Ezek (is) voltak a Fidesz káoszkormányzásának azon elemei, ahol saját maguknak mondtak ellent – videó

Jó ideje ismerjük az érzést, hogy a Fidesz kijelent, vagy megígér valamit, aztán néhány hét, netán hónap múlva a tökéletes ellenkezőjét teszi és mindezt kiváló érvekkel mindig meg is magyarázza. Az elmúlt bő egy évben hemzsegtünk az ilyen esetekben, de elég csak a 2021-es tavaszi Covid-lezárást visszaidéznünk. “Káoszkormányzás – így lehet összefoglalni azt, amit a Fidesz az idei évben művelt” – írja a Momentum a saját maga által készített videója margójára. Ezzel igazából csak egyetérteni tudunk, de beszéljenek helyettünk a fideszes politikusok. Címszavakban: rezsivédelem, megszorítások, spórolás, benzinárstop. Mit jelentettek ki…

Tovább olvasom

Teljesen kiakadtak a szakszervezetek Parragh László kijelentésén az alacsony magyar bérekről

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyíltan kimondta, hogy valójában az a célja, hogy alacsonyan tartsák a magyarországi átlagbéreket, nem érdekük, hogy sokat keressen egy hazánkban dolgozó átlagpolgár. Ezért nem is támogatja az európai minimálbér bevezetését. Kiverte a biztosítékot a szakszervezeteknél Parragh László legújabb kijelentése. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Munkástanácsok által a minimálbér aktuális kérdéseiről szervezett konferencián azt mondta, a magyar versenyképesség egyik alapja ma még mindig az olcsó munkaerő. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) szerint mindez azt üzeni, hogy a cél a munkabérek…

Tovább olvasom

Széleskörű tiltakozás a kulturális életben Demeter Szilárd vállalhatatlan kijelentései miatt

“Nem irányíthatja a magyar kultúrát olyan ember, aki vállaltan lenézi azt” – ilyen és ehhez hasonló véleményeket fogalmaznak meg a magyar kultúra azon szereplői, akik nem feltétlen lekötelezettjei a jelenlegi kormánypártoknak. Facebook-posztban tiltakozott a miniszteri biztos magyar irodalom nagy részét lenéző szavai ellen Závada Pál költő, drámaíró. Nem irányíthatja a magyar kultúrát olyan ember, aki vállaltan lenézi azt – írta hétfőn kora este közzétett posztjában Závada Péter költő, drámaíró Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, miniszteri biztos Telexnek adott interjújára reagálva. Závada Péter magyar íróként tiltakozott Demeter kijelentései ellen,…

Tovább olvasom

“A kormány a járvány egésze alatt a leghelyesebb, legjobb döntéseket hozta meg” – a tények valahogy nem ezt bizonyítják

Juszt László ízekre szedte Kásler Miklós kijelentését, mert nem akart hinni a fülének, amikor meghallotta, hogy a miniszter mit mondott a kormány járványkezelésével kapcsolatban. Erről a kormánykritikus műsorvezető saját Facebook oldalán számolt be. Döntsük el, melyik félnek van inkább igaza. “Nem hittem a szememnek, amikor egykori barátom, Kásler Miklós tegnap azt nyilatkozta, hogy “A járvány egész folyamatában helyes döntések voltak, helyes helyzetmegítélés történt, jól ítéltük meg a magyar egészségügy állapotát.”Miklós, úgy hiszem téged is elért a hatalmi téboly, ami menetrendszerűen megfosztott a tisztánlátástól. Segítek, hátha még visszafordulhatsz erről a semmibe…

Tovább olvasom

Merkely: Csak idő kérdése, hogy aki nem kapott oltást, mikor fertőződik meg

A rektor azt le nyíltan ki merte mondani, hogy Magyarországon nem lesz negyedik hulláma a koronavírusnak. Nagy tételben azért erre nem mernénk fogadni, de szívből kívánjuk, hogy legyen igaza Merkely úrnak. Merkely Béla arra számít, hogy Magyarországon már nem lesz negyedik hulláma a koronavírus-fertőzésnek: sem most, sem pedig szeptemberben. A SOTE rektora a TV2-nek azt mondta: nem tud egy olyan mutáció kialakulni, ami Magyarországon ismételt járványt okozzon, mert nagyon magas az átfertőzöttség, és nagyon magas az átoltottság is. A kardiológusprofesszor örül, hogy nem csak egy vakcinára épül a magyar védekezés, mint…

Tovább olvasom

Orbán sokadik döbbenetes mondása élő adásban, ismét megmutatta, az asszonyoknak hol a helyük

Sokadszor derül ki, hogy miniszterelnökünk szemében a női nem mennyit is ér és mire is való. Igaz, most legalább nem “asszonyságokról” beszélt. Orbán Viktor nem is hallott még arról, hogy a nők is dolgoznak és nem cselédek? A Facebookon Dobrev Klára osztotta meg gondolatait a miniszterelnök újabb, elképesztően degradáló kijelentésével kapcsolatban. “Hallom, hogy Orbán Viktor szerint a lányokat, nőket, asszonyokat gyötörte meg leginkább a járvány, mert a nőknek nem csak dolgozniuk kell, és tanulniuk az otthonmaradó gyerekekkel, de még “el is kell látniuk” a fáradt férjüket, miután hazamegy a munkából.…

Tovább olvasom

Kovács Zoltán szemrebbenés nélkül letagadta egy interjúban az Orbán által többször is használt “illiberális demokrácia” kifejezést

Juszt László szerint ez vagy orbitális feledékenységre utal, vagy sima hazudozásra. Az egykori műsorvezető erről saját Facebook-oldalán adott hírt. “Kovács Zoltán az al-Dzsazira hírtelevíziónak: “Ő (Orbán Viktor) sosem utalt Magyarországra illiberális demokráciaként. Ez egy olyan felkapott kifejezés, leírás, amit a nyugat-európai sajtó talált ki és akasztott ránk évekkel ezelőtt.” Orbán 2014 Tusnádfürdő: “Keresztény szabadság – Orbán Viktor szerint ez a már kiépült magyar illiberális rendszer lényege. Orbán beszéde szerint az elmúlt öv évben „elvégezték a feladatot”, az illiberális rendszer kiépült. Ennek lényege a „keresztény szabadság”. Erre nem igazán lehet mit…

Tovább olvasom

Zacher: Orbán Viktor felelőtlenül ígérgette, hogy mindenkit meggyógyítanak, aki megbetegszik

Kiválóan hangzó, kampányízű szöveg volt az miniszterelnöktől szeptemberben ez a kijelentés, de valószínűleg ő maga is tudta, hogy orbitális butaság. Akkor hogy számol el a mostanában sajnos megszokott napi 200-280 napi elhunyttal? Gyurcsány lehet a háttérben, esetleg Soros? Nem számolja már Zacher Gábor, hogy naponta hány beteget tesz lélegeztetőgépre. A szakember a Szabad Európa podcastjának vendége volt. Az viszont meg szokott benne maradni, hogy mik az utolsó mondatok, amit az intubálást megelőző altatásnál mondanak neki a betegek. Főleg azért, mert sokaknak valóban ez életük utolsó mondata. Zacher szerint a legtöbben…

Tovább olvasom