Szilvia úgy gondolta, őket ez nem sújthatja, a veszély eltúlzott a média által, de mindannyian megfertőződtek, ő maga is súlyos állapotban kórházba került, szüleit pedig már nem is lehetett megmenteni. Szilvia jelenleg is kórházban fekszik koronavírus-fertőzéssel. Itt kapta az értesítést: édesapját elvitte a járvány. Hamarosan ismét tragikus hírt kapott, ezúttal az édesanyjáról. Szilvia elismeri, hogy korábban túlzásnak tartotta a maszk folyamatos viselését, az emberek félelmét, most azonban sajnos saját bőrén tapasztalja meg a valóságot. EGY HETE VESZÍTETTE EL ÉDESAPJÁT, A 75 ÉVES FERENCET ÉS ÉDESANYJÁT A 73 ÉVES JOLIKÁT. AZ…
Tovább olvasomCímke: halál
Tragédia: koronavírus következtében hunyt el világbajnoki érmes atlétánk
Horváth Attilát hosszú ideje ápolták már intenzív osztályon a fertőzéssel, szervezete végül feladta a harcot. Mindössze 53 éves volt. Koronavírus fertőzésben elhunyt Horváth Attila, egykori diszkoszvető, közölte pénteken az ugytudjuk.hu. A lap úgy értesült, hogy hosszú ideje küzdött a fertőzéssel, hetek óta kezelték intenzív osztályon. 53 éves volt. Horváth az 1991-es tokiói Világbajnokságon nyert bronzérmet, amivel a magyar atlétika első világbajnoki érmese lett. Az 1992-es barcelonai Olimpián 5. lett. 444.hu
Tovább olvasomHalálozási arányt tekintve borzalmasan állunk
Halálozási arány szempontjából Magyarország a legrosszabbak között van Európában – derül ki az Oxfordi Egyetem és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ összesítéseiből. „Nálunk a helyzet még istenes, szemben más országokkal. Sokkal rosszabb a helyzet Belgiumban, Hollandiában. Kész zűrzavar, ami Európában uralkodik” fogalmazott pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor Bár a miniszterelnök nem részletezte, mi alapján állítja ezt, de a halálozások száma alapján egyedül Belgium áll rosszabbul a kormányfő által említett országok közül – vette észre a 444.hu. Az Oxfordi Egyetem egymillió főre vetített halálozások számáról készített ábráján jól látszik, hogy Magyarország a…
Tovább olvasomA horgásztó melletti kunyhóban fűtöttek be, mindhármukkal végzett a füstmérgezés
Pecázással töltött este után történt a tragédia. Hideg volt, így a három férfi befűtött a kölcsönbe kapott apró kis kunyhóba. A kályha azonban alkalmatlan volt, fokozatosan megmérgezte mindhármukat. A holttestekre egyikük barátnője talált rá. Borzalmas tragédia rázta meg vasárnap délelőtt a Zala megyei K. családot. Az édesapa, Géza a fiával, Kristóffal és egy barátjukkal horgászni ment a közeli zalaszentmihályi horgásztóra. Mivel hűvös este volt, a három férfi befűtött a pici vízparti kalyibában, amit egy ismerősüktől kaptak kölcsön arra a hétvégére. Az ablakokat és az ajtót bezárták, majd melegíteni kezdtek a…
Tovább olvasomTragikus hirtelenséggel, koronavírusban elhunyt egy borsodi polgármester
Horváth Tibor, Zádorfalva települését vezette, ám az eddigi információk alapján a COVID-19 megfertőzte és végzett is vele. A sajnálatos halálhírt egy fideszes politikus adta hírül a közösségi médiában. Riz Gábor a Facebookon adott hírt a tragikus eseményről, ami mindenkit lesújtott. A közleményt változtatás nélkül közöljük. „Elhunyt Horváth Tibor, Zádorfalva polgármestere. Szeptember elején még őszintén, jó hangulatban beszélgettünk mindazon fejlesztési elképzelésekről, amelyeket szeretett településén kívánt megvalósítani. Alig másfél hónappal később azonban be is kell fejeznünk közös munkánk. Lendületének, elszántságának, álmainak egy váratlan, tragikus gyorsasággal súlyosra fordult betegség vetett véget. Polgármester úr!…
Tovább olvasomSúlyos baleset és tragédia a kalandparkban
A fa nem bírta tovább a nyomást, kidőlt úgy, hogy több tizenéves éppen a pályán haladt. Egyikük sajnos nem élte túl a balesetet. Csütörtök délután súlyos baleset történt a Vas megyei Gyöngyösfalu kalandparkjában – írta meg a vaol.hu. Információk szerint egy kirándulócsoport volt az egyik kötélpályán, amikor kidőlt az a fatörzs, amelyre a kötelet rögzítették. A törzsre pallók is voltak rögzítve, mivel innen lehetett indulni az egyik pályán. A hírek szerint egy keszthelyi iskolás csoport tagjai voltak a baleset elszenvedői. Az áldozat 15 év körüli, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét…
Tovább olvasomÉrtelmetlen halál Borsodban – a sofőr és utasai is ittasak voltak a balesetnél
Nem elég, hogy ittasan elgázolták a gyalogost, segítségnyújtás nélkül eltűntek a helyszínről. A tavaszi baleset nyomozása most került új szakaszba. Befejezte a rendőrség azzal a sofőrrel és három utasával szemben a nyomozást, akik elütöttek autóval egy gyalogos férfit, majd otthagyták és meghalt. Ahogy arról korábban hírt adtunk, április 12-én 23 óra előtt halálos közúti közlekedési baleset történt a 3702. számú úton, Újcsanálos közelében. A nyomozás adatai szerint négy férfi közlekedett egy autóval, akik járművükkel elütöttek egy velük azonos irányba gyalogosan (láthatósági mellény nélkül) közlekedő sóstófalvai férfit. A sértett az ütközés hatására…
Tovább olvasomElőször beszélt fia elvesztéséről Benedek Miklós
Néhány hónapja tragikusan korán távozott az élők sorából Benedek Tibor, óriási űrt hagyva maga mögött. Édesapja a mai napig képtelen elengedni háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó fiát. Unokái vigasztalják Benedek Miklóst fia, Benedek Tibor elvesztése miatt. A színművész először beszélt a gyászáról. „Aki ezt nem élte át, az nem tudja, hogy ez mi. Nagy dolgot vesztettem el. Nincs is mellette olyan más, ami fontos lenne” – mondta fia, Benedek Tibor haláláról Benedek Miklós az ATV-nek. A színművész most először beszélt gyászáról azóta, hogy a háromszoros olimpiai, valamint világ- és Európa-bajnok vízilabdázó súlyos betegség…
Tovább olvasomFogfehérítésre ment a férfi és belehalt – két barátja is válságos állapotban
Senkiben nem merülne fel, hogy ez az eljárás a legkisebb veszélyt is jelenti az egészségére. Valami mégis nagyon félrement. A belfasti Richard Molloy szombaton halt meg, miután fogfehérítő kezelésen vett részt a törökországi Marmariszban. Két barátja – szintén brit állampolgárok -, Declan Carson és Aaron Callaghant kritikus állapotban vannak az egyik helyi kórházban – írja a brit Mirror.co.uk. hírportál alapján az Origo. A három belfasti férfi a múlt hét elején repült a törökországi tengerparti üdülővárosba azzal a céllal, összekötik a kellemeset a hasznossal, azaz nyaralnak pár napot és közben részt vesznek…
Tovább olvasomMár több mint egymillióan haltak meg a koronavírus miatt a világon
A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol jelenleg 4,3 millió aktív fertőzött van – írja az MTI a Johns Hopkins Egyetem adatai alapján. A halálos áldozatok száma a világon 1 031 576. Indiában jelenleg 938 ezer az aktív fertőzöttek száma, ezzel a második legsúlyosabb a járványhelyzet. Spanyolországban 789 932 fertőzöttet és 32 086 halálos áldozatot regisztráltak. A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint a gyógyultak száma mindössze 150 ezer, ez azt jelenti, hogy több mint 600 ezer ember jelenleg is hordozza a vírust. Hasonlóan súlyos a helyzet Franciaországban, ahol ugyan…
Tovább olvasom