Nem véletlenül titkolják annyira a tanulmányt, ami bizonyítja, miért aratott nálunk ennyire a Covid második hulláma

A kérdésre egyébként is valószínűsítenénk a választ, ám a Magyar Hang birtokába került egy irat, ami túl sokat mond el a kormányzati intézkedések súlyos késlekedéséről és emiatt több ezer ember halt bele, illetve még többen fertőződtek meg. Az első hullámhoz képest drámaian későn érkeztek a megfelelő intézkedések, de vajon miért? Magyar kutatók megállapításai szerint a koronavírus-járvány első és második hulláma az eltérő epidemiológiai környezet miatt különbözött jelentősen egymástól, nem pedig azért, mert a második hullámban a vírus fertőzőképesebb volt – állítja a Magyar Hang egy a szerkesztőség birtokába került tudományos kézirat alapján.…

Tovább olvasom

Hazánkban a szegények jóval rövidebb ideig élnek, de ennek nem kellene így lennie

A különbség jelentősen csökkenthető lenne megfelelő kormányzati intézkedésekkel. Az egyenlőtlenség az elmúlt évtizedekben folyamatosan csak nőtt. A problémás egészségügyi ellátórendszer olyan betegségeket hoz magával, ami elkerülhető halálozásokhoz vezet. Az elmúlt években egyre többet beszélünk a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek növekedéséről Magyarországon és más országokban. Ugyanakkor az embereket nem csak az érdekli, mennyit keresnek, legalább ilyen fontos, hogy milyen hosszú és mennyire egészséges életre számíthatnak. Egy most megjelent tanulmányban azt vizsgáltuk, mennyivel élnek tovább a gazdagabb településeken lakó magyarok a szegényebbekhez képest, illetve ez az egyenlőtlenség hogyan változott az elmúlt évtizedekben. A települések…

Tovább olvasom

Volt tisztifőorvos: Már el is késtünk, de most azonnali, határozott, erős járványügyi intézkedések kellenének

Falus Ferenc szerint a kormány túl sokáig húzta az időt, korábbi intézkedésekkel ugyanis meg lehetett volna előzni a negyedik hullám berobbanását, ami időközben megtörtént. Most már nagyon erős szigorításokra lenne szükség a megfékezésére. „A korai, azonnali intézkedésekkel lehetett volna a járvány terjedését lassítani” – mondta Falus Ferenc az ATV Híradójának. Berobbant a negyedik hullám, a volt tiszti főorvos szerint „most nagyon határozott, nagyon erős intézkedésekre van szükség. Nem véletlen, hogy Oroszországban is tíz napra bezártak minden iskolát, üzemet és fizetéssel otthon kell maradni, hogy egyáltalán fékezni, tudják a járvány terjedését.” Rusvai…

Tovább olvasom

A vadászati kiállítás mentesül minden veszélyhelyzetben alkalmazott járványügyi intézkedés alól

A koronavírus delta-variánsa is nagyon okos vírus, vadászati kiállításon nem terjed. A vadászati világkiállítás mentesül a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések alól – ez áll a kormányrendelet-módosításban, ami a friss Magyar Közlönyben jelent meg. A módosítás értelmében a szeptember 25. és október 14. között megrendezendő „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás és a kapcsolódó rendezvények programjai járványügyi korlátozások és védettségi igazolvány nélkül látogathatók lesznek. „A sikeres magyar oltási programnak és a járvány elleni hatékony védekezésnek köszönhetően Magyarország az elmúlt hetekben több nagyszabású és sikeres eseményt – így az augusztus…

Tovább olvasom

Nagy balhé lehet: Az USA szerint következményei lesznek, ha Navalnij meghal a börtönben

Hetek óta tudni lehet, hogy a Putyin számára nem kedves, korábbi ellenzéki vezető egyre rosszabb állapotban van, nem is kaphat normális, szakszerű egészségügyi ellátást, a hozzá közel állók szerint napokon belül emiatt meg is halhat. Az Egyesült Államok ezt nem fogja tétlenül szemlélni. Egy sor intézkedést fontolgat az amerikai kormányzat arra az esetre, ha a bebörtönzött Navalnij meghalna. Az amerikai kormányzat figyelmeztette Oroszországot, hogy következményei lesznek, ha Alekszej Navalnij ellenzéki politikus meghal a börtönben – mondta vasárnap a CNN műsorában Jake Sullivan, Joe Biden amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. “Közöltük az orosz…

Tovább olvasom

Felkészült az újranyitásra a miskolci vadaspark

Jelenleg még nem fogadhat látogatókat a járványügyi intézkedések miatt, de csak a rajtjelre vár az intézmény. Bármelyik pillanatban újra fogadókész volna a Miskolci Állatkert és Kultúrpark – írja a Boon.hu. Különleges erdei környezetben A népszerű csanyiki intézmény a járványügyi intézkedések miatt nem fogadhat jelenleg látogatókat. Pedig emlékezetes lehetne sokaknak az itteni séta a friss levegőn. A közönséget nélkülöző állatok egyelőre a magányosan barangoló fotóriporterrel kereshették a szemkontaktust. A kíváncsi pillantásokat több felvétel is megörökítette. A tavaszt jelzi, hogy több állatcsaládban is utódok születtek. A miskolci állatkert öt kontinens több mint…

Tovább olvasom

Miniszter: “A szigorításokat időben hoztuk meg,” … egyébként is a baloldal a hibás a járvány felfutásáért

Gulyás Gergely érvelése több helyen is erősen vérzik, de a lényeg, hogy a kormány végig mindent tökéletesen jól csinált, ellenben a baloldal csak akadályoz és mellébeszél. Az már mellékes, hogy a miniszter úr szavait sorra csapják agyon a tények és a számok. „Csupa rossz hírem van. A helyzet úgy fest, hogy az egész járvány, az egész eddig tapasztalt járvány legnehezebb két hete előtt állunk” – mondta Orbán Viktor egy Facebook-videóban február 25-én, éppen két hete. (Azóta újabb két hetet jelentett be.) Hozzátette azt is, hogy olyan terhelés lesz a kórházakon, mint amilyen még nem volt.…

Tovább olvasom

Kezdődik! Az egyik magyar vendéglátóhely megunta, hogy a kormány simán hagyná tönkremenni, ezért napokon belül kinyit

Ebből bizony még lesznek bonyodalmak és kérdés, vajon hányan követik a példájukat. Eddig is láthattuk, hogy a kormány “védelmi” intézkedései a vendéglátóipari szektorban teljesen elégtelenek, ezért döntött úgy az egyik presszó, hogy a tiltás ellenére kinyit. A Resti Presszó és Söröző saját Facebook-oldalán tudatta a döntést. “Kedves Vendégeink! 2021. február 1.-től megnyitjuk vendéglátó egységünket teljes nyitvatartási idővel és helyben fogyasztással!Az érvényben lévő korlátozásoknak eddig eleget tettünk, de mivel semmiféle támogatást nem kaptunk a kormány részéről /az út szélén lettünk hagyva/ az ígéretek ellenére, gondolok itt a vállalkozásunk és bér támogatásra…

Tovább olvasom

Az Operatív Törzs elégedett a lakossággal

Folyamatosan csökken a kijárási tilalom megsértése miatti rendőri szankciók száma. Szerdán 289 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, de egyre többen tartják be a szabályokat – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert alezredes közölte: a 289 intézkedésből 15 volt figyelmeztetés, 145 helyszíni bírságot szabtak ki, 129 esetben pedig szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök. Az előző napihoz képest a szerdai adatok 7 százalékos csökkenést mutatnak – tette hozzá. Kiemelte: a november 4-én hatályba lépett kijárási korlátozás és a november 10-étől érvénybe…

Tovább olvasom

Államtitkár: az őszi szünet kisöpri a vírust az iskolákból és egyébként is jók az intézkedések

Maruzsa Zoltán szerint a járvány második hullámával kapcsolatban hozott intézkedések tökéletesen beváltak az oktatási intézményekben, az őszi szünet pedig még különösen jól is fog jönni. Az iskolákban korábban bevezetett preventív intézkedések elegendők a koronavírus elleni védekezéshez – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, Maruzsa Zoltán a Kossuth Rádióhétfő reggeli műsorában. Az államtitkár szerint a jelenlegi helyzet egyelőre nem olyan súlyos, hogy további intézkedésekre lenne szükség. A TESTHŐMÉRSÉKLET-MÉRÉSHEZ 41 EZER DIGITÁLIS HŐMÉRŐT BIZTOSÍTOTT A KORMÁNY AZ ÁLLAMI OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK SZÁMÁRA, VALAMINT A LEGNAGYOBB ÉPÜLETEKBEN HŐKAPUKAT IS FELSZERELTEK. Az őszi írásbeli…

Tovább olvasom