Orbánék újabb megszorítási intézkedése, amiről persze nem beszélnek – duplázódnak az alkalmi munkák adóterhei

Mindegy, hogy mezőgazdasági idénymunkás, vagy éppen építkezésen dolgozó ember, kétszer annyi adóterhet kapnak a nyakukba az őket foglalkoztatók. Nem légitársaság, nem multi, nem bank, csak szimplán megszorítás, amit kimagyarázni sem lehet hátulról. Igaz, a többit is mi fogyasztók fizetjük. A jövőben (vagyis július 1-től) pedig a mezőgazdaságban és a turizmusban dolgozó idénymunkások után az eddigi ötszáz forintról a minimálbér fél százalékára emelkedik a közteher mértéke, vagyis ezer forintot kell fizetni az államnak. Az általános alkalmi munkák esetén az eddigi napi ezer forint helyett a minimálbér egy százalékát kell fizetnie a…

Tovább olvasom

Pintér Sándor: Ezekben a szférákban legfeljebb annak lehet örülni, ha nem lesz elvonás

Igazi polihisztor lett az Orbán-kormányok mindenkori belügyminisztere, a rendfenntartó. Annyi területért lett hirtelen felelős, hogy az akár három-négy külön minisztériumot is megérdemelne. Nem igazán burkoltan mindenkit helyretett legutóbbi beszédjében. Leginkább a humán területen dolgozók egyáltalán ne reménykedjenek béremelésben, örüljenek, ha nem lesz elvonás. Ennyi. Ne feledjük, a fideszes szavazók fejében továbbra sincsenek “megszorítások”, mert Orbánék csak a gonosz multikat és vállalatokat adóztatják meg. Odáig már nemigen jutnak el, hogy ezeket mind átterhelik a fogyasztókra, ahogy eddig is tették, de lehet újra ellenségképeket gyártani. Egyre több lesz. Béremelésben pedig ne reménykedjünk…

Tovább olvasom

“A Fidesz a választások után azonnal megszorításokra készülne”

Az ország borzalmas gazdasági helyzete ellenére ezerrel megy az osztogatás a kampányidőszakban, de meglesz ennek a böjtje. Ne legyenek illúzióink, ezek hitelből mennek, amiket az adófizetőknek kell majd visszafizetniük, akár Orbán marad, akár nem. A Demokratikus Koalíció (DK) szerint amennyiben a Fidesz nyerné a jövő heti országgyűlési választást, akkor megszorításokat vezetne be – mondta Somogy megye 1-es választókerületének országgyűlési képviselő-jelöltje vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón. Varga István kifejtette, a “tizenkét éve tartó kormányzati korrupció” miatt csaknem egy éve nem jönnek európai uniós források Magyarországra, ebben pedig mindaddig nem várható változás, amíg…

Tovább olvasom

Szenzációsan magyarázták meg, miért nem lesz semmi a pécsi stadionépítésből

Ha egyszer a Fidesz-KDNP nem lesz már hatalmon, az utóbbi évek kormányzati kommunikációját egészen biztos, hogy tankönyvekben fogják oktatni. Óriási megszorító csomagra kényszerül a “mi soha nem sarcolnánk meg a nemzetet” Orbán-kormány, de a stadionépítés lefújására hivatalosan azt a magyarázatot nyomják az emberek képébe, hogy a “helyiek többsége a beruházás ellen volt”. Parádés. „Azért nem valósult meg a projekt, mert a pécsiek többsége az építkezések ellen volt” – olvasható a kormányközeli Kesma univerzumába tartozó Nso.hu vasárnapi cikkében. A Nemzeti Sport írása azt magyarázza el az olvasóknak, miért nem épül meg az a…

Tovább olvasom

Nem nevezik nevén, de jövőre ránk vár a 350 milliárdos megszorítást tartalmazó Orbán-csomag

Miniszterelnökünk a Fidesz-kongresszuson még zakatoló gazdaságról beszélt. A hiány azonban túl nagy már, Matolcsy György erre többször is figyelmeztette Orbán Viktort. Most más nevet adnak neki (mert ugye megszorítás jobboldali kormány idején kizárt…), de egy óriási megszorító csomagot kapunk a nyakunkba 2022-ben. Túlköltekezett a kormány, pedig a NER-kiadásokból bőven le lehetne venni. Nem onnan fognak. 350 milliárd forint értékű állami beruházást halaszt el a kormány a pénzügyi tartalék növelése és az államadósság csökkentése érdekében – jelentette be csütörtök este a Pénzügyminisztérium. Magyarul: 350 milliárd forintos megszorító csomagot fogadtak el. Orbán…

Tovább olvasom