Eltűntek a jó szakmunkások, a cégek ugyanazért a néhány jelöltért versenyeznek

A magyarországi vállalatok továbbra is komoly kihívásokkal szembesülnek a fizikai munkavállalók toborzásában. Bár a jelentkezők felkutatása önmagában is nehéz feladat, a legnagyobb veszteség sok esetben a kiválasztási folyamat végén jelentkezik. Az alkalmasnak minősített jelöltek közül sokan egyszerűen nem állnak munkába.

Tovább olvasom

Kettős beszéd – miskolci valóság: „a Fidesz csak szóban harcol a migránsok tömeges betelepítése ellen, valójában szervezi is”

Az utóbbi néhány évben észrevehettük, hogy mennyire elképesztő nagy számban jelentek meg Magyarországon (köztük Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is) külföldi vendégmunkások. Ez nem a véletlen műve, a Fidesz szervezi ezen külföldiek tömeges érkezését, ezzel is alacsonyan tartva a fizetéseket – emelte ki Juhász Roland, tiszás jelölt.

Tovább olvasom

Szép lassan Kassa agglomerációjává válik Borsod egy része?

A keleti szlovák–magyar határ ma már egészen mást jelent, mint akár húsz évvel ezelőtt. Nem elválaszt, hanem összeköt. Miközben a Miskolcot Kassával összekötő gyorsforgalmi út megteremtette a két város közötti szoros fizikai kapcsolatot, a háttérben egy csendes, ám annál jelentősebb társadalmi és gazdasági átalakulás zajlik.

Tovább olvasom

Értjük ezt? A kormány az ukrajnai munkaerő beözönlésével riogat, pedig törvényi szinten segítette a Fidesz az ukránok érkezését

Több lépcsőben is segítette már az Orbán-kormány az ukrán munkavállalók tömeges Magyarországra áramlását, többek között egy törvénnyel is, ami az akkor már hónapok óta háborúban álló ország polgárainak lehetővé tette, hogy korlátlanul utazhassanak be hazánkba munkát vállalni. Ennyire feledékenyek lennénk?

Tovább olvasom

A nehéziparban huszonötezer ember dolgozott Miskolcon, bedőlése miatt hiányzik egy generáció a városból

Az 1990-es évek a miskolci nehézipar és gépgyártás hattyúdalát, majd teljes megszűnését hozta el, néhány év átmenet után pedig jött az Európai Unióhoz való csatlakozásunk. Hogyan volt ez hatással a miskolci munkaerőpiacra?

Tovább olvasom

A nők a partvonalra kerülnek? – Munkaerő-piaci nehézségek

Életközépi krízis, talpra állás, értékrend, generációk közötti különbség, nemek közötti különbség, az élet minden területén kérdéseket vet fel a mai X generáció, a 43-58 éves korosztályba tartozóknál. Néhány évtizeddel ezelőtt ugyanis, ha valaki elégedett volt a munkahelyével, valamint a cég és a munkavállaló kölcsönösen úgy ítélte meg, hogy az együttműködés zökkenőmentes, akkor az sem számított kivételnek, ha valaki pályakezdőként bekerült egy céghez, és onnan is ment nyugdíjba. De ez ma már ritkaságszámba megy, Ugyanakkor egy cég több évtizedes folyamatszervezését, információit ki tudhatná jobban, mint egy olyan munkatárs, aki évtizedek óta…

Tovább olvasom