Meghalt a nő, akit sóoldat helyett fertőtlenítővel kezeltek

Meghalt az a csurgói nő, akit sóoldat helyett fertőtlenítővel kezeltek idén májusban a Szigetvári Kórházban – tudta meg az RTL Klub. A híradónak a kórház igazgatója megerősítette: a mérgezés szövődményei miatt hunyt el a 42 év körüli beteg. A beteg nőgyógyászati műtétre érkezett a Szigetvári Kórházba, ám a beavatkozás alatt a feltárt szakaszt nem sóoldattal, hanem erős fertőtlenítőszerrel mosták át, mert előzőleg összecserélhették a két üveget. A súlyos műhiba miatt válságos állapotban szállították a pécsi klinika intenzív osztályára, de onnan már nem térhetett haza. A kórházigazgató megerősítette, hogy halálát a mérgezés szövődményei okozták, és hozzátette, hogy…

Tovább olvasom

Rejtélyes körülmények között vesztette életét 46 évesen a volt NB I-es futballista

Egyelőre senkinek fogalma sincs a pontos körülményekről, miért esett ki Udvari Szabolcs a 9. emeleti ablakból. A zuhanást nem élte túl, sokan öngyilkosságra gondolnak, ám közeli barátai szerint ennek vajmi kevés az esélye. Negyvenhat éves korában tragikus körülmények között elhunyt Udvari Szabolcs korábbi NB I-es labdarúgó. Lezuhant egy szegedi lakóház kilencedik emeletéről  – írja a Blikk.  Udvari Szabolcs korábban az NB I-ben játszott; pályára lépett a Szegedben, a Békéscsabában és a Honvédban is. A visszavonulása után a vendéglátásban helyezkedett el. Barátai, ismerősei is csak találgatják, mi történhetett,  szerintük Udvari Szabolcs életvidám, jó humorú,…

Tovább olvasom

Hatalmasat nyert a Fidesz Mohácson

Nem jött be a volt MSZP-s jelöltnek tavaly ősszel, hogy ellenfele halála után egyedüli jelöltként nem lépett vissza a voksolástól, most ugyanis véleményt mondtak róla a választók. A Fidesz jelöltje, Pávkovics Gábor nagy fölénnyel nyerheti a mohácsi időközi polgármester-választást. A valasztas.hu adatai alapján az összes szavazat feldolgozása alapján 56 százalékos eredményt ért el. Második lett az eddigi polgármester, a VAN által jelölt Csorbai Ferenc, aki 40 százalékot kapott, a Mi Hazánk jelöltje, Bernáth Csilla 3 százalékot ért el. A városban két kivétellel az összes egyéni körzetet a Fidesz jelöltje nyerte…

Tovább olvasom

Irán kivégezte a világbajnok birkózóját, kizárnák az országot a világversenyekből

Irán végrehajtotta azt a halálos ítéletet, amit jogvédők mellett egy sportolókat tömörítő nemzetközi szervezet, a Játékosok Világszövetsége (WPA) is ellenzett. Navid Afkari birkózót azért ítélték halálra, mert a vád szerint megölt egy biztonsági őrt 2018-ban egy kormányellenes tüntetésen. A sportoló a bíróságon állította, hogy beismerő vallomását kínzással kényszerítették ki. A nemzetközi közvélemény, különösen az érdekvédő és sportszervezetek élénken tiltakoztak a 27 éves kötöttfogású birkózó kivégzése ellen. Öt nappal ezelőtt a WPA figyelmeztette Iránt, hogy kezdeményezni fogja az ország kizárását a világ sportéletéből, ha végrehajtják a halálos ítéletet. A halálbüntetés ellen…

Tovább olvasom

Fájdalmas és ijesztő írás a mai magyar egészségügyi helyzetről

Természetesen rögtön le is lehet söpörni, de sajnos az írás egyik részét sem tudjuk igazán cáfolni. Akinek már került hasonló helyzetbe családtagja vagy közeli ismerőse, valamint nincs pénze magánorvosok és magánklinikák megfizetésére, könnyen átélhette ezt a szituációt. A Facebookon tette közzé ijesztő dolgokra rámutató írását N-K. Rita, ezt változtatás nélkül közzétesszük. „Elmondom, hogyan fogsz meghalni.Fáj a derekad már egy ideje, időpontot kérsz a háziorvoshoz. Ő beutalót ad, mondjuk, a reumatológushoz. Időpontot kérsz, kapsz is, 3 hónap múlva. Ő nem talál semmit, de nem is nagyon foglalkozik veled, pedig elég lenne…

Tovább olvasom

Hihetetlen – egy kos sebezte halálra a nőt egy erdőben

Valamiért teljesen megvadult a kos és több embert is megsebesített, egyiküket halálosan. Egy embert halálra öklelt, egyet pedig megsebesített egy felbőszült kos Veszprém megyében – írja az MTI. Szerdán kora este érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy egy Veszprémhez közeli település melletti erdőben női holttestet találtak, nem messze tőle pedig egy sérült férfit. A rendőröknek később a férfi elmondta, hogy aznap délelőtt egy felbőszült kos megtámadta, többször felöklelte. A nyomozás adatai szerint a nő halálát is az állat okozta. A kos egy közeli ingatlanról jutott az erdőbe. A rendőrség foglalkozás körében…

Tovább olvasom