézbe kerül a több milliárd forint közpénzből és uniós támogatásból felújított edelényi L’Huillier–Coburg-kastély. Ezért írásbeli kérdést nyújtott be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterhez. A szocialista politikus szerint elfogadhatatlan lenne, ha egy újabb, közpénzből helyreállított kulturális örökség kerülne magánérdekek kezébe.
Tovább olvasom„Orbán a NER-nek behódoló polgármestereket rövid pórázon tartja” – kötelező szervezniük a tömegeket 23-ára?
Márki-Zay Péter is szembesül azzal, hogy mennyire a Fidesz és leginkább Orbán Viktor kezében van az ország irányítása helyi szinten is. A politikus kiakadt azon, hogy már teljesen nyíltan kötelező szervezni a résztvevőket és az utazást Orbán Viktor csütörtöki fővárosi beszédjére.
Tovább olvasomA propagandabirodalom végnapjai – miért lehet tarthatatlan a Fidesz médiarendszere?
A látszólagos erő mögött súlyos strukturális gyengeségek húzódnak. Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője szerint a központosított médiakonglomerátum gazdaságilag és jogilag is védtelen helyzetbe került, és egy esetleges váltás után kérdéses, hogy ezek a szerkesztőségek képesek lennének-e piaci alapon működni.
Tovább olvasomDVTK: Sántha Gergely az egyik legnagyobb NER-cégnél vállalt vezető tisztséget, de a Diósgyőrtől sem válik meg
A jelek szerint a klub ügyvezető igazgatója úgy véli, menni fog az, hogy egyszerre helyt áll mindkét munkahelyén. Sántha Gergely a 4iG-hez szegődött, nem is akármilyen beosztásban.
Tovább olvasomTudtuk? A Hévízi-tó 10 fokkal hidegebb lett, mert egy NER-es luxusszállodába vezetik át inkább a vizet – FRISSÍTVE
Az idei nyári szezonban ne lepődjenek meg a tóban korábban is sokszor fürdők, hogy bizony fázhatnak is. Egerszalók, a Balaton, a Fertő-tó bekebelezése után már Hévíz is elesett, inkább a méregdrága, Tiborczhoz köthető luxusszállodába vezetik a forrás igazán meleg vízét. Ez nem a jövő, ez már a jelen.
Tovább olvasomOlyan NER-lovag újítja fel az MCC kezébe került miskolci Avas Szállót, akit Magyar Péter sem felejt
Nettó 19 milliárd (bruttó 24 milliárd) forintért újítja fel a miskolci Avas Szállót a Mathias Corvinus Collegium (MCC) számára az Épkar Zrt. vezette konzorcium. A tendert az a Szeivolt István irányítja, akit Magyar Péter „Tiborcz István építőmesterének” nevezett februári beszédében, és akiről azt mondta: „tudjuk, kik vagytok, és tudjuk, hogy mit tettetek, és nem felejtünk”. Az Épkar sorra nyeri a miskolci tendereket.
Tovább olvasomKeleti csoport – kezdődik az NB I öt keleti csapattal a mezőnyben
A 2025-2026-os labdarúgó-bajnokság – mely idén a Fizz Liga nevet viseli – szokatlan földrajzi megoszlást mutat: a tizenkét csapatos élvonalban öt klub képviseli Kelet-Magyarországot.
Tovább olvasomTörténelmi Pride Budapesten: százezres rekordtömeg dacolt a kormányzati tilalommal
A betiltás ellenére minden idők legnagyobb Pride-felvonulása zajlott le békésen a fővárosban.
Tovább olvasom