Miskolc anyagi segítséget kér a városrészek csapadékelvezetéséhez, hogy ellensúlyozzák a rengeteg kormányzati elvonást

Megosztás

A munkálatokhoz rengeteg olyan anyagi forrásra lenne szükség, amit a kormány az elmúlt 1,5 évben elvont Miskolctól a járványra hivatkozva. Még Csöbör Katalint is megkeresték, kiderülhet, van-e elég ráhatása a kormányzatra a képviselőnek, vagy ő sem tudja visszaszerezni a Fidesz által elvont pénzeket.

Szinte egész Martinkertvárosban komoly gondot okoz a csapadékvíz elvezetése. Több utcában egyáltalán nincs kiépítve az elvezető rendszer, ami miatt nagyobb esőzések idején rendre előfordul, hogy áll a víz az utakon – erről Cseléné Figula Edina, a terület önkormányzati képviselője és Szilágyi Szabolcs (JOBBIK) előválasztási országgyűlési képviselőjelölt szerdán sajtótájékoztatón beszélt. 

A terület önkormányzati képviselője szerint a probléma nem most keletkezett és nemcsak Martinkertvárost érinti, hanem Szirmát is.
– A két városrész csapadékvíz-elvezetését csak komplexen lehet kezelni, mégpedig úgy, hogy a településrészeket körülvevő vezérárkor rendezni kell, majd pedig ebbe kell bekötni az utcák vízelvezetését. Jelenleg nagyon sok utca van, ahol egyáltalán nincsen kiépítve ez a rendszer, ez a munka pedig jelentős anyagi forrást emésztene fel – jelentette ki Cseléné Figula Edina, aki elmondta azt is: az elmúlt években számtalan fórumon jelezte a lakosság lehetetlen helyzetet, többek között a térség országgyűlési képviselőjét, Csöbör Katalint is megkereste a problémával.

MIskolc elkészítette a közműterveket. A beruházás elkerülhetetlen, viszont a mintegy ötmilliárd forintba kerülő fejlesztést a város jelenleg nem tudná finanszírozni a kormányzati elvonások miatt. „Addig, amíg ez a probléma nem oldódik meg, addig egyéb előttünk álló feladatokat sem tudunk elvégezni. Ilyenek például a zúzalékos utak aszfaltozása is” – tette hozzá.

A képviselők éppen Jakab Péter országgyűlési képviselőhöz fordultak, egy módosító indítvánnyal a kormány támogassa a vízelvezetés kiépítését, valamint a jelenleg még zúzalékos utak felújítását – erről már Szilágyi Szabolcs beszélt.  

– Mint a jövő évi országgyűlési előválasztás jelöltje úgy éreztem, hogy kötelességem foglalkozni ezzel a problémával, hiszen Martinkertváros és Szirma is megérdemel egy korszerű csapadékvíz elvezetést a XXI. században – tette hozzá az előválasztási országgyűlési képviselőjelölt. 

A jövő évi központi költségvetés tárgyalása jelenleg is tart. A csapadékvíz-elvezetésről szóló módosító indítvány ügyében a napokban születhet döntés. (Minap.hu)

Kapcsolódó cikkek