Tusfürdőket emelt el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a visszatérő bolti tolvaj, ám ezúttal feltartóztatták és elfogták.
Az éppen szolgálaton kívüli zsarunak gyanús lett a szaladó tusfürdő. Az eseményekről a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrkapitányság számolt be. Ebből megtudhattuk, hogy egy szabadnapos rendőr a napokban egy ózdi boltban vásárolt, amikor felfigyelt arra a férfira, aki a kasszasor mellett sietősen kiosont egy áruval pakolt szatyorral.
A körülmények erősen gyanúsak voltak, különösen akkor, amikor kollégánk megállásra szólította fel, a “szatyrost”, aki erre inkább gyorsabb tempóra váltott. M. Krisztián rendőrzászlós utánaeredt, feltartóztatta a menekülőt, majd a kiérkező szolgálatban lévő kollégák elfogták a 42 éves helyi férfit, akinél megtalálták az elemelt tusfürdőket.
Későbbi kihallgatása során az is kiderült, hogy a tolvaj további, hasonló módon elkövetett lopásokkal is meggyanúsítható, az Ózdi Rendőrkapitányság vele szemben lopás miatt folytat eljárást. (A borítókép illusztráció, egy korábbi bolti lopásnál készült)
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Borsod24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
