A volt főügyész szerint az egész ügyészség egy látványpékség, úgy gondolja, ha a Fidesz nyert volna, Magyar Pétert már gyanúsítottként látnánk néhány mondvacsinált ügyben. Már előre betárazták ezeket a tiszásokkal szemben, amit a választási eredmény láttán villámgyorsan és csendben ejtettek is.
Tovább olvasomCímke: gyanúsított
Három és fél óra terror Miskolcon – elfogták a machetés rablót
A bíróság letartóztatta azt a férfit, aki a gyanú szerint egy bozótvágó késsel három és fél órán át tartott rettegésben egy miskolci párt. Az elkövető életveszélyes fenyegetéssel jutott be az ingatlanba, majd kirabolta a megrémült férfit és nőt.
Tovább olvasomLetartóztatták a nagypénteken történt hejőcsabai gyilkosság gyanúsítottját
Egy hónapra elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy nagypénteken halálra vert egy másik férfit Miskolc Hejőcsaba városrészében – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.
Tovább olvasomA miskolci rendőrök letartóztattak egy férfit – közel egy kilogramm kábítószert találtak nála
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akinél a hatóságok csaknem egy kilogramm kábítószert találtak egy általa működtetett rendezvényház átkutatása során – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.
Tovább olvasomNyugdíjas korú dílert fogtak a borsodi egyenruhások
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 65 éves férfit a rendőrök Sátoraljaújhelyen. A hatóságok szerint a gyanúsított rendszeresen értékesített tiltott szereket a városban.
Tovább olvasomŐk fogták el a miskolci Feszty Árpád úti emberölés gyanúsítottját
A Feszty Árpád úton fekvő holttestről lakossági bejelentés útján szerzett tudomást a rendőrség a múlt hétvégén. Az 59 éves férfi nem élte túl sérüléseit, bántalmazóját két borsodi rendőr kerítette kézre egy órán belül, amiért mindketten elismerésben és tárgyi jutalomban részesültek.
Tovább olvasomKijött a rendőrségről, ahol gyanúsítottként hallgatták meg és egyből rá is támadt a miskolci buszsofőrre
Ezért érdemes volt kiengedni. Erőszakos bűncselekmény alapos gyanújával hallgatták ki a büntetett előéletű férfit, majd ahogy kilépett a rendőrség épületéből, perceken belül rátámadt egy buszsofőrre Miskolcon, aki érvényes menetjegy hiányában a járműről való leszállásra utasította.
Tovább olvasomNéhány nap alatt 31 millió forintnyi rézkábelt lopott egy BAZ megyei hatfős banda
Alig három napra volt szükségük ehhez a mennyiséghez, a bűncselekményeket a szomszéd megyében hajtották végre, de végül lebuktak.
Tovább olvasomÓriási fordulat, a Borsodba tévedt jeladós farkast az elfogott vadász 9 éves fia lőtte ki
A Hidasnémeti külterületén elpusztított farkast az eddigi gyanúsított 9 éves kisfia lőhette le a vadászfegyverrel. Ezek a legfrissebb információk és ez talán még ijesztőbb is, mint maga az eredeti cselekmény, ha valóban így történt. Hogy kerülhetett egy kilencéves kisgyerek kezébe megtöltött vadászfegyver?
Tovább olvasomSegítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják a csomagtartóban talált kisfiú édesanyját
Fulladás okozta a kisgyermek halálát, de nem az, hogy az autó csomagtartójába tették.
Tovább olvasom