Jakab az M30-asról: Végre sikerült felzárkóznunk a szlovákokhoz

Megosztás

A hatalmas késéssel végre megépülő autópályaszakasz nagy részét a sokat szidott Brüsszel finanszírozta, az építési pénzeket pedig külföldi multik és Mészáros Lőrinc cégei nyelték be. De közel egy évtizednyi késlekedés után csak megoldottuk azt, amit Szlovákia már régen megtett.

üszkén jelentette be Orbán, hogy végre elkészült az M30-as autópálya, így most már sztrádán juthatunk el Miskolcról Kassára. 

– így kezdte szombat délutáni Facebook-bejegyzését Jakab Péter a nemrég átadott sztrádaszakasz kapcsán.

A Jobbik elnöke ugyanakkor kifejtette: az építkezést milliárdos túlárazás jellemezte, a végösszeg 200 milliárd lett, aminek a javát – mint fogalmazott – “a kormány által sokat átkozott Brüsszel biztosította”.

És hogy kihez ment ez a temérdek pénz? A kivitelezést két nyugati multi, és természetesen két Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó cég végezte, vagyis az uniós pénz egy része visszament nyugatra, a többi meg ment Lölőék zsebébe. Jó sok, hiszen az út egyre csak drágább és drágább lett

– tette hozzá a miskolci születésű pártelnök, emlékeztetve: 

Éveket vártunk arra, hogy elkészüljön, hisz miközben a szlovák határtól már réges-rég gyorsforgalmin juthattunk el Kassára, a magyar határig szégyenszemre balkáni utakon kellett követnünk a kamionokat.

De ennek most már vége! Sikerült végre felzárkóznunk a szlovákokhoz (!), legalább ebben. Büszke is lehet rá Orbán. Most már nekünk is van végre autópályánk a határig. Egy kérdés maradt: ki fog rajta autózni 500 forintos benzinár mellett?

– tette fel posztja végén a kérdést Jakab Péter az aktuálisan sokakat foglalkoztató témában, aki petíció formájában egyúttal az üzemanyagárak csökkentését is követeli. (Alfahir.hu)

Kapcsolódó cikkek