Nyomozás indult a miskolci Kiss Ernő utcában felállított traffibox lefújásának ügyében

A rendőrség szerint nem történt halálos közúti közlekedési baleset Miskolcon, a Kiss Ernő utcában, amióta működik a traffibox. Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, a közlekedés biztonságát biztosító eszközt a napokban festékkel lefújták. Ma újabb festékfoltokat találtak a készüléken, ezért a rendőrség eljárást indított az ügyben. Lassan fél éve működik Miskolcon, a Kiss Ernő utcában az úgynevezett Traffibox, ami az adott útszakaszon szűri ki a gyorshajtó sofőröket. A közelmúltban itt két halálos közúti közlekedési baleset is történt, azonban mióta az eszköz figyeli az utat, nem volt tragédia ezen az útszakaszon.…

Tovább olvasom

Festékszóróval fújták le a sebességmérő készüléket a miskolci Kiss Ernő utcában

Mint arról korábban már beszámoltunk, az Avasaljától a Vasgyár felé futó Kiss Ernő utcában lekerültek a 60-as táblák, tehát a sebességhatár 50 km/h-ra csökkent ezen a szakaszon, ahová felszereltek egy traffiboxot is a gyorshajtók kiszűrésére. A napokban megjelent az egyik miskolci illetékességű Facebook csoportban egy fotó a sebességmérő készülékről, melynek festékkel “takarták el a szemét”. A poszt alatt a kommentelők két táborra szakadtak: voltak, akik ünnepelték az ismeretlen “hőst”: “Végre!! Bárki is volt, ezer torokból szóljon ima érte!!…” “Erre szokták mondani hogy nem minden hős visel köpenyt” A megszólalók másik…

Tovább olvasom

Ő is a hiányzó kormányzati segítség áldozata – jól láthatóan üzent a vendéglátós, akit kiraktak az üzlethelyiségéből

A nagyvállalat nem volt könyörületes a kisvállalkozóval, egyik napról a másikra körbefalazta egy nappal korábban még működő üzlethelyiségét az Árkádban. Festékszóróval üzent kedden az Árkád Bevásárlóközpontnak egy elkeseredett bérlő, aki a koronavírus miatt felgyűlt tartozásairól nem tudott megállapodni a pláza üzemeltetésével. A bevásárlóközpont a felmondási idő alatt egyik napról a másikra gipszkarton fallal zárta el az üzlethelyiséget, erre fújt fel három mondatot a férfi, akit ezután rendőrök vittek el a helyszínről rongálás miatt. Mi is élni akarunk!! Engedjetek dolgozni!!!! 5 ember munkahelye ez! – ezeket az üzeneteket írta fel piros…

Tovább olvasom