Nem tette közzé az operatív törzs, pontosan melyik indiai mutáció jelent meg itthon, pedig nagyon nem mindegy

Megosztás

Mint megírtuk, az operatív törzs pénteken bejelentette, hogy hazánkban is felbukkant a koronavírus indiai mutánsa, pillanatnyilag azonban nem ítélhető meg, hogy mindez mekkora veszélyt jelent, az operatív törzs ugyanis nem hozott nyilvánosságra ehhez elegendő információt – írja a Népszava.

A lapnak nyilatkozó Duda Ernő virológus szerint jelenleg három variációja is ismert már az indiai törzsnek, s ezek közül az egyik, az úgynevezett indiai tripla mutáns a szokottnál is fertőzőképesebb. Az Egyesült Királyságban is ez a variáns, okozza most a fertőzések felét-kétharmadát. Az indiai mutáns másik verziója az első vizsgálatok alapján feltételezhető, hogy képes „kicselezni” a már felkészített immunrendszert, szerencsére nem ez terjed jobban.

A lap azt is írja, hogy az új variáns felbukkanása az oltatlanokra, köztük a gyerekekre jelentheti a legnagyobb veszélyt, de hogy milyen súlyos betegséget okoz, arról még nem lehet biztosat mondani.

Akit akár csak egyszer is oltottak, annak jó esélye van arra, hogy védett legyen a súlyos tünetek, illetve a végzetes kimenetelű fertőzés ellen. A virológus professzor a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinája véd a leginkább az indiai variáns ellen . Hozzátette: jó sejtes immunitást váltanak ki még a vektoralapúak is, de  – függetlenül attól, hogy ki gyártja – az inaktivált vírust tartalmazó oltóanyagok a legkevésbé hatásosak.

via HVG.hu

Related posts