6-8 hónappal ezelőtt még csak összeesküvés-elméletnek gondolták a volt amerikai elnök véleményét, ám azóta a tudományos világ nagy része is erősen úgy gondolja, a koronavírus-járvány egy kínai laboratóriumból indult világot elsöprő útjára. Kínának 10 000 milliárd dolláros kártérítést kellene fizetnie a koronavírus miatt – írta közleményében Donald Trump volt amerikai elnök. A volt elnököt az ANI nevű indiai hírügynökség idézte, a közlemény Trump hivatalos oldalára még nem került fel. Most már mindenki, még az »ellenség« is elismeri, hogy Trumpnak igaza volt azzal kapcsolatban, hogy a kínai vírus a vuhani laboratóriumból származik – írta az elnök.…
Tovább olvasomCímke: kína
Tanulmány: Olyan egyedi jelek fedezhetők fel a koronavírus szerkezetében, hogy azt csak laborban hozhatták létre
Egy éven át a többség hitt a denevér-elméletnek, de a virológus szakemberek most már nagyon dörömbölnek az ajtón, hogy valami egészen más dolog robbantotta ki a mindennapi életünket azóta is meghatározó koronavírus-járványt. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy emberi beavatkozás nélkül nem jöhetett létre ez a pusztító kórokozó. A koronavírus egy vuhani laborból szabadult ki és indult világhódító útjára, amit kínai kutatók utólagos manipulációval, visszafejtéssel próbáltak leplezni, és úgy feltüntetni, mintha a kórokozót denevérek terjesztették volna el – idézi a Daily Mail két kutató, Angus Dalgleish brit onkológus és egy norvég virológus, Birger Sørensen megjelenés előtt…
Tovább olvasomLassacskán dagad a balhé: Három vuhani víruslabor-dolgozó került kórházba a járvány kirobbanása előtt
Bő két hónapja még a WHO úgy fogalmazott, hogy a legkevésbé sem valószínű, hogy a koronavírus egy laborból került ki és indult pusztító útjára, de egy seregnyi kutató követeli hetek óta, hogy vizsgálják ki normálisan a labor-elméletet. Ez az újabb információ csak olaj a tűzre azoknak, akik mereven hisznek abban, hogy a Covidot emberi kezek alkották és laboratóriumból származik. Egy amerikai hírszerzési jelentés szerint a vuhani virológiai labor három munkatársa is úgy megbetegedett 2019 novemberében, hogy kórházi kezelésre szorultak, írja a CNN a Wall Street Journal cikke nyomán. Ez utóbbi, mármint a kórházi…
Tovább olvasomA szakértők egyre inkább hisznek abban, hogy a koronavírus valóban egy laborból szabadult el
Eleinte csak ócska összeesküvéselméletnek indult, de egyre inkább hajlanak erre a verzióra a tudományos szakértők. Jelenleg ugyanis bő egy évnyi vizsgálódás után sem tudják egyáltalán kizárni a laboratóriumi verziót. Ebből még sok vita lesz, talán egyszer megtudjuk a teljes igazságot. Talán. „Kritikusan fontos a globális stratégia kialakításához és a jövőbeni járványok kockázatának mérsékléséhez, hogy végre megismerjük a covid-19 eredetét” – írja a világ egyik vezető tudományos lapjában, a Science-ben megjelent levelében 18 virológus és biológus, köztük a szakma tán legnagyobb sztárja, Marc Lipsich, a Harvard T. H. Chan közegészségügyi iskolájának…
Tovább olvasomValósággá vált a rémálom: Egy férfi alatt beszakadt egy üveghíd nagy magasságban – videó
A jelek szerint ilyen mértékű szélnél már instabillá válnak a kínai üveghidak, egy éppen rajta sétáló ember csapdába is esett, de szerencsére élve megúszta. Megtörtént az, amitől mindenki retteg a szakadékok felett húzódó kínai üveghidak láttán: összetört a széltől, miközben egy turista sétált rajta. A férfi a Longjing városában, a Piyan-hegyen, a 100 méter magas hídon gyalogolt, amikor hirtelen, egy erős széllökés hatására elkezdett összetörni a híd üvegpadlója. Az óránkénti 150 km/órás széllökések több üvegtáblát is kirepítettek a helyükről csapdába ejtve a turistát, aki a korlátba kapaszkodott. A férfit végül…
Tovább olvasomEurópa egyre inkább kiakad Orbánékra, most a németek bírálják hazánkat, amiért a kormány nem engedi a közös kiállást Kína ellen
Láthatóan nagy a haverkodás Kína és az Orbán-kormány között, ennek érdekében pedig többedszerre vétóztunk meg egy közös nyilatkozatot, amiben az EU bírálná Kínát Hongkong ügyében. A Fidesz-KDNP sakkban tartja a teljes Uniót. Heiko Maas német külügyminiszter hétfőn Magyarországot bírálta a magyar kormány „teljességgel felfoghatatlan” döntését, mellyel megakadályozták, hogy az Európai Unió közös, egyhangú nyilatkozatban ítélje el Pekinget a hongkongi demokrácia eltiprásáért. A magyar vétó miatt az EU tagországok külügyminiszterei a közelmúltban kétszer is képtelenek voltak egyhangúlag elfogadni egy elítélő határozatot, pedig a Politico által idézett diplomaták elmondása szerint második alkalommal egy eleve felvizezett verzió került…
Tovább olvasomA WHO engedélyezte a Sinopharmot
Megadta a vészhelyzeti engedélyt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kínai Sinopharm oltóanyagának. Az engedély azt jelenti, hogy egy adott oltóanyag hatékony és biztonságos – számolt be a HVG. A szakértői munkacsoport 18 év feletieknek ajánlja, két dózisban. Az engedély megadását a WHO főigazatója, Tedrosz Gebrejeszusz sajtótájékoztatón jelentette be. Hozzátette: a világszervezetnek ezzel már hat oltóanyaga van, melyet a COVAX-programban használhat. Az engedély megadása rendkívül fontos lépés a világ szegényebb országainak. A WHO a koronavírus-járvány alatt indította el az úgynevezett COVAX-kezdeményezést, melynek lényege, hogy egyenlőbb vakcinaelosztást biztosítson, vagyis a szegényebb országok…
Tovább olvasomOrbán Viktort Kínába hívták, elfogadta
Egyeztetés a kínai elnökkel. Újraindítjuk a diplomáciát. Meghívás Pekingből: elfogadva – posztolta a közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök egy olyan képpel, amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel éppen telefonos egyeztetést folytatnak. Az utazás miértjéről, idejéről egyelőre nem közöltek bővebb információt. fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala
Tovább olvasomAz Oscar azonnal tiltólistás lett Kínában, amint megtudták, hogy jelölést kapott egy Hongkongról szóló dokumentumfilm
A hatóságok rögtön léptek és megtiltották a díjátadó élő közvetítését. A kínai hatóságok annyira megijedtek attól, hogy Oscar-jelölést kapott egy hongkongi tüntetésekről szóló dokumentumfilm, hogy megtiltották a helyi médiának a díjátadó élő közvetítését. Anders Hammer, egy norvég filmkészítő 2019-ben utazott Hongkongba, hogy a demokráciapárti tüntetésekről forgasson. Do Not Split című filmjét Oscar-díjra jelölték a legjobb rövid dokumentumfilm kategóriában. Hagyományosan nem kapnak túl nagy figyelmet ennek a kategóriának a jelöltjei, viszont miután Kína letiltotta a gálát a film miatt, hatalmas lett a sajtóérdeklődés. „Ironikus, hogy Peking ezen a ponton gyakorlatilag reklámozza…
Tovább olvasomÚgy tűnik, teljes joggal rettegünk a kínai vasútvonal itthoni, kínai hitelből történő gigaépítkezés miatt
Egy európai országban megszólalásig hasonló módon játszotta el Kína szinte ugyanezt és természetesen Montenegró járt pórul. Katonák nélküli területfoglalás a 21. század divatja, Orbán Viktorék tálcán kínálják az országot Kínának. Nagyon fogjuk még szívni a fogunkat néhány év múlva. A részletekről Juszt László számolt be a Facebookon. Több, mint ijesztő jövőkép. „Akik – velem együtt – a kínai vasútvonal építéséről a kezdetektől fogva azt mondják, hogy ez az ország tökéletes tönkretétele, kirablása, azok nem tévedtek. Erre itt van a földrajzilag is közeli példa. Montenegró hasonló szerződést kötött Kínával egy autópálya…
Tovább olvasom