A MÁV végre komolyan venné a vasútfelújítást, és ebben BAZ megye kiemelt helyet kaphatna. A Budapest-Hatvan-Miskolc-Sátoraljaújhely vonal ugyanis az első helyen szerepel abban a projektlistában, amelyet Pósalaki László, a MÁV pályaműködtetési és beruházási vezérigazgató-helyettese mutatott be még áprilisban egy bükfürdői konferencián. Az ott elhangzottak szerint idén megkezdődhet a miskolci fővonal felújítása – legalábbis ha sikerül az Európai Beruházási Bankkal megállapodni a finanszírozásról. Mindez a VG.hu cikkéből derült ki, de az igazán nagy fejlesztésekről a keddi Közlekedésinfón nem esett szó.
Tovább olvasomCímke: Lázár János
Megmozdulhat az állóvíz, új lendületet kaphat a diósgyőri pláza ügye
Rendre előkerült a választások környékén a fideszes politikusok kampányában, legutóbb Kiss János ígérte meg a 2022-es voksolás előtt a diósgyőri pláza megépülését látványtervekkel alátámasztva, de egy kapavágás sem történt három év alatt. Most újra előkerült a téma, talán megmozdul az állóvíz. De vajon ez is csak ígéret marad?
Tovább olvasomHegedűs: A Lázárinfó inkább infócsőd volt, előre beépített és egyeztetett fideszes kérdezők a tömegben
A színpad közelében tolongtak a kirendelt miskolci fideszes önkormányzati egykori és jelenlegi képviselők. Elsők között ők és a nekik kiszolgáltatott, elkötelezett Miskolc környéki polgármestereknek adta meg a miniszter a szót. Még így is rengeteg tévedés volt a válaszokban, Kiss János pedig a parlament helyett itt kérdezett… választ viszont nem kapott.
Tovább olvasomFeszült délután az Avason: Lázár fóruma hangzavarba, politikai üzenetekbe és kérdések tucatjaiba fulladt – videó
Május 22-én Miskolcon tartott lakossági fórumot Lázár János építési és közlekedési miniszter. A „Lázárinfó” országjáró sorozatának kilencedik állomása volt a borsodi megyeszékhely, de a tervezett párbeszéd helyett leginkább indulatok, bekiabálások és politikai konfrontációk jellemezték az eseményt. A résztvevők sokrétű kérdéseket tettek fel, de a válaszok gyakran elakadtak a hangzavarban.
Tovább olvasomMegtudtuk: Csöbör Katalin rengeteg fontos miskolci projektről egyeztetett az államtitkárokkal
Ami jó hír, hogy a fideszes képviselőnő beszámolt az egyeztetés tényéről, szóba került a Barlangfürdő helyreállítása, a Libegő, a Diósgyőri vár, az Y-híd és a Tiszai pályaudvar is. Ami kevésbé jó hír, hogy konkrét eredményről még Csöbör Katalin sem számolt be, csak az egyeztetés témáiról.
Tovább olvasomÁtment a Lázár-féle „Strabag-törvény” is a parlamenten
Az Országgyűlés kedden zöld utat adott Lázár János törvényjavaslatának, amely új korszakot nyithat az állami beruházások átláthatóságában – legalábbis papíron. A jogszabály értelmében az állam ezentúl bekérheti a fővállalkozóktól az összes alvállalkozójuk listáját, beleértve a láncban mélyebben megbúvó szereplőket is. A javaslatot 135 képviselő támogatta, míg 50-en a tartózkodás kényelmes politikai pozícióját választották.
Tovább olvasomEgy háziorvos polgártársunk elment a Lázárinfóra és mélységesen ledöbbent attól, amit válaszként kapott kérdéseire
Hamarosan Miskolcon köszönthetjük Lázár Jánost, aki majd Csöbör Katalinnal együtt tartja meg utcafórumát, ahol az ígéretek szerint bármit lehet kérdezni a minisztertől. Egy háziorvos a szebb jövőt remélve elment egy Lázárinfóra és kérdezett is. Ám a választól földbe gyökerezett a lába, már vízió sincs, már ígéret sincs, de orvosellenes szólamok igen.
Tovább olvasomMiskolcra érkezik a Lázárinfó! Napokon belül a miniszter és Csöbör Katalin utcafórumát élvezhetjük városunkban
Ahogyan Lázár János fogalmaz, egy nyílt és őszinte beszélgetést folytathatnak Miskolc utcáin a térség és hazánk legfontosabb ügyeiről.
Tovább olvasomA MÁV új eredménye: 2025-ben felfedezték a takarítást (az IC-ken)
A magyar vasúttársaság történelmi áttörést jelentett be: a vonatok mostantól tiszták lesznek. Igaz, egyelőre még csak az IC-ken.
Tovább olvasomMegsüllyedt autópálya: újabb helyreállítási bejárás a problémás M30-as szakaszon
A mindössze három és fél éve átadott, ám már egy éve lezárt M30-as autópálya javítási munkálatait tekinti meg a közlekedési tárca helyettes államtitkára pénteken.
Tovább olvasom