“Vasútikatasztrófa-sújtotta területté” nyilvánította hétfőn a MÁV-csoport a fővárost és a Balaton térségét, miután a rendkívül erős vihar országszerte súlyos károkat okozott a vasúti infrastruktúrában. A helyreállítási munkálatok keddig is, de akár tovább is elhúzódnak, ezért a társaság arra kéri az utasokat, hogy aki teheti, tervezze át utazását Volán-buszra, vagy halassza későbbre.
Tovább olvasomCímke: hegyi zsolt
Vasárnaptól visszajár a jegyár fele, ha húsz percet késik a vonat – Lázár János Közlekedésinfója
Lázár János építési és közlekedési miniszter május 27-én tartotta meg az idei második KözlekedésInfoját, ahol ismét számokkal támasztotta alá a magyar közlekedés állítólagos megújulását. A miniszter ezúttal is a megszokott receptúra szerint járt el: felsorolta a január óta elért eredményeket, majd újabb ígéretekkel rukkolt elő – amelyek között akad egészen egészen érdekes is.
Tovább olvasomA MÁV új eredménye: 2025-ben felfedezték a takarítást (az IC-ken)
A magyar vasúttársaság történelmi áttörést jelentett be: a vonatok mostantól tiszták lesznek. Igaz, egyelőre még csak az IC-ken.
Tovább olvasomTavaly mintegy hét évnyi késést hozott össze a MÁV
A MÁV 2024-es teljesítménye történelmi mélypontot ért el a késések tekintetében, derül ki a vasúttársaság vezérigazgatója, Hegyi Zsolt által szombaton közzétett statisztikákból. A vállalat történetében először halmozott fel összesen 6,9 évnyi késést egyetlen év alatt, ami az összes menetidő 3,8 százalékát teszi ki. A teljes menetidő egyébként 95,5 millió perc volt, ami önmagában 181 évnek felel meg.
Tovább olvasomA MÁV új vezérigazgatója szerint az a baj, hogy túl sok az utas a vonatokon
Tessék kevesebben utazni és máris nem fognak annyit késni ezek a vonatok. Hiszen ezzel a sok fel- és leszállással csak a gond van, késnek emiatt a vonatok. A MÁV-vezér szeretne új vonatokat beszerezni, ám tisztában van a pénzügyi és időbeli korlátokkal.
Tovább olvasom