A Miskolci Egyetem közreműködésével indul könnyűzene alapképzés

Idén szeptemberben kortárs könnyűzene alapképzés indul akadémiai keretek között ének, basszusgitár, szaxofon, harsona, trombita, gitár, ütőhangszerek és billentyűs hangszerek szakirányokon – köszönhetően a Póka Egon Művészeti Akadémia (PEMA) és a Miskolci Egyetem (ME) együttműködésének.

Tovább olvasom

A Miskolci Egyetem rektora szerint nem oldaná meg a gondokat, ha a kormány fizetné az ösztöndíjakat

Horváth Zita szerint ugyanis nem csak pénzkérdés az Erasmusból és a kutatói programokból való kizárás. Január elején derült ki, hogy az Európai Bizottság 21 magyar egyetemen felfüggeszti a hallgatói Erasmus- és a kutatói Horizon-programot. A döntésről az intézmények is csak a sajtóból értesültek – mondta pénteken az RTL Híradónak a Magyar Rektori Konferencia modellváltó tagozatának elnöke. Horváth Zita úgy fogalmazott: „mi vártuk, hogy kapunk valamiféle megkeresést közvetlenül az Európai Bizottságtól mint érintett intézmények. Ezt mi nem kaptuk meg.” Ezért találkozót kértek, majd egy hete levélben is jelezték a bizottságnak, hogy…

Tovább olvasom

Hogyan és merre szeretne fejlődni a Miskolci Egyetem?

Megújult épületek és képzési paletta, valamint okos és zöld beruházások – így néz ki a Miskolci Egyetem közeljövője, már ami a felsőoktatási intézmény fejlesztési terveit illeti. Erről Horváth Zita rektor beszélt egy sajtótájékoztató keretein belül. Az egyetem első embere elmondta, az elmúlt évben elkészítették 2024-ig tartó intézményfejlesztési tervüket, melyben meghatározták az oktatás, a kutatás, a kiemelt képzési területek, vagy éppen az európai felsőoktatási térséghez való kötődésük ügyeit. „Ezt a dokumentumot elfogadta a minisztérium, mint ágazatirányító és a kuratórium is. Ez azért nagyon fontos, mert a közeljövőben írják ki az uniós…

Tovább olvasom