A középiskolák úgy gondolják, jövő héten újra megnyitnak és normál tanítási rend szerint dolgoznak, de hatalmas a bizonytalanság

Minden középiskola így készül, de valójában semmilyen hivatalos döntés nem született. A kormány is kivár, teljes a bizonytalanság a középfokú oktatási intézmények és diákjaik körében. A helyzet azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű, hivatalos döntés még nem született, pedig már szerda van. Egyre több hazai középiskola jelzi a diákoknak és a szülőknek: úgy készülnek, hogy a jövő héten megnyitnak. Van, ahol előre közlik a tervezett biztonsági intézkedéseket és akad olyan intézmény, ahol már az ebédpénzt is beszedték. Csakhogy, mint megtudtuk, ennek nem az az oka, hogy a KLIK bármiféle – akár nemhivatalos…

Tovább olvasom

Januártól újra kinyitnak az iskolák Magyarországon

Szerdán is megtartotta szokásos tájékoztatóját az operatív törzs, amiről a Telex tudósított. Elsőként Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár mondta el, hogy jelenleg 146 óvodában van rendkívüli szünet, az operatív törzs pedig 393 iskolában és 31 általános iskolában a teljes intézményre nézve rendelt el digitális tanrendet. Maruzsa szerint „embert próbáló három és fél hónap áll mögöttük”, az elmúlt időszakról pedig több statisztikai adatot is felsorolt, és köszöntet mondott mindenkinek. “Az általános iskolák január 4-től, a középiskolák pedig január 11-én nyitnak újra „jelenléti oktatásban, addig az első hét digitális munkarendben folytatódik majd” –…

Tovább olvasom

Egy diák megunta a maszkviselést és tűzriadót csinált az iskolában

A magyar középiskolás fiú úgy gondolta, tele van a hócipője a tanítással és a maszkviseléssel, jöjjön egy tűzriadó. Az intézményt kiürítették, az ötlet azonban elhamarkodott volt, ugyanis a diák bíróság elé kerül. Elege lett a tanításból és a maszkviselésből egy 17 éves tanulónak egy komlói iskolában, ezért úgy döntött, megnyomja a tűzriasztót, és így vet véget a tanításnak, számolt be az ATV Híradója. A csatornának a Baranya megyei RFK szóvivője elmondta, hogy a riasztó megszólalását követően az intézményt kiürítették és megvizsgálták a rendszert, majd megállapították, hogy szándékos riasztás történt, de tűz nem keletkezett…

Tovább olvasom