A Jobbik elnöke, Jakab Péter a Facebookon jelentette be, hogy úgy döntöttek, egyik jelölt mögé sem fognak beállni. „Akit Ti megneveztek közös miniszterelnök-jelöltnek, azt fogjuk teljes mellszélességgel támogatni, a döntésetekben pedig nem kívánunk benneteket befolyásolni. Ne azért szavazzatok valakire, mert én azt mondom, hanem azért, mert őt tartjátok a legjobb, legfelkészültebb, legalázatosabb jelöltnek” – írta posztjában Jakab. Jakab Péter negyedik lett az előválasztás első fordulójában, őt Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter előzte meg. Csak Fekete-Győr Andrást tudta maga mögé utasítani.
Tovább olvasomCímke: Jakab Péter
Fekete-Győr elképedt, hogy Jakab Dobrevet segítené győzelemhez
Ahogy az várható volt, a Momentum elnöke és az előválasztás első körében az utolsó helyen végző miniszterelnök-jelöltje is megszólalt Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely összefogása, vagyis pontosabban Jakab Péter erre adott reakciója kapcsán. Fekete-Győr András nem ért egyet a Jobbik elnökével abban, hogy csökken a kormányváltás esélye, ha Budapest és Hódmezővásárhely polgármestere összefog. Annál is inkább, mert mindketten nyertek már választást a Fidesszel szemben – írja Facebook-posztjában a momentumos, akit a Telex idézett. „Aki tisztában van a magyar társadalom realitásaival, az pontosan tudja, hogy Dobrev Klárával van messze a legkevesebb…
Tovább olvasomJakab nem helyesli, hogy Karácsony és Márki-Zay összefog Dobrev ellen
„Srácok! Mi lenne, ha nem legyőzni akarnánk egymást, hanem kiegészíteni?” – tette fel Facebook-posztjában a kérdést Jakab Péter, a Jobbik az előválasztáson negyedik helyen végzett, így a második fordulóba be nem jutó miniszterelnök-jelöltje. Jakab azt kifogásolja, hogy a három állva maradt miniszterelnök-jelölt közül kettő, név szerint Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter összefogni készül a harmadik, az első kört megnyerő Dobrev Klára ellen – írja a 444.hu. Mint arról mi is írtunk, az előválasztás első fordulójában a DK miniszterelnök-jelöltje kapta a legtöbb szavazatot, viszont a második és harmadik helyen végzett Karácsony…
Tovább olvasomJakab Péter: előválasztást lehet nyerni városból, de választást csak vidékről lehet
Jakab Péter, a Jobbik elnöke egy Facebook-bejelentkezésben ismerte el, hogy nem jutott tovább a második előválasztási fordulóba miniszterelnök-jelöltként, de azt is mondta, a cél nem változott, az ellenzéki összefogást egyben kell tartani, a Fideszt pedig leváltani 2022-ben, ezzel törleszteni azt a 30 éves adósságot, amely a rendszerváltás iránti igényből fakad Magyarországon. A Jobbik jelöltje azt mondta, az a rossz híre van a fideszeseknek, hogy soha nem adja fel, és noha gratulált miniszterelnök-jelölti ellenfeleinek, azt is mondta: egy valamit soha ne felejtsenek el: lehet előválasztást nyerni a városból, de választást csak…
Tovább olvasomDobrev országosan, Karácsony a fővárosban tarol, Jakabot Miskolcon is legyőzték – így áll a miniszterelnök-jelölti csata
Csütörtök délig a 106 választókerületből 60-ban ismertették az eredményeket az ellenzéki előválasztáson. Ezek alapján Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció jelöltje vezet a miniszterelnök-jelöltek versenyében, a második helyen Karácsony Gergely, a harmadikon Márki-Zay Péter áll. A Jobbik-elnök Jakab Péter a negyedik, a momentumos Fekete-Győr András szinte minden körzetben a legkevesebb szavazatot kapva sereghajtó. A Telex.hu összesítése alapján így oszlottak meg a választókerületek eddig: 49-ben Dobrev Klára szerezte a legtöbb szavazatot, 8 helyen Karácsony Gergely az első (Pest 2. és 3., Budapest 1., 2., 3., 4., 5., 6) 3 helyen Jakab Péteré…
Tovább olvasomJakab Péter Orbánnak: A Szájer Józsi nem akar bejönni a hálószobánkba?
„Követeltük, hogy emeljék már meg a családi pótlékot, követeltük, hogy hosszabbítsák meg az álláskeresési járadékot, de önök nem tették ezt meg. A magyar emberek valóban keményen dolgoznak, csak az a baj, hogy ebből az ön családja és barátai gazdagodnak. Ön tényleg bérből és fizetésből él, a magyar emberek béréből és fizetéséből” – mondta Jakab Péter a miniszterelnöknek. „Odáig jutottak, hogy belenéznek a telefonjainkba, belenéznek az üzeneteinkbe kémszoftverekkel? A hálószobánkba nem akarnak bejönni? A Szájer Józsi nem akar bejönni a hálószobánkba? Nem fogjuk elfelejteni, hogy kik vették el az életünket és…
Tovább olvasomJakab Péter etikai vizsgálatot kért az MSZP-s Tóth Csabával szemben
Hadházy Ákos a Momentum támogatásával az MSZP-s Tóth Csabával szemben indult az ellenzéki előválasztáson Zuglóban a képviselőjelöltségért. Hadházy vasárnap reggel a Facebookon azt állította, hogy Tóth egy több száz millió forintot érő budapesti gyártelepet és egy több emeletes irodaépületet tüntetett el a vagyonnyilatkozatából. Azt is írta, hogy Tóth cégének jelenleg az ingatlanokra vételi joga és a 111 milliós jelzálogjoga van és a képviselő cégének csak egy levelet kell írni ahhoz, hogy a gyártelep az ő kezükbe kerüljön hivatalosan is. Erre Jakab Péter, a Jobbik elnöke és előválasztási miniszterelnök-jelöltje azt kérte az Országos…
Tovább olvasomJakab Péter sem tudta leadni a szavazatát Miskolcon: „Durva technikai támadást intéztek” az informatikai rendszer ellen
Mint arról mi is beszámoltunk, alig néhány órával az ellenzéki előválasztás indulása után leállt az erre szolgáló honlap, majd szombat kora délután arról adtak hírt, hogy csak hétfőn tudják folytatni a voksolást. Eleinte a vártnál nagyobb érdeklődéssel magyarázták a technikai nehézségeket a pártok, később viszont már technikai támadásról beszéltek. Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje a Facebookra feltöltött videójában például úgy reagált: ő maga sem tudta leadni már a szavazatát Miskolcon, ezért Budapestre utazott, hogy személyesen kapjon tájékoztatást az Országos Előválasztási Bizottságtól a történtekről. Jakab szerint „egy nagyon durva technikai támadást”…
Tovább olvasomJakab Péter lakossági fórumot tartott Miskolcon
Szerda délután tartott lakossági fórumot Jakab Péter, a Jobbik előválasztási miniszterelnök-jelöltje. A Szinva teraszon tartott találkozón hozzávetőlegesen száz fő jelent meg. Az összefogás valóban megszületett: három évet dolgoztunk azon, hogy az ellenzék közösen tudjon jövőképet kínálni az országnak. Viszont a választóknak kell eldönteniük, kinek a vezetésével történjen meg a valódi rendszerváltás. Azért tartok fórumot szerte az országban, hogy személyesen tudjak találkozni, beszélgetni a választópolgárokkal. Úgy vélem, nem óriás plakátokon kell üzenni nekik, hanem a szemükbe nézve, várva a kérdéseiket, és azokra nyílt, őszinte válaszokat kell adni. A tét nagy: ki…
Tovább olvasomFelmérés: Karácsony Gergelynek lehet a legnagyobb esélye Orbán Viktor kihívójaként
A Publicus Intézet felmérése szerint szoros a verseny az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek között, de a budapesti főpolgármester vezet. Azok közül, akik tervezik, hogy részt vesznek az ellenzéki előválasztáson a túlnyomó többség – 75 százalék – akkor is biztosan elmegy voksolni, ha a választókörzetében a kedvenc pártja nem indít jelöltet. Ez derült ki a Publicus Intézet felméréséből, mely a Népszava megbízásából készült, s amelyet a HVG.hu szemlézett. Az is kiderült, hogy az ellenzéki szavazók meglehetősen fegyelmezettek: a Jobbik szimpatizánsainak 79 százaléka automatikusan arra voksolna, akinek a javára saját indulójuk visszalépett, a DK-nál 69, a…
Tovább olvasom