Márki-Zay: Házról házra, kocsmáról kocsmára kell járnia az ellenzéknek

Szombaton ismét tüntettek a fővárosban, az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje is felszólalt. Demokráciát! Jogállamot! Kormányváltást! – címmel hirdettek meg szombat 18 órára egy tüntetést a Kossuth térre. A HVG tudósítása szerint nagyjából 200-an lehettek az eseményen, amelynek végén Márki-Zay Péter is felszólalt. A Telex összegzése szerint az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje többek között arról beszélt, hogy amíg a propaganda hazugságokat terjeszt, nem lesz változás, majd felsorolta, milyen „hazugságokkal nyerte meg a Fidesz” a választásokat, valamint kijelentette, hogy az ellenzéknek sok feladata van, házról házra, kocsmáról kocsmára kell járniuk.

Tovább olvasom

Márki-Zay szerint Orbán és Gyurcsány egy követ fúj

Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje a közösségi oldalán a LEX POLT felkiáltással hivatkozik Gyurcsány Ferenc és a Fidesz együttműködésére. “Az MMM vasárnapi közös kiállását a DK csak fideszes érdekekkel magyarázható viselkedése indokolta – ezért nem támogatunk egyetlen DK-s jelöltet sem a mostani időközi választásokon. A DK-val ellentétben ez nálunk nem jelenti azt, hogy ellenjelölteket indítanánk velük szemben, sőt, a helyi Kossuth Körök is szabadon részt vehetnek bármilyen kampányban, amelyet a tagjaik fontosnak tartanak” – írta a posztban. “A bejelentést komoly sajtóérdeklődés és DK-s közösségi aktivitás kísérte, sőt még a kormánypárti sajtó…

Tovább olvasom

Márki-Zay állítja: lehallgatták az ellenzék főhadiszállását

A korábbi közös miniszterelnök-jelölt elmondta: a kamerákról kiderült, hogy hangot is vesznek. Hangrögzítés nyomait találták meg az ellenzék főhadiszállásán – közölte Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában, amelyet a HVG szelézett. Az egykori ellenzéki miniszterelnök-jelölt azon a ponton jelentette ezt ki, amikor a műsorvezető megkérdezte: mit szól a Szabad Európa Rádió azon értesüléséhez, miszerint Rogán Antaléknak vannak emberei az ellenzékben. “Ezt tudjuk, sőt, most, amikor a volt irodánk informatikai hálózatát lebontó szerelő kollegákkal beszéltünk a héten, akkor kiderült az is, hogy valószínűleg valaki rácsatlakozott a kamerákra,…

Tovább olvasom

Újraválasztották Márki-Zay Pétert a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökének

Az összes szavazatot az összefogott ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje kapta. 149 érvényes szavazatból mind a 149-et megkapta, így Márki-Zay Péter megtarthatja a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöki posztját – tudósított a HVG. A mozgalom szombat esti közleményéből kiderült, hogy az elnökségért induló három jelölt közül Magyar György már a szavazás előtt visszalépett. A harmadik pályázó Deutsch Tibor volt, aki a tisztújításon már nem került be a mozgalom elnökségébe. A mozgalom elnöksége így a következőképp áll föl: Kiss Balázs 102 szavazattalBana Tibor 93 szavazattalEmber Péter Pál 87 szavazattalSzabó Margit Momó 83 szavazattalMagyar György…

Tovább olvasom

Márki-Zay Péter feleségébe is durván beleszállt a fideszes támadópropaganda

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt előre számított rá, hogy zúdulni fognak rá a támadások, az viszont rosszul érintette, hogy ilyen szinten igyekeztek tönkretenni feleségét is, félig-meddig sikerrel. Az asszony azonban a munkahely-váltás után gyorsan talpra állt. Márki-Zay Péter saját közösségi oldalán írta le a történeteket és köszönte meg feleségének a folyamatos támogatást a nehéz időszakokban is. “Nagyon sok ember támogatott, amikor négy évvel ezelőtt elkezdtem politizálni. A legnagyobb támogatást a feleségemtől kaptam. Amikor Felíciával közösen meghoztuk ezt a döntést, tudtuk, hogy életünk legnehezebb feladatára vállalkozunk. Arra is fel voltunk készülve, hogy nemtelen…

Tovább olvasom

Közzétette Márki-Zay, mennyit költött kampányra

Márki-Zay Péter közzétette a Magyar Közlöny legfrissebb számában, hogy mennyit költött képviselőjelöltként az országgyűlési kampányra. Eszerint a politikus az országgyűlési képviselők 2022. évi általános választására fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegéről, forrásáról, felhasználásának módjáról szóló beszámoló szerint 1 millió 182 ezer 878 forintot költött a február 12. és április 3. közötti kampányidőszakban. A pénzt a Crevocorp Kft.-nak fizette ki reklám- és propagandakiadásokra, kampánycélokra (B1 tábla, szórólap). Márki-Zay továbbá nyilatkozott, hogy a kapott támogatást szabályszerűen használta fel. Az alig több mint egymillió forint csak a képviselőjelölti kampányra ment el, Márki-Zay…

Tovább olvasom

Közeli szövetségese a kampánytámogatások elszámolására szólította fel Márki-Zay Pétert

A Facebook-oldalán közzétett nyílt levélben üzent az ellenzéki összefogás volt miniszterelnök-jelöltjének Kész Zoltán – írta meg az ATV. A veszprémi politikus üzenete elején leszögezte: „a tisztességről nem beszélni kell, hanem akként viselkedni”. Hozzátette, a hódmezővásárhelyi polgármester kampányának egyik legfontosabb pontjával mélyen egyetértett, mi szerint azért támadják, mert nem tűri a lopást. „Éppen ezért, az MMM vezetőségi tagjaként attól teszem függővé vezetőségi tagságom fenntartását, hogy még ebben a hónapban rendesen elszámolsz a kampánypénzzel” – jelentette ki Kész Zoltán. Márki-Zay jobbkeze szerint két dolgot jelent az elszámolás, egyrészt azt, hogy kiderül, pontosan…

Tovább olvasom

Márki-Zay: Örülök, hogy csak én hibáztam, mindenki más tökéletes volt

Megütközött azon is, hogy hogyan vágta át a stábja egyes esetekben a háta mögött. Hosszú oknyomozó riportot közölt a minap a Direkt 36 a Telexen az ellenzéki kampány széteséséről, amelyben döbbenetes és szürreális részletek is kiderültek többek között a kampánystáb munkájáról. Most erre a cikkre reagált Márki-Zay Péter, az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje a Facebook-oldalán a címben is említett felütéssel. “Legalábbis a Direkt36 oknyomozó riportjából ezt tudtam meg – azon túl, hogy még engem is hogyan vágott át a hátam mögött a stáb egyes esetekben (ezen bevallom, megütköztem)” – írja a…

Tovább olvasom

Hadházy Ákos nem csatlakozik Márki-Zay Péter pártjához

Az ellenzéki összefogás volt miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter hétfő reggel közölte a Facebookon, hogy létrehozzák a Civilek Pártját, az ezzel kapcsolatos kérdések végére a Mindenki Magyarországa Mozgalom május végi tisztújításán tesznek pontot. „Szükség lehet egy új pártra, de csak több feltétel teljesülése esetén, megfelelően előkészítve, a kellő időben és semmiképpen nem egyszemélyes show formájában szabad nekivágni. Ha valaki nem így tesz, akkor csak egy (vagy kettő, három, négy) újabb párt jön a meglevő, állami pénzen létező kis pártok mellé” – reagált erre a bejelentésre Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki azt…

Tovább olvasom

Márki-Zay: Tégla-e, aki szóba áll egy fideszessel?

Reagált a több ellenzéki szereplőtől érkező kritikára az elmúlt hetekben Lázár Jánossal fegyverszünetet kötő és a közmédiába is ellátogató egykori miniszterelnök-jelölt. A címben szereplő felütéssel induló bejegyzésben így ír Márki-Zay Péter, aki elmagyarázza, miért állt szóba Lázár Jánossal és miért fogadta el a köztévé hívását: “Évekig követeltük, hogy engedjenek be ellenzéki politikusokat élő műsorokba a köztévébe, majd amikor ezt megtették, hogyan is mondhattam volna erre nemet? Négy évig dörömböltünk egy ajtón, majd amikor egyszer kinyitják, mondjunk önként nemet? Normális?” “Évekig követeltem, hogy Lázár János segítsen Hódmezővásárhelynek és az általuk elakasztott…

Tovább olvasom