Ukrajna visszaad minden olyan orosz hadifoglyot, akiért elmegy Kijevbe az édesanyja

Amennyiben az anyuka személyesen megjelenik Kijevben és kitölti a megfelelő nyomtatványokat, azokat az orosz hadifogoly katonákat elengedik az ukrán erők. Az újítás célja, elérni az orosz nagyközönséget, akik most már végképp el vannak zárva a külvilágtól, ami az információkat illeti. Csak az államilag ellenőrzött közmédia hírei juthatnak el számos területre. A harctéren nem mindig világosak az erőviszonyok, a kommunikációs háborúban viszont egyértelműen az ukránok állnak nyerésre. A legfrissebb akciójukkal a valódi információktól elzárt orosz nagyközönséget, illetve az orosz katonák családjait célozták meg. Az ukrán vezetés úgy döntött ugyanis, hogy minden…

Tovább olvasom

Tavasszal még kizárták a negyedik hullám lehetőségét is, most mélyen elsüllyedünk benne

Hogyan lehet töretlenül hinni olyan kormányzati kommunikációnak, ahol a járványüggyel kapcsolatban valamit, majd annak a totális ellenkezőjét képesek meggyőzően előadni, nem is először. Müller Cecília tavaly márciusban azt állította, egészséges emberek ne hordjanak maszkot, utána pedig a maszkviselés elmulasztásáért büntetni kezdtek. Most tavasz végén elhangzott, hogy nem lesz negyedik hullám Magyarországon, ehhez képest éppen most robbant be igazán. Varga Mihály pénzügyminiszter érdekes kijelentéseket tett előadásában a Magyar Biztosítók Szövetségének konferenciáján. Ha ezt összehasonlítjuk a korábbi kormányzati kommunikációval, elképesztő ellentmondásokhoz jutunk. Itt valami nem stimmelt az első pillanattól. A minisztérium a korábbi…

Tovább olvasom

Ismét egy totális ellentmondás Orbán Viktor kommunikációjában – mond valamit, majd másfél év múlva homlokegyenest ellentétes véleményen van

Sajnos ilyen a politika, legalábbis a Fidesz-KDNP-nél feltétlenül. Amikor attól reméltek többet, megrögzött liberálisok voltak, majd konzervatív, keresztény értékrendet vallottak, a liberálisokat hírből sem akarják hallani. Másfél éve még kígyót-békát kiabáltak az EU-ra és Brüsszelre, most pedig az EU megmentői akarnak lenni. Ez így már zavaros és érthetetlen. Mindössze két, Orbán Viktortól származó nyilatkozatot hasonlított össze saját közösségi oldalán Juszt László, már pusztán ebből is lehetetlen kiigazodni. Talán annyi világos, hogy el akarják kerülni a további szavazóvesztést, ezért nem ciki egy újabbat fordítani a köpönyegen. “(2020.02. 01.) A miniszterelnök azzal…

Tovább olvasom

Szerintünk a Fidesz megszavazta az uniós vakcinaigazolást, amit most annyira diszkriminatívnak neveznek? Meg bizony!

Ismét szöges ellentétben áll egymással Orbánék európai és magyarországi kommunikációja. Minden felháborodásukat úgy tessék hallgatni, hogy az Európa Parlamentben a Fidesz is megszavazta a vakcinaigazolást, csak egy újabb kommunikációs trükk a kormánypárttól. A magyar kormánypárt folyamatosan az új uniós dokumentum ellen kampányolt, mert az nem biztosít automatikus mentességet a keleti vakcinával oltottak számára. A szavazáson azonban nem ők, hanem a Momentum foglalt állást a javaslattal szemben. Nagy többséggel megszavazta az Európai Parlament az utazások megkönnyítésére szolgáló uniós digitális Covid-igazolvány bevezetését. Az új dokumentum július 1-jétől lesz elérhető valamennyi uniós polgár számára, aki…

Tovább olvasom

Ami a halálozási számok mögött van

Állandó politikai kommunikációs hadjárat tárgya a koronavírusban elhunytak száma, ezért a bahir.hu Szabó András összeszedte az elérhető adatokat, hogy a politikusok beszámolója helyett most a számok beszéljenek nekünk az itthoni járványhelyzetről. Vendégcikk következik. Az ellenzék szerint Magyarországon messze a legmagasabbak a halálozási számok, ami a kormányzat egyértelmű kudarca, míg a kormány szerint ez csak annak tudható be, hogy míg Magyarország az összes Covid-fertőzéses állapotban elhunyt személyt COVID-áldozatnak tekint, addig más országok más metodika szerint számolják ezt. A kormány a sikeresség legfőbb érvének azt a felmérést tartja, mi szerint Magyarországon a…

Tovább olvasom

Így változott a járvány alatt teljesen az ellenkezőjére a kormány kommunikációja a halálozásról

A koronavírus-járvány során eleinte Orbánék rendszeresen büszkélkedtek a többi európai országhoz képest remek halálozási adatokkal, aztán amikor annyira berobbantunk, hogy már mi vezetjük a feketelistákat, hirtelen nem lett olyan fontos a halálozási adat. Legfontosabb mindenben a politikai haszonszerzés, a magyar ember pedig feledékeny. Mióta rosszul festenek a covidos halálozási adatok, a kormány azt üzeni: nem érdemes összehasonlítani magunkat más országokkal, hiszen nem egyformán számolunk. Tényleg vannak különbségek, de ez nem azt jelenti, hogy nincs értelme az összevetésnek.  Segítene a tisztánlátásban, ha leírnák, hogy készül a magyar statisztika. Az alapján, amit…

Tovább olvasom

A Fidesz kommunikációs igazgatója elképesztő ciki bejegyzést tett a 25 ezres számról, majd tüntette el gyorsan

Hollik István fontos láncszeme a fideszes támadógépezetnek, most azonban a Facebookon hatalmas bakot lőtt. Amikor erre rájöttek, villámgyorsan eltüntették a posztot, de az Internet nem felejt. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója délután a Facebookra az alábbi képet posztolta azzal a szöveggel, hogy: „Már 25 ezren vagyunk, köszönöm!” Több kommentelő is megjegyezte, hogy a koronavírusnak nemrég lett 25 ezer halálos áldozata Magyarországon, és az ország már lakosságarányos halálozásban világrekorder a teljes járványt tekintve. Körülbelül 3 órával a közzététele után a poszt elérhetetlenné vált. Írtam a Fidesz sajtóosztályának, hogy mi történhetett, de senkit sem…

Tovább olvasom

Pataky Attila: Rengeteg földönkívüli faj él köztünk, valamelyikkel kommunikálni is tudok

Az Edda frontembere szerint már réges régen köztünk élnek a földönkívüli fajok, körülbelül 27 és telepatikus úton tud is némelyikkel kommunikálni. Pataky Attila az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban mesélt meglepő őszinteséggel az idegen életformákkal kapcsolatos titkairól. Többek között például azt is elárulta, mikor és hol találkozott velük először. “Gyerekkorom óta vagyok velük kapcsolatban. Egészen pontosan születésem óta, ez a New York-i találkozásunk során derült ki. Onnan tudom, hogy ők valóban földönkívüliek, hogy míg benned állandó kételyek vannak, bennem nincsenek” – mondta az énekes, aki azt is elárulta, hogy a földönkívüliek mostanra már…

Tovább olvasom

A TV2 műsorvezetője kommunikációs igazgatói feladatot kapott Felcsúton

Ismerjük el, elég sokat tett érte a Mokka című műsorban, hogy a kormány számára kedves és megbízható legyen. Istenes Lászlónak nagy megtiszteltetés volt a felkérés. Marad mellette a Mokka műsorvezetője is. A TV2 műsorvezetője, Istenes László „óriási szakmai megtiszteltetésről” ír Instagram oldalán: felkérték, legyen a felcsúti Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója. A felkérést „nagy örömmel és tisztelettel” elfogadta. Istenes azt írja, az új feladatkör szakmailag és időbeosztás tekintetében is remekül illeszkedik a jelenlegi munkájához, vagyis a TV2 Mokka című műsorának vezetéséhez. A kinevezés már látható is a Puskás Akadémia internetes oldalán – vette észre a Media1. Itt azt írják, marketing…

Tovább olvasom

A Fidesz kommunikációs trükkje a nyitás, hogy ne figyeljünk arra, mennyire durván pusztít a járvány Magyarországon?

A nem a kormány által vezérelt szakemberek teljes elképedéssel figyelik Orbán Viktorék kommunikációját a hamarosan bekövetkezendő nyitásról, miközben a járványügyi számok soha nem látott mértékben romlottak le. A harmadik hullám továbbra is meredeken felfelé ívelő pályán van, mégis 2-3 héten belüli nyitást vizionálnak. Elterelés? A rendkívül furcsa és kissé érthetetlen jelenségről a 444.hu írt hosszabban. Ezen a héten vált el végképp a kormányzat politikai kommunikációja és a járványügyi szakembereké. A vasárnaponként Müller Cecíliát helyettesítő Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője arra figyelmeztet, hogy még mindig a koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló…

Tovább olvasom