Rossz hír az M30-as autópályáról: még el sem kezdték a javítási munkálatokat

Már ott indulnak a bajok, hogy bár február 17-étől teljes szélességében lezárták az autópálya érintett szakaszát, gyakorlatilag egy kapavágás sem történt azóta. Véget nem érő vizsgálatok folynak, az üzemeltető a kivitelezőre tolja a felelősséget, de hogy mikor nyithatják meg újra az M30-ast? Nem mostanában, jó esély van rá, hogy a beharangozott fél év is kevés lesz hozzá.

Tovább olvasom

A népharag a mentősök ellen fordult, miután összeesett a miskolci focista a pályán és késve ért ki a segítség

Szerencsére, a miskolci származású Marcell nem szenvedett súlyos sérülést, de több, mint fél óráig késlekedett az OMSZ, mire kiért egy mentőegység a pályán elterülő játékoshoz. A mentőszolgálat most igyekezett magyarázatot adni, miért kellett ennyit várni a mentősökre.

Tovább olvasom

Nem véletlenül titkolják annyira a tanulmányt, ami bizonyítja, miért aratott nálunk ennyire a Covid második hulláma

A kérdésre egyébként is valószínűsítenénk a választ, ám a Magyar Hang birtokába került egy irat, ami túl sokat mond el a kormányzati intézkedések súlyos késlekedéséről és emiatt több ezer ember halt bele, illetve még többen fertőződtek meg. Az első hullámhoz képest drámaian későn érkeztek a megfelelő intézkedések, de vajon miért? Magyar kutatók megállapításai szerint a koronavírus-járvány első és második hulláma az eltérő epidemiológiai környezet miatt különbözött jelentősen egymástól, nem pedig azért, mert a második hullámban a vírus fertőzőképesebb volt – állítja a Magyar Hang egy a szerkesztőség birtokába került tudományos kézirat alapján.…

Tovább olvasom