Elrendelte a Miskolci Járásbíróság a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint brutális kegyetlenséggel végzett a felettesével a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Taktakenézen. A helyi közmunkásként dolgozó elkövető egy 11,5 centiméteres filézőkéssel támadt rá a feladatokat koordináló irányítójára, aki a helyszínen életét vesztette.
Tovább olvasomCímke: Taktakenéz
Az elkövető édesanyja is megszólalt a Taktakenézen történt emberölésről
A Blikknek nyilatkozott az a 69 éves asszony, akinek 48 éves fiát emberöléssel gyanúsítják a Taktakenézen történt gyilkosság ügyében. Az édesanya szerint fia és az áldozat között korábban munkával kapcsolatos konfliktus alakult ki. Azt is elmondta, hogy fia korábban alkoholproblémákkal küzdött, és állítása szerint többször is járt emiatt kezelésen.
Tovább olvasomMegöltek egy önkormányzati képviselőt Taktakenézen – FRISSÍTVE: megvan a gyanúsított
A szerencsi kistérségben található településen a két évvel ezelőtti választáson indult képviselő lett erőszakos bűncselekmény áldozata – tette közzé a térség országgyűlési képviselője kedden délután.
Tovább olvasomTizennyolc alkalommal riasztották a tűzoltókat egy nap alatt megyénkben
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a tűzesetek, csak tegnap tizennyolc alkalommal kellett kivonulniuk a hivatásos tűzoltóknak égő növényzet miatt. Lyukóbányán például egy hektáron égett a száraz aljnövényzet, a füst pedig ellepte a környező városrészeket is.
Tovább olvasomSzegénység, félelem és politikai kiábrándultság – Lőcsei Lajos terepriportja Taktakenézről
A mélyszegénységben élő vidéki települések mindennapjait bemutató videóriport készült a Borsod megyei Taktakenéz községben. A felvételt Lőcsei Lajos, a Momentum Mozgalom országgyűlési képviselője és alelnöke készítette országjárása során.
Tovább olvasomÁtadtak egy 12 kilométeres BAZ megyei közutat – ismét szalagátvágás és a szakasz megszentelése volt a menü
Ebben a kampányidőszakban lassan a célegyenesbe érkezünk, egyre több a tömeges fideszes szalagátvágás, valamint újabb elemként mostanában divat lett a járdák, utak, helyiségek egyházi megszentelése is. A bejegyzésen nagyon sokan elmosolyodtak és nem az útfelújítás miatt.
Tovább olvasomSzerencsről Tokajba tartott, de nem érkezett meg – gyászol a MÁV-csoport
Megrázó hírt tett közölt a MÁV-csoport. Szolgálatteljesítés közben életét vesztette egyik munkatársuk Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Tovább olvasomLótolvajt fogtak az encsi rendőrök
A rendőrök büntetőeljárást indítottak azzal a szikszói férfival szemben, aki ellopta egy Rásonysápberencsen lakó ismerőse lovát. Az Encsi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 20 éves szikszói férfival szemben. A gyanú szerint az elkövető egy lovat kínált eladásra egy taktakenézi férfinak, arról viszont nem tett neki említést, hogy az nem az ő tulajdona, hanem egy rásonysápberencsi lakosé. A gyanúsított megegyezett a vevővel, hogy az adásvételt 2023. április 1-jén bonyolítják le. A taktakenézi férfi egy lószállító autóval el is ment a megadott címre, itt az istállóból a…
Tovább olvasomAz életéért küzd a taktakenézi robbanásban megsérült férfi
Az életéért küzd a debreceni klinikán az a középkorú férfi, akinek január 5-én felrobbant a háza. Az épületnek csupán egyetlen fala maradt meg, és a detonáció akkora erejű volt, hogy három szomszédos ház tetejét is súlyosan megrongálta. Taktakenéz polgármestere elmondta, hogy Zoltánt jelenleg mesterséges altatásban tartják. Vasárnap viszont leállt a veséje. Minél több vérre lenne szüksége, hogy a halaszthatatlan műtéteket el tudják rajta végezni. Ezért az önkormányzat irányított véradást szervez. Kérnek mindenkit, hogy aki teheti, adjon vért, és a véradás helyszínén közölje, hogy kinek a javára adta. A polgármester hozzátette:…
Tovább olvasomRobbanás történt Taktakenézen
A detonáció következtében Taktakenézen, a Dobó István utcában rombadőlt egy ház. Több szomszédos épület tetőszerkezete sérült. A szerencsi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett egy embert kiemeltek a romok alól és átadták a mentőknek. Mintegy harminc embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát. A rajok folytatják a romok átvizsgálását – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Kép forrása: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Vélhetően gázrobbanás történt, de ezt majd csak a tűzvizsgálat eredménye után lehet egyértelműen kijelenteni. Mintegy harminc embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát. Ha szeretne tájékozott és jól…
Tovább olvasom