A Fidelitas-tag nagymamája a miskolci panelból átjelentkezett az időközi választás előtt, majd utána vissza is tért

Egyre több kópéságra derül egyértelműen fény a bő egy évvel ezelőtti időközi választással kapcsolatban. A Fidelitas tagjai hirtelen tömegesen “költöztek be” a főváros egyik magánklinikájának címére, majd amikor a fideszes jelölt 60 szavazat különbséggel megnyerte a mandátumot, hirtelen vissza is költöztek onnan.

Tovább olvasom

Óriási csata végén Argentína és Messi világbajnok

Tizenegyesekkel Argentína nyerte a katari foci-vb döntőjét Franciaország ellen, ezzel 1978 és 1986 után harmadszor nyerte meg a világbajnokságot. A 35 éves Lionel Messi, a világ egyik legjobb futballistája megszerezte egyetlen hiányzó trófeáját is. Az argentin válogatott a 2010-es spanyol után a második, amelyik úgy nyert vébét, hogy az első meccsén vereséget szenvedett. Szövetségi kapitányuk, Lionel Scaloni klubedzői múlt nélkül lett világbajnok, ilyen bravúrt utoljára a német Franz Beckenbauer hajtott végre. A rendes játékidő végén 2-2, a hosszabbítás után 3-3 állt az eredményjelző, nem tudták eldönteni a csapatok az aranyérem…

Tovább olvasom

Az igazán fontos: Orbán és Csányi együtt nézték a vb-döntőt Katarban

Az MTI-nek valamiért nem sikerült ezt leközölnie, de a külföldi hírügynökségek résen voltak és lekapták a miniszterelnököt és a milliárdost. Orbán Viktor az ország egyik legvagyonosabb emberével, Csányi Sándor OTP vezérigazgatóval nézi a katari vébédöntőt. Persze Csányi nem bankvezéri, hanem MLSZ elnöki, illetve UEFA alelnöki minőségében van jelen a világbajnoki francia-argentin döntőn. Ez azonban csak az AFP hírügynökség számára volt fontos. Az esemény érdekessége, hogy az MTI is közölt képeket a rendezvényről, ugyanakkor Orbán Viktorról a cikk írása pillanatáig nem sikerült a Távirati Irodának kiadnia egyetlen fotót sem, míg Emmanuel Macronról, akinek hivatalból is…

Tovább olvasom

Szilágyi Áron az aranyéremért vívhat a döntőn

Szilágyi Áron 15-13-ra verte a grúz Sandro Bazadzét a férfi kard egyéni versenyében és az aranyéremért vívhat. Bazadze jobban kezdte az asszót, három ponttal is elhúzott a grúz kardozó, de Szilágyi egyenlített. A folytatásban többnyire a magyar vívó vezetett, de a grúz versenyző feljött, sőt vezetett is 12-13-ra. Végül megfordította a magyar olimpikon a „meccset” és nyert. A magyar idő szerint 14.15 órakor kezdődő fináléban a dél-koreai Kim Jung Hvan vagy az olasz Luigi Samele lesz Szilágyi az ellenfele. Az olimpia első napján Mojtaba Abedinit, Ali Pakdamant és Jose Quinterót…

Tovább olvasom

Ma Miskolcon megnézheti az amerikai futball hazai döntőjét

Csak korlátozott számú néző léphet be, 14 éves kor alatt ingyenes az esemény látogatása, védettségi igazolványra sincs szükség. A délután négy órakor kezdődő döntőről a Facebookon olvashatunk részleteket. Hazai amerikai futball bajnokság Divízió I-es versenykiírásának döntője.HELYSZÍN: Miskolci Egyetem, Atlétika Centrum, sportpálya KICKOFF: 16:00 BELÉPŐ: 1000 FtTÁMOGATÓI JEGY: 1500 Ft(amennyiben támogatnád csapatunkat és a sportágat.)JEGYÉRTÉKESÍTÉS A HELYSZÍNEN! 14 éves kor alatt a belépés ingyenes. Covid-19 szabályozások:A rendezvényre 499 nézőt engedünk be, így védettségi igazolvány NEM szükséges! Amennyiben változik a jogszabály és ez érintené az eseményt, közleményt adunk ki a változásokkal kapcsolatban.Mozduljunk…

Tovább olvasom

Rajtunk röhög a világ: A magyar sportlövő válogatott nem állt ki a döntőben, mert a csapattagok összevesztek egymással

Hiába lett volna jelenésünk a döntőben, a magyar csapat tagjai olyan szinten összevesztek, hogy nem voltak hajlandóan együtt részt venni a fináléban, így az Egyesült Államok kapta meg a helyet a pénteki eseményen. Hihetetlen, de igaz. A világ összes sportlövője és sok sporthírolvasója most a magyarokon röhög és sajnos némi joggal. Pedig milyen pozitívan indult a sztori: az Indiában rendezett Világkupa-versenyen döntőbe jutottunk az 50 méteres, 3 pozíciós férfi csapatversenyben. Csakhogy a döntő előtt – amikor a csapatok már bevonultak – Péni István és Pekler Zalán bejelentették, hogy ők nem…

Tovább olvasom

A miskolci Guzi Bianka döntőbe jutott az öttusa-világkupán

Pénteken rendezik a finálét, ahol több magyar is érdekelt, szurkolhatunk Biankának a minél jobb eredményért. A budapesti öttusa-világkupát ezen a héten szerdától vasárnapig rendezik meg, a nyitónapon, vagyis szerdán a női selejtezőket bonyolították le. A nyolcvan indulót három csoportba sorolták, a hat magyar öttusázó közül mindegyikbe jutott kettő-kettő. A miskolci Swimming PC versenyzője, Guzi Blanka az A csoportba került, ahol rajta kívül Gulyás Michelle képviselte a magyar színeket. Pénteken lesz a finálé A programjuk a vívóteremben kezdődött, ahol Guzi Blanka tizenegy győzelmet ért el tizennégy vereség mellett, és ezzel a…

Tovább olvasom

Németországban sem értik, hogy jöhetnek be nézők a Puskás Stadionba a Szuperkupa-döntőre

Elméletileg mindenhol a gócpontok létrejötte és a fertőzés visszaszorítására összpontosítanak, de valahogy a foci az mindig kivételt képez hazánkban. Mintegy 2100 Bayern München szurkoló jönne a Sevilla elleni csütörtöki Európai Szuperkupa-mérkőzésre, közölte a német klub vezetője a SkyTV-vel. Karl-Heinz Rummenigge hozzátette: azoknak a drukkereknek, akik vállalják az utazást, a klub fizeti a koronavírus-tesztelés költségét. A budapesti meccsen az UEFA előírása szerint csak negatív teszteredménnyel lehet majd részt venni. A Bayern edzője már nem osztja a klubelnök lelkesedését, Hansi Flick nem ért egyet a szurkolók jelenlétével, miután a német Robert Koch közegészségügyi intézet járványügyi szempontból…

Tovább olvasom