A középiskolák úgy gondolják, jövő héten újra megnyitnak és normál tanítási rend szerint dolgoznak, de hatalmas a bizonytalanság

Megosztás

Minden középiskola így készül, de valójában semmilyen hivatalos döntés nem született. A kormány is kivár, teljes a bizonytalanság a középfokú oktatási intézmények és diákjaik körében. A helyzet azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű, hivatalos döntés még nem született, pedig már szerda van.

Egyre több hazai középiskola jelzi a diákoknak és a szülőknek: úgy készülnek, hogy a jövő héten megnyitnak. Van, ahol előre közlik a tervezett biztonsági intézkedéseket és akad olyan intézmény, ahol már az ebédpénzt is beszedték.

Csakhogy, mint megtudtuk, ennek nem az az oka, hogy a KLIK bármiféle – akár nemhivatalos – információt adott volna nekik az újranyitás valós esélyeiről. Hanem egyszerűen az, hogy az érvényben lévő, vonatkozó kormányrendelet szerint 11-én véget ér a középiskolák bezárása és mivel nem kaptak semmiféle segítséget vagy háttérinformációt arról, hogy ez ne így történne, kénytelenek eszerint cselekedni. 

A jövő heti giminyitás mellett szól az is, hogy Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs december 16-ai ülése utáni tájékoztatón kijelentő módban közölte, hogy a téli szünet után az általános iskolákban január 4-én, a középiskolákban pedig január 11-én kezdődik újra a helyszíni oktatás.

Orbán miniszterelnök vasárnapi, január 3-ai rádióinterjújában elejtett mondatai viszont inkább arra utalnak, hogy nem lesz lazítás semmilyen területen, mivel szó szerint ezt mondta:

„Ha a vakcina előtt kezdesz lazítani, a vakcina meg nem érkezik meg, akkor egy fertőzéshullámot indítasz el, és szabadítasz rá az országra”.

A középiskolák bizonytalanságát csak növeli, hogy Orbán kijelentése sem jelenti feltétlenül azt, hogy mégse nyitnának ki hétfőn, hiszen ez formailag nem számítana lazításnak, mivel érvényes kormányrendelet szól róla.

444.hu

Kapcsolódó cikkek