Baj a buszokkal Borsodban is?! Első rész

Évek óta megfogalmazódik a gyanú, előbb a sajtóban, majd a közbeszédben: visszaélnek az úgynevezett falubuszok használatával a (korábbi) kormánypárthoz köthető önkormányzatok környékén. Most megyénkből került elő néhány ugyancsak gyanavásra okot adó eset. Tolcsva, Hernádvécse és Szentistván a három helyszín. Illetve dehogy is: egy görög sziget, a bolgár tengerpart és az Adria.

Tovább olvasom

Hiánypótló oldal indult a Fidesz-korszak áldozatainak történeteiből

Egyedülálló kezdeményezés indult a Fidesz-korszak személyes történeteinek összegyűjtésére. A „Neves Névtelenek” projekt azokat az élettörténeteket gyűjti össze, amelyekről eddig nem lehetett beszélni. Mindennek célja, hogy a társadalom végre szembenézhessen a közelmúlttal, és megkezdődhessen a traumák feldolgozása.

Tovább olvasom

Miskolc díszpolgára szerint az Orbán-rendszer bénítja meg a magyar gazdaságot

A Klikk TV Mélyvíz című műsorában Bod Péter Ákos, közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke és Miskolc díszpolgára élesen bírálta a kormány gazdaságpolitikáját és kommunikációját. Mint mondta, a magyar gazdasági válságot nem külső tényezők, hanem a hazai politikai döntések idézték elő.

Tovább olvasom

Külön Pravdát nyomtatnak Orbánnak – Zárug Péter Farkas szerint strukturális válságban a Fidesz

Zárug Péter Farkas a Partizánban. Forrás: Partizán

A miskolci egyetem docense szerint Orbán Viktor és pártja olyan helyzetbe került, ahonnan már nem tudnak visszalépni a „kályhához” és újrakezdeni, mint korábban oly sokszor. A jobboldali politológus a Simion-ügy kapcsán kifejtett elemzésében azt állítja: véget ért a szemfényvesztő Cipolla mutatványa.

Tovább olvasom