Figyelem! Visszajár a helyközi diákbérletek ára – de be kell tartani egy fontos határidőt

Megszületett a döntés arról, hogy nem járhatnak pórul azok a diákok, akik már megvásárolták a helyközi diákbérletet januárra. A kormány ugyanis rettentően sokáig húzta-halasztotta a döntést, de végül úgy rendelkezett, a középiskolások maradnak a digitális oktatásnál még legalább egy hónapon át. Sokan pedig már megvették a bérletet előre. Kezelési költség nélkül váltják vissza a januári helyközi diákbérleteket – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel. A kormány az egyéb védelmi intézkedésekkel együtt a középiskolák, a szakképző és a felsőoktatási intézmények digitális munkarendjét is meghosszabbította 2021. február elsejéig.…

Tovább olvasom

Veszélyhelyzet miatt érvényesek maradnak a lejárt okmányok

Még két hónapig, december 15-éig érvényesek a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok – közölte a Koronavírus Sajtóközpont. A kormányzati portálon azt írták: a kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy akik még nem hosszabbíttatták meg személyi igazolványukat, útlevelüket vagy vezetői engedélyüket, minél hamarabb, és lehetőség szerint előzetes időpontfoglalás után keressék fel a kormányablakokat. Emlékeztettek: a koronavírus-járvány első hulláma alatt a személyes találkozások csökkentése érdekében döntött úgy a kormány, hogy az állampolgárok március 11. és július 3. között lejáró okmányai, valamint a gépjármű forgalmi engedélyek – Magyarország területén – még december 15-éig…

Tovább olvasom