Először beszélt fia elvesztéséről Benedek Miklós

Megosztás

Néhány hónapja tragikusan korán távozott az élők sorából Benedek Tibor, óriási űrt hagyva maga mögött. Édesapja a mai napig képtelen elengedni háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó fiát.

Unokái vigasztalják Benedek Miklóst fia, Benedek Tibor elvesztése miatt. A színművész először beszélt a gyászáról.

„Aki ezt nem élte át, az nem tudja, hogy ez mi. Nagy dolgot vesztettem el. Nincs is mellette olyan más, ami fontos lenne” – mondta fia, Benedek Tibor haláláról Benedek Miklós az ATV-nek. A színművész most először beszélt gyászáról azóta, hogy a háromszoros olimpiai, valamint világ- és Európa-bajnok vízilabdázó súlyos betegség után, 47 évesen elhunyt.

Unokái vigasztalják ezekben az időkben – magyarázta Benedek Miklós, hozzátéve: „Érdekes módon ők nagyon keményen bírják ezt. Nem is tudom, honnan vették ezt az erőt, szemben az én erőtlenségemmel.”

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész február óta nem állt színpadon, hamarosan azonban újra látható lesz: Spiró György Az imposztor című komédiájának főszerepében tér vissza a József Attila Színházban.

Benedek Miklós annak apropóján nyilatkozott az ATV-nek, hogy az idén a csatorna által újraindított Halhatatlanok Társulatába választották a szavazók. A teljes beszélgetés a Húzós című műsorban lesz látható szombaton este.

Hvg.hu

Kapcsolódó cikkek