Fokozottan védett szürke farkasokat gyilkoltak borsodi vadászok

Egyre több részlet derül ki a felkavaró esetről. Néhány nappal ezelőtt mi is beszámoltunk róla, hogy két vadászt puntoki otthonából vitt el a rendőrség. A nyomozás azóta is folyik és a napokban letartóztattak egy edelényi gyanúsítottat is. A nyomozás fejleményeiről a Telex.hu számolt be. Január 24-én összehangolt akciót szervezett a  Nemzeti Nyomozó Iroda és a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége. Az akció során a három gyanúsított lakásán házkutatást tartottak. A bűncselekmények elkövetésével egy  33 és egy 49 éves putnoki, valamint egy 43 éves edelényi vadász gyanúsít a rendőrség. A Putnokon, Felsőnyárádon…

Tovább olvasom

Fegyverrel fenyegette a rendőröket a nő Miskolcon, a TEK-esek fogták el

A Debreceni Járásbíróság nyomozási bírója 2023. szeptember 6-án megszüntette a letartóztatását és elrendelte előzetes kényszergyógykezelését annak a nőnek, akivel szemben fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.

Tovább olvasom

A TEK készen áll, hogy kimentse a polgárháborús Szudánban rekedt magyarokat

A TEK speciális műveleti egysége jelenleg a polgárháborús Szudánba történő berepülés és a Kartúmban történő leszállás engedélyezésére vár. “A Terrorelhárítási Központ a belügyminiszter feladatszabása alapján – a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény felhatalmazása szerint – felkészült és készen áll arra, hogy a fegyveres konfliktusban Kartúmban rekedt magyar állampolgárok kimenekítését megkezdje. A TEK speciális műveleti egysége jelen pillanatban a Szudánba történő berepülés és a Kartúmban történő leszállás engedélyezésére vár” – közelte a TEK. Nemrég Szíjjártó Péter külügyminiszer számolt be arról, hogy kimenekítettek Szudánból tizennégy magyar és negyvennyolc külföldi állampolgárt, akik búvárkiránduláson…

Tovább olvasom

A miskolci fiú tagadja, hogy lövöldözésre készült, pedig a jelek szerint ötven diákkal akart végezni

Ha a helyzet úgy hozta volna, a rendőrökre is rálőtt volna a kaland végén, vagy saját maga ellen fordítja fegyverét. A fiú azonban azzal takarózik, hogy pszichés zavarokkal küzd, ezért írt ilyeneket az interneten, de szó sincs róla, hogy megtette volna. Akkor hogy van ez?

Tovább olvasom

Lebuktak a kábeltolvajok, a TEK csapott le rájuk “munka” közben

Többmilliós kárt okoztak a tolvajok és a rajtaütés során éppen egy telekommunikációs cég kábeleit vágták át. Közérdekű üzem megzavarása, rongálás és lopás kísérlete miatt indított büntetőeljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) három férfival és egy nővel szemben, akiket csütörtök reggel fogtak el a Terrorelhárítási Központ munkatársaival közösen Pilismaróton. A Pest megyei bűnbandát rajtakapták: épp egy telekommunikációs cég tulajdonában lévő földkábelt vágtak el. Mivel a lopással veszélyeztetett érték több millió forint lehet, így a társaságnak nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás kísérlete miatt kell felelnie. A négyesből két férfit és…

Tovább olvasom

Bedrogozva kihívta magára a TEK-et egy váci férfi, de csak beképzelte, hogy meglőtték és túszul ejtették

Mivel a hatóságok nem merték nem komolyan venni, ezért a villanyáramot és a gázszolgáltatást és lekapcsolták a teljes háztömbben. A hét elején, kora este egy váci férfi azzal hívta fel a 112-t, hogy valakik meglőtték, sok vért vesztett, támadói pedig még mindig otthonában vannak. A váci Arany János utcába indított egységek először terepszemlét végeztek, majd próbálták felvenni a kapcsolatot a bejelentővel. Közben golyóálló mellényes rendőrök zárták le a területet, a társasházban ideiglenesen beszüntették az áram-, és gázszolgáltatást, beszerezték az épület alaprajzát, megerősítő erőket, mentőegységet, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek…

Tovább olvasom

Több, mint százan verekedtek össze a hétvégén, lövések is dördültek – videó

A Pest megyei esetnél ráadásul a kiérkező rendőrök utasításainak is ellenálltak, így a TEK bevetésére is szükség volt. A rendőrség közleménye szerint szombat este a kerepesi Gyár utcában két család tagjai összeverekedtek, és legalább százan „feszültek egymásnak”, még lövések is dördültek. Hárman megsérültek, három embert őrizetbe vettek. A rendőrök golyóálló mellényben próbálták leállítani az egyik házból lövéseket leadó embereket, de azok többszöri felszólításra sem működtek együtt, ezért végül a Terrorelhárítási Központ műveleti egységét hívták a helyszínre, ők fogták el a házban bujkálókat. A három előállított férfit fegyveresen, csoportosan elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja…

Tovább olvasom