Közel 19 hónapja már, hogy lezárták az M30-as autópálya kritikus szakaszát és még mindig némileg távolinak tűnik az újbóli megnyitás. A fideszes politikusnő most helyzetjelentést adott, igaz, bejegyzésénél volt, aki azt írta, a 20 cm beton kevés lesz. Reméljük, nem kell néhány év múlva újra ugyanezt átélnünk.
Tovább olvasomCímke: munkálatok
Útlezárások és forgalomkorlátozások Miskolcon – több helyszínen lassulhat a közlekedés
Miskolc több pontján is közlekedési fennakadásokra kell számítani a következő napokban, mivel különböző út- és közműfelújítási munkálatok zajlanak. A városvezetés arra kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek, és tartsák be az ideiglenes forgalmi rendet.
Tovább olvasomMiskolc egyes részein a jövő héten négy napon át nem lesz melegvíz
A MIHŐ közzétette az érintett utcákat. Van, ahol négy napon át nem lesz melegvíz-szolgáltatás, máshol megússzák két nappal.
Tovább olvasomVissza kell bontani a Tiszaújvárosi Fürdő tetőszerkezetét, a javítást 180 millióból megoldják
A tavasszal egy súlyos tűzesetben megsérült tiszaújvárosi gyógyfürdő ügyében még mindig nyomoznak. Most néhány hetes-hónapos javítás következik, addig csak részben lesz nyitva a vendégek számára a fürdő.
Tovább olvasomMár aszfaltoznak a Szentpéteri kapunál, nemsokára végre visszaállhat a rend a csőtörés után
Közel egy hete öntötte el a víz az utat egy komoly csőtörés következményeként. Azt ígérik, hogy most már tényleg mindjárt elkészül a teljes javítás.
Tovább olvasomÖsszefogott az iskola és a szülők – teljesen megújult a Kistokaji Általános Iskola
Fontos munkálatokat végeztek a szülők kezdeményezésére és aktív részvételével az iskolán. Az önkormányzat is kivette részét a segítségből. Nézzük, milyen lett az iskola a nyári felújítások során.
Tovább olvasomCsöbör Katalin megígérte, hogy Miskolc több fontos útján hamarosan felújítás kezdődik
Az utóbbi hetekben megszokhattuk, hogy a Fidesz elképesztően hatalmas, sokszor több tízmilliárdos fejlesztésekkel kecsegtet a következő évekre, ez alól a helyi képviselők sem képeznek kivételt. A kormánypárti képviselőnő szerint jelentős útfelújítási munkálatok kezdődnek nemsokára.
Tovább olvasomHétfőtől az egyik miskolci városrészben napokig nem lesz melegvíz
Már a hónap elején megkezdte a MIHŐ a kulcsfontosságú távhővezetéken végzett munkálatait, hétfőtől pedig négy napon át Bulgárföldön ne számítsunk melegvíz-szolgáltatásra.
Tovább olvasomA következő hetekben és hónapokban többször is szünetel majd Miskolcon az ivóvíz-szolgáltatás
A munkálatok valójában már három napja elkezdődtek, decemberig pedig szakaszos megvalósítással, Miskolc egy-egy városrészének néhány utcájában jár majd a vízszolgáltatás szünetelésével. Némi kellemetlenség lesz még a megnövekedő zaj- és porártalom.
Tovább olvasomÓzd: Biztonságban az óvoda gyermekei és nevelői
Teljesen helyreállították a korábban megcsúszott támfalat, kifejezetten veszélyes volt már a hely. De ez innentől a múlté, sikeresen és időben végződtek a munkálatok.
Tovább olvasom