Nagy balhé lehet: Az USA szerint következményei lesznek, ha Navalnij meghal a börtönben

Hetek óta tudni lehet, hogy a Putyin számára nem kedves, korábbi ellenzéki vezető egyre rosszabb állapotban van, nem is kaphat normális, szakszerű egészségügyi ellátást, a hozzá közel állók szerint napokon belül emiatt meg is halhat. Az Egyesült Államok ezt nem fogja tétlenül szemlélni. Egy sor intézkedést fontolgat az amerikai kormányzat arra az esetre, ha a bebörtönzött Navalnij meghalna. Az amerikai kormányzat figyelmeztette Oroszországot, hogy következményei lesznek, ha Alekszej Navalnij ellenzéki politikus meghal a börtönben – mondta vasárnap a CNN műsorában Jake Sullivan, Joe Biden amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. “Közöltük az orosz…

Tovább olvasom

Ő is a hiányzó kormányzati segítség áldozata – jól láthatóan üzent a vendéglátós, akit kiraktak az üzlethelyiségéből

A nagyvállalat nem volt könyörületes a kisvállalkozóval, egyik napról a másikra körbefalazta egy nappal korábban még működő üzlethelyiségét az Árkádban. Festékszóróval üzent kedden az Árkád Bevásárlóközpontnak egy elkeseredett bérlő, aki a koronavírus miatt felgyűlt tartozásairól nem tudott megállapodni a pláza üzemeltetésével. A bevásárlóközpont a felmondási idő alatt egyik napról a másikra gipszkarton fallal zárta el az üzlethelyiséget, erre fújt fel három mondatot a férfi, akit ezután rendőrök vittek el a helyszínről rongálás miatt. Mi is élni akarunk!! Engedjetek dolgozni!!!! 5 ember munkahelye ez! – ezeket az üzeneteket írta fel piros…

Tovább olvasom

Meg tudja védeni az ellenzék az uniós forrásokat a kormányzati korrupciótól?

A magyar ellenzék vezérei mondták el véleményüket, a Jobbik elnöke szerint például erős lehet a gyanú, hogy “a Szájer-botrány miatt enyhült meg a Kedves Vezető szíve” hirtelen. Cseh Katalin: Történelmi döntés a jogállamisági mechanizmus  Történelmi döntés született az Európai Tanács ülésén az állam- és kormányfők között, ugyanis megállapodtak az új hétéves költségvetésről és a koronavírus gazdasági következményeinek enyhítését segítő helyreállítási alapról – reagált az Indexnek Cseh Katalin, a Momentum Európai Parlamenti képviselője. ” EZ AZT JELENTI, HOGY LESZ JOGÁLLAMISÁGI MECHANIZMUS IS, AZ UNIÓS FORRÁSOKAT MEG FOGJUK VÉDENI A KORRUPCIÓTÓL.” – mondta a…

Tovább olvasom

Azonnali kormányzati támogatásért kiáltanak a magyar fürdők

A világjárvány miatt komoly válságba kerültek a hazai fürdők, a bevételük 50 százaléka kiesett 2020-ban, ezért azonnali, kormányzati, ágazatmentő beavatkozásra van szükség – mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke sajtótájékoztatón. A fürdők több mint 76 százaléka saját erőből nem képes túlélni a válságot 2021 tavaszáig, mert a járvány első hullámában a tavaszi korlátozások alatt felélték végső tartalékaikat, így most ősszel el kellett kezdeni a leépítéseket – idézte a fürdőszövetség elnökét az MTI. A legfrissebb reprezentatív ágazati kutatásuk szerint tavaly októberhez képest a fürdők 26,3 százalékos létszámcsökkentést terveznek 2021…

Tovább olvasom

Közel 300 millió forintos támogatást kapott Miskolc

Az utóbbi évek egyik legnagyobb összegű, 276 millió forintot is meghaladó, vissza nem térítendő támogatását kapta Miskolc városa az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került, forráshiányos önkormányzatok számára elérhető kormányzati keretből. Az összeget már át is utalták az önkormányzat számlájára. A támogatásról szóló belügyminisztériumi értesítés és támogatói okirat csütörtökön érkezett meg a polgármesteri hivatalba, benne a garanciával, hogy a támogatáshoz szükséges fedezet rendelkezésre áll. A támogatás legnagyobb részét közüzemi díjtartozások kiegyenlítésére használhatja fel a város, csaknem kétszázmillió forintból pedig az élelmiszer-beszállítók felé meglévő tartozásokat és az egyéb, étkeztetéssel kapcsolatos elmaradásokat rendezhetik…

Tovább olvasom