Újabb 25 milliárd repül hirtelen templomfelújításra – igen, a Gazdaságvédelmi Alapból

Jól tudjuk, ez az, amit a kormány azért hozott létre 2020 tavaszán, hogy a járvány miatti válsághelyzetet ellensúlyozza. Láthatjuk, milyen rendkívül fontos célokra ömlenek a milliárdok, amiért az önkormányzatoktól ezeket a pénzeket el kellett vennie Orbánéknak. 25,79 milliárd forintot költene a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból templomfelújításra – olvasható a szerdai Magyar Közlönyben. A program vezetője Semjén Zsolt egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettes.  A kormány 2020 áprilisában hozta létre a Gazdaságvédelmi Alapot azzal a céllal, hogy a koronavírus-járvány miatti válsághelyzetet ellensúlyozza. Azóta többször vontak el az alapból pénzt különböző célokra, így honvédelemre, a határon túli gazdaság fejlesztésére,…

Tovább olvasom

Elképesztő, 8 milliárd forintnyi (!) kártérítést kap a rendőri intézkedés közben meghalt fekete férfi, George Floyd családja

A híressé vált videó indította el azt a lavinát, ami a mai napig is csak gördül és gördül tovább a világban. A kártérítés mértéke precedens értékű lehet, 27 millió dollár, kimondani is sok. 27 millió dolláros, azaz több mint 8 milliárd forintos kártérítésben állapodott meg George Floyd családja Minneapolis városával. George Floyd tavaly májusban halt meg rendőri intézkedés közben, mikor egy Derek Chauvin nevű rendőr addig térdelt a férfi nyakán, amíg meg nem fulladt. Az életéért könyörgő Floydról készült videó kikerült az internetre, halála a feketék elleni rendőri erőszak tragikus…

Tovább olvasom

Orbán bőkezű is tud lenni – éppen egy hotelt és kétmilliárdos támogatást adott az egyháznak

Vegyük észre, hogy nem mindegy, ki kéri. Ugye Miskolcon is örülnénk, ha az önkormányzat kapna és nem csak elvonnának tőlünk kormányoldalról? Orbán Viktor tavaly november végén járt Kalocsán, és azt javasolta az egyháznak, hogy vegye meg a Wellness Hotel Kalocsát. A kormányhatározat december 17-én meg is jelent, 22-én pedig be is jegyezték az adásvételt – írja az Átlátszó. A cikk szerint a miniszterelnök Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye érsek 70. születésnapja alkalmából, november 22-én személyesen látogatott Kalocsára, és ekkor konstatálta, hogy a felújításra váró Hotel Kalocsa épülete nem egyházi tulajdonban van. ORBÁN…

Tovább olvasom

Újabb hihetetlen véletlen: Rogán Antal új apósa olyan cégben lett tulajdonos, ami uniós milliárdokat nyert el

Elképesztően potom összegért vásárolhatta meg Rogán újdonsült családtagja az uniós milliárdokat elnyerő cég negyedrészét. A mezőgazdasági szaktanácsadó cég 2019-ben nyert 2,23 milliárdot, tavaly 750 ezerért vásárolta meg a negyedrészét az új após, majd érkezett egy 315 milliós kölcsön egy ismerős állami banktól – írja a Hvg.hu. Bevásárolta magát egy tanácsadó cégbe tavaly Rogán Antalnak, a miniszterelnök kabinetfőnökének új apósa. A lépés azért érdekes, mert mint az Átlátszó kiderítette, a kérdéses cég előzőleg 2,232 milliárd forint vissza nem térítendő uniós eredetű állami forrást kapott mezőgazdasági szaktanácsadásra. A lap szerint a Ductus Szaktanácsadó…

Tovább olvasom

A Linde nagyvállalat 14 milliárdos óriásberuházásba kezd Borsodban

A külügyminiszter jelentette be a megyénk számára remek hírt, hogy Kazincbarcikán komoly bővítésről döntött a gázgyártó óriáscég, ami az itteni munkahelyek szempontjából remek hír. Az már kissé ijesztőbb, hogy a kormány elég komolyan fontolgatja, hogy az orosz és a kínai koronavírus-vakcinával is oltatná a lakosságot. A Linde Gáz Magyarország Zrt. magyarországi kapacitásainak bővítése mellett döntött, így a vállalat 14 milliárd forintos beruházást hajt végre a Kazincbarcikán lévő levegő-szétválasztó üzemében, a fejlesztéssel a cég 430 ember munkáját védi meg, mindehhez pedig a kormány 1,9 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít…

Tovább olvasom

Megint egy kormányközeli mutyi – tízszeres túlárazás a maszkgyártó csodagépnél

Hadházy Ákos egyértelmű bizonyítékokat talált. Ugyanaz a maszkgyártó gép az egyik városba 23 millióért, a másikba 210 millióért került. Nyilván, itt sem lesz semmilyen bűncselekmény a végén a hivatalos szervek szerint, de legalább mi megtudhattuk. A független parlamenti képviselő, Hadházy Ákos újabb túlárazási történetet posztolt Facebook oldalára. A büntetésvégrehajtás (BVOP) válaszából azt derítette ki, hogy két maszkgyártó berendezést 46 millió forintért vásároltak Kiskunhalasra, tehát a darabja 23 millió. Az adatokat a képviselőnek adott válaszban a BVOP nem közölte, de a honlapjukon rábukkant, erről csinált is másolatot. Újabb bizonyíték a tízszeres…

Tovább olvasom

Újabb karácsonyi ajándék a Szijjártót jachtoztató oligarchának – ezúttal 90 milliárd közpénzt vágtak hozzá

Szörnyű élete lehet egy ilyen milliárdos, kormányközeli vállalkozónak, aki rendre elnyeri a hihetetlen pénzeket megmozgató állami megrendeléseket. Ezúttal egy rövid autópályaszakasz építését kaparintotta meg Szíjj László cége, kilométerenként 4,5 milliárdos (!) költséggel. Karácsonyi ajándék az Orbán-kormánytól. Az uniós közbeszerzési értesítő december 24-i számában jelent meg a hirdetmény, ami szerint a Strabag és a Duna Aszfalt konzorciuma nyerte az M6-os autópálya folytatására kiírt tendert.A Bóly és a határ közti 20 kilométeres szakasz építését a korábban becsült 78 milliárdnál drágábban, 90 milliárd forintért vállalta a páros, írja a Napi.hu. Ez kilométerenkénti 4,5…

Tovább olvasom

Kiderült, mi a magyarázata, hogy Orbán felcsúti fociakadémiája újabb, közel 2,5 milliárdot kapott

Kellett hozzá egy friss jogszabály-változtatás is, de minő meglepetés, a felcsútiak ki is használták ezt az idei változást, így ismét remek helyre került a járványhelyzet közepén 2,5 milliárd forintnyi közpénz. A 444.hu kicsit utánakérdezett, míg végül kicsit hosszadalmas úton, de sikerült megtudakolni, hová kerülnek az újabb milliárdok és egyáltalán miért volt rá szükség. (Fotó: Index.hu) Kapaszkodjanak meg valamibe erősen: Orbán Viktor miniszterelnök fociakadémiája egy olyan sportszállóra kapott most 2,4 milliárd forintnyi eltérített adót, vagyis közpénzt, amire 2017 óta eddig már csaknem nyolcmilliárd forintot kapott, és amire jelen állás szerint saját…

Tovább olvasom

Azért nem minden önkormányzat szenved – a fideszes vezetésű Szolnok most kapott négymilliárdot luxusszálloda építésére

Miskolctól és a többi ellenzéki vezetésű várostól elvonnak a járványhelyzet miatt súlyos milliárdokat, ám ilyenkor is van pénz egy kormánypárti vezetésű településnek négymilliárdot adni luxusszállodára. Mindent a vírus elleni védekezésre? Ugyan már. A városban van már két négy- és három háromcsillagos szálloda, de a polgármester szerint ennyi nem elég. Százötvenöt szobás, háromemeletes, négycsillagos wellness, sport-, konferencia szálloda és rehabilitációs központ épül Szolnokon a Holt-Tisza partján – jelentette be a térség fideszes országgyűlési képviselője szerdán. Kállai Mária azt mondta: a teljes mértékben magyar tulajdonú Green Plan Energy Környezetvédelmi Kft. csaknem 10 milliárd…

Tovább olvasom

Újabb egymilliárd forint repült a kormánytól a kisvárdai sportcsarnokra

Megszokhattuk, hogy a kormányközeli érdekeltségű építkezések mindig menet közben drágulnak egyre jobban. Legalább tudjuk, hogy jó helyre megy az önkormányzatoktól a járvány elleni védekezés címén elvont rengeteg pénz. 4 244 876 061 forint, ennyiben határozza meg a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynek minősített kisvárdai multifunkciós sportcsarnok beruházás összegét az a kormányrendelet, amely a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. A rendeletben Orbán Viktor fel is szólítja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy a pénzügyminiszter bevonásával gondoskodjon róla, hogy a költségvetés Gazdaságvédelmi alapjában rendelkezésre álljon a 4,2 milliárd feletti összeg 2021. évi részének finanszírozása…

Tovább olvasom