Megint egy kormányközeli mutyi – tízszeres túlárazás a maszkgyártó csodagépnél

Megosztás

Hadházy Ákos egyértelmű bizonyítékokat talált. Ugyanaz a maszkgyártó gép az egyik városba 23 millióért, a másikba 210 millióért került. Nyilván, itt sem lesz semmilyen bűncselekmény a végén a hivatalos szervek szerint, de legalább mi megtudhattuk.

A független parlamenti képviselő, Hadházy Ákos újabb túlárazási történetet posztolt Facebook oldalára. A büntetésvégrehajtás (BVOP) válaszából azt derítette ki, hogy két maszkgyártó berendezést 46 millió forintért vásároltak Kiskunhalasra, tehát a darabja 23 millió. Az adatokat a képviselőnek adott válaszban a BVOP nem közölte, de a honlapjukon rábukkant, erről csinált is másolatot.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Újabb bizonyíték a tízszeres (!) túlárazásra! Ez már szinte komikus: a Büntetés-végrehajtás beismerte, hogy nem csak Sátoraljaújhelyen, hanem Kiskunhalason is vannak kínai maszkgyártó csodamasinák, rögtön kettő is. Ugyan ezek sem tudnak a propaganda által ígért havi 2,8 millió db közelébe sem jutni, de a sátoraljaújhelyi csoda havi max. 450 ezres kapacitáshoz, legújabban pedig néhány ezres szinthez képest szinte szárnyalnak (havi 8-900 ezer db ).A lényeg azonban az áruk. Míg az Orbán által megtekintett sátoraljaújhelyi gép 210 millióba került, addig a kiskunhalasi (kétszer akkora kapacitású) gépekért 46 milliót fizetett a BVOP. Az árat egyébként nem írták bele a nekem megküldött válaszba, hanem a honlapjukon eldugva akadtam rá.

https://www.bvholdingkft.hu/…/adatszolgaltatas…

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Nyilván nem véletlenül voltak szemérmesek. EZZEL AZ ADATTAL A BVOP BUKTATTA LE SAJÁT MAGÁT. Újabb bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a SÁTORALJAÚJHELYI GÉPET TÍZSZERESEN TÚLÁRAZVA VÁSÁROLTÁK. Korábban egy orvostechnikai termékeket forgalmazó cég vezetője bemutatta a tavasszal kapott 21 milliós ajánlatot ugyanarra a gépsorra.

https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/3083725095071646

Nos, a kiskunhalasi két gépet a mostani dokumentumok szerint szintén 23-23 millió forintért vásárolták. Igaz, hogy Kiskunhalason – nagyon helyesen – valódi, ezzel foglalkozó, tisztességes piaci cégtől vásárolt a BVOP cége, tisztességes áron.

http://www.qwintex.hu/3-reteg–arc-maszk-keszit–automata…

A sátoraljaújhelyi gépet viszont a Judo Szövetség elnökének kamu cégétől vette az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (hahaha) TÍZSZERES áron. Az arcátlan portyázó fürkészről itt olvashatnak:

https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/3087139854730170

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember és szöveg
“Valakik” hihetetlen nagy pénzt akasztottak le a tízszeresen túlárazott maszkgyártó gépsorral is

Nem elég, hogy TÍZSZERES áron adta az államnak a maszkgyártó gépsort, a lélegeztetőgépes bizniszből is 11 milliárdot csípett ki magának a dögkeselyű cég. Az új adatokat csatolni fogom a már korábban benyújtott feljelentésemhez. Az ügyben egyébként a Pest Megyei RFK nyomozáskiegészítést rendelt el.

A gond az, hogy ismerjük az elmúlt évek gyakorlatát, nagyon magasról védik a kormányközeli mutyizókat, tehát ha rosszabbra fordulna a dolog, még mindig ott van a jótevő Polt Péter, aki majd kézbe veszi és elkeni az ügyeket. Lehet kötni a fogadásokat, hogy bárki is szorulni fog-e a teljesen nyilvánvaló milliárdos lopások után…

Kapcsolódó cikkek