Természetesen a sétányok a kormánypárti politikusok magánerdeiben épültek fel, közpénzből. Vajon mennyi látogatója lesz? Viszont meglepő módon, ezúttal erdőt is találunk a sétányoknál.
Tovább olvasomCímke: Fidesz
Senki és semmi nem izgatta még fel ennyire a fideszeseket, mint a svédek
A fideszesek azt várják el a svédektől, hogy hason csússzanak előttük, és bocsánatért esdekeljenek pusztán azért, mert ők ki merték mondani az igazságot. A fideszesek azt hiszik, a svédek egész Magyarországot megsértették, holott ez nem igaz: csak ők sértődtek meg…
Tovább olvasomNagy Feró: Igen, igen, hölgyeim és uraim, én Fidesz-csicska vagyok
A Kossuth-díjjal is kitüntetett énekes Menczer Tamás államtitkárral egymásra licitálva beszéltek erről.
Tovább olvasomBencsik simán svábbogaraknak nevezte az ellenzéki tüntetőket a fideszes tévében, megint egy botrány
Mivel több napon át senki a világon nem helyesbített, nem kért elnézést a HírTV-ben elhangzott döbbenetes kijelentésért, az újságírószövetség megtette az első lépést. Szerintük a kijelentésen túl talán még nagyobb baj, hogy a jelenlevők közül csak helyeslően bólogatott mindenki. Tehát egyetértenek a Sajtóklub egyik állandó vendégének kijelentésével, aki egyben a Demokrata főszerkesztője is. Ide süllyedtünk, hogy ilyen már simán átmehet egy adásban és senki fel sem emeli a szavát kormányoldalról, vagy a hatóságok részéről. Megdöbbentő, hogy a magyar nyilvánosságban egy, a Médiahatóság sugárzási engedélyével rendelkező televízióban egy hetilap főszerkesztője a…
Tovább olvasomNyáron ismét meghosszabbítaná a kormány a veszélyhelyzetet
Június után is valószínűleg „nagy veszélyben” leszünk, csak most nem a koronavírus-járvány, hanem a háború miatt. 2020-ban annyira ráérzett a Fidesz a rendeleti kormányzás ízére, hogy már nem is kívánja azt levenni a napirendről. Minden sokkal egyszerűbb.
Tovább olvasomTörvénytervezet: hat állami kórház kerülne a fideszes vezetésű egyetemek kezébe, a vízipipázókba is rúgnának egyet
Féltucat kórház, ezzel együtt 25 értékes ingatlan kerülne az egyetemeket felügyelő alapítványok irányítása alá, amelynek vezetése már régóta kormánypárti. Az egészségügyi törvénytervezet szerint Pintér Sándor az orvosi esztétika irányait is megszabhatná, egy sor egészségügyi tevékenységnél megtiltanák az egyéni vállalkozói formát, a 18 év alattiaknak pedig tilos lesz a vízipipázás.
Tovább olvasomNémeth Szilárd volt a Felcsúti szakácsverseny sztárvendége
A Fidesz házi gasztronómiai szakértőjét és alelnökét, Németh Szilárdot is meghívták a Magyarország étele 2023 szakácsverseny döntőjére Felcsútra. Miközben a csapatok dolgoztak, ostor bemutatóval kedveskedtek az országgyűlési képviselőnek, aki szemmel láthatóan elképzelni sem tudott ennél jobb programot ezen a napsütéses szombati napon. „Nagyon fontos találkozási pont a fehér asztal mindannyiunk életében, legyen szó a családról vagy a barátokról” – mondta Németh az MTI beszámolója szerint. A politika és a gazdaság sem működik szerinte a fehér asztal nélkül, az étkezés pedig nemcsak testi, hanem lelki töltődés is egyben. A Magyarország étele 2023 címért tizenkét csapat…
Tovább olvasomSzép jövő? A középiskoláknál is érkezhet az egyetemeknél látott „modellváltás”
Máris van olyan középfokú oktatási intézmény, amiért bejelentkezett az egyik egyetem alapítványa. Márpedig ha egyetlen helyen is megvalósul, akkor készülhetünk az összes többinél ugyanerre, ahogy az egyetemeknél is sorra dőltek a dominók. Egyetemi alapítványokhoz kerülhetnek a közoktatási intézmények a Népszava szerint, amely lopakodó modellváltásról ír a közoktatásban. A lap szerint az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány bejelentkezett a VI. Kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium fenntartásának átvételére, erről a múlt héten értesítették a tantestületet. Az ügyben egyeztetés is zajlott már a tankerület, az önkormányzat, az iskola vezetése és a szülői munkaközösség részvételével, amin a…
Tovább olvasomA Revolutot is szívesen maga alá szervezné az MNB
Jelenleg a magyar hatóságoknak csak nagyon korlátozott jogosítványaik vannak az itthon is egyre népszerűbb külföldi bank felügyeletére, de ezen nagyon szívesen változtatna az MNB. Vélhetően az OTP-nek, valamint a NER további szereplőinek szúrja a szemét, hogy jelentősen olcsóbb a Revolut szolgáltatásának gyakorlatilag minden eleme, mint a NER-bankoké. Az MNB a hazai ügyfelek védelmében szorgalmazza, hogy a Revolut Bank itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel és kellő tőkeerővel, a magyar jegybank felügyelete alá tartozó intézményként végezze tevékenységét – erősítette meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn. Az MTI-nek eljuttatott közleményben megjegyezték: a hazai…
Tovább olvasomA NER mindenáron elvenné a híres balatoni partszakaszt, civilek próbálják megakadályozni
A történet lényege nem ismeretlen, ezt már az akkumulátorgyárak ellen tiltakozók is megismerhették. A kormány ígért valamit, amit aztán a legkevésbé sem tart be. Egyáltalán senkit sem érdekel a helyiek véleménye, a luxuslakópark akkora biznisz a Fidesz-közeli üzletembereknek, hogy nem teljesülnek a korábbi, a lakosoknak tett ígéretek. Az akkumulátorgyárak építésének esetében nagyjából hasonlóval szembesülhetünk az utóbbi időszakban. Hiába minden korábbi ígéret, végül senkit nem érdekelt a helyiek véleménye az Aligaligetbe tervezett luxuslakóparkkal kapcsolatban. A kezdetben még Club Aliga néven Mészáros Lőrinc és Tiborcz István közös bizniszeként induló fejlesztés mostanra kivitelezőt és…
Tovább olvasom