Tanulmány: Olyan egyedi jelek fedezhetők fel a koronavírus szerkezetében, hogy azt csak laborban hozhatták létre

Egy éven át a többség hitt a denevér-elméletnek, de a virológus szakemberek most már nagyon dörömbölnek az ajtón, hogy valami egészen más dolog robbantotta ki a mindennapi életünket azóta is meghatározó koronavírus-járványt. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy emberi beavatkozás nélkül nem jöhetett létre ez a pusztító kórokozó. A koronavírus egy vuhani laborból szabadult ki és indult világhódító útjára, amit kínai kutatók utólagos manipulációval, visszafejtéssel próbáltak leplezni, és úgy feltüntetni, mintha a kórokozót denevérek terjesztették volna el – idézi a Daily Mail két kutató, Angus Dalgleish brit onkológus és egy norvég virológus, Birger Sørensen megjelenés előtt…

Tovább olvasom

Biztonságban lehetett volna, de közösségi médiás szereplése lebuktatta a maffia egyik fontos tagját

Már nem az első olyan esetről hallhatunk, amikor egy bűnöző unalmában a közösségi médiát kezdi használni és olyan jelet hagy, amely alapján lebukik és elkapják. Főszereplőnknek a YouTube lett a veszte. A Dominikai Köztársaságban keresett menedéket Marc Feren Claude Biart, aki – az ’Ndrangheta maffia Cacciola klánjának tagjaként – 2014 óta volt szökésben, miután olasz ügyészek elrendelték a letartóztatását kokainkereskedelem miatt Hollandiában. Úgy tűnik, hosszú távon unalmassá válhatott számára a karibi idill, ugyanis főzőcsatornát indított YouTube-on, ahol az olasz gasztronómia iránti szenvedélyének hódolt. Elővigyázatosságból ugyan kitakarta az arcát, ám jellegzetes…

Tovább olvasom