Nagy a felháborodás, kölyökkutyákat hajítottak ki Miskolcon

A görömbölyi temetőnél találtak a valaki(k) által kitett kicsi, védtelen állatokra, azóta szerencsére megoldódott a sorsuk, mindegyikük túlélte és jó helyre került. A felháborodás azonban hatalmas. A közösségi médiában, az egyik helyi csoportban találkozhattunk a szomorú történettel, hogy valaki úgymond szemétre dobta és magára hagyta Görömbölyön a védtelen kis kutyusokat. Szerencsére éppen időben rájuk találtak és azóta már az új gazdi gondoskodását élvezik. Aztán azóta már az állatorvost is megjárták, jó kezekben vannak. A szitkok (utólagos szerkesztés nélkül) pedig záporoztak az eredeti “gazdára”. “Szívesen kitenném a kedves gazdit is egy…

Tovább olvasom

Kitette a hat kiskutyát az út szélére egy dobozban, amire rá volt írva a pontos lakcíme, gratulálunk

Ahhoz is, hogy egyszerűen sorsára hagyta volna a kis csöppségeket és ahhoz is, hogy ilyen kreatív módon buktatta le saját magát a magyar férfi. Hat kölyökkutyát talált egy rakamazi férfi vasárnap egy földút mellett egy elázott dobozban, amikor Szabolcs és Balsa között gyalogolt. A police.hu beszámolója szerint a férfi leintett egy közeledő rendőrautót az úton és megmutatta, mit talált. A járőrök értesítettek egy állatvédő szervezetet, akik a kölyökkutyákat gondozásukba vették. Ezután a rendőrök a tulajdonos felkutatására indultak. A rendőrség szerint a segítségükre volt, hogy a kartondobozon, és az abban talált számlán is…

Tovább olvasom