A Magyar Telekom után a Vodafone is közzétette az általuk üzemeltetett 3G hálózat lekapcsolási tervét, melyből tudható, hogy 2023. április 10-ig mindenhol lekapcsolják ezt a frekvenciát. Ezzel már két mobilszolgáltató megszüntette a 3G-s hálózati szolgáltatását az ország területén – de várhatóan év végig ezt teszi a Yettel is – korábbi nyilatkozatai alapján. Ahhoz tehát, hogy továbbra is korlátlanul élvezhessük a mobilinternet nyújtotta előnyöket, például használhassuk a csevegőalkalmazásokat, levelező applikációkat, vagy a navigációt, fejlett, 4G- és 5G-képes mobiltelefonokra kell váltanunk. Ezzel párhuzamosan, a tavalyi év közepén bejelentett hosszabbítást követően 2023. március…
Tovább olvasomCímke: vodafone
Érvénytelen lehet az egész Vodafone-üzlet, mert véletlenül kibukott egy fontos információ
Az MSZP mindent megtesz, hogy megismerhessük a kormány hatalmas Vodafone-bizniszét, amit alig néhány hónapja bonyolított le a Vodafone megvásárlásával. A hatalmas titkolózás közben azonban véletlenül kicsúszott valami az ellenoldal jogi képviselőjétől, ami az egész üzletet semmissé teheti, olyan súlyos szabálytalanságra utal. Bár Magyarországon mindent meg lehet tenni, ha a megfelelő oldalt támogatója az ember. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője közérdekű adatigényléssel kikérte a Vodafone megvásárlásáról szóló szerződést és a hozzá kapcsolódó, a cég átvilágítását rögzítő iratokat. A magyar állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. nevű cégén keresztül vásárolta meg január…
Tovább olvasomEz lehet a részben az állam által felvásárolt Vodafone új neve
Az új tulajdonosi körhöz új név is dukál a jelek szerint. Megváltozik a Vodafone Magyarország neve, miután a 4iG-hez tartozó Antenna Hungária és Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. január végéig felvásárolják a szolgáltatót. Egy domainbejegyzés árulkodik arról, mi lehet az új név. One néven folytathatja működését a Vodafone Magyarország az állami felvásárlás után – értesült a 444. Az értesülést alátámasztja a hazai domainregisztrációs adatbázis, amely szerint a one.hu domainnek már a 4iG a birtokosa. A domainregisztrációt legutóbb tavaly november 18-án módosították. Az oldal emlékeztet: a 4iG tulajdonában már két olyan mobilszolgáltató is van, amely…
Tovább olvasomGulyás: Nyitottak vagyunk rá, hogy kikerüljenek a kormánytagok az egyetemi kuratóriumokból
Az Erasmus-botrány volt az egyik legfontosabb téma a csütörtöki Kormányinfón, amelyet szokás szerint Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely tartott. A legfontosabb kijelentéseket a Telex szemlézte tudósításában: Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Tovább olvasomAz LMP szerint a cinizmus csúcsa a Vodafone felvásárlása
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, hétfőn bejelentette a kormány, hogy a 660 milliárd forintért megvásárolta a Vodafone magyarországi leányvállalatát. A kormány szerint a távközlési cég megvétele befektetés. Csárdi Antal, a LMP frakcióvezető-helyettese ezzel egyetért, csak szerinte ez a befektetés borzalmasan rossz, bűnösen pazarló, hiszen a Vodafone-ra költött közpénz negyedéből fel lehetne emelni a pedagógusok bérét 25 százalékkal. A Vodafone állami felvásárlása már csak azért sem jó üzlet, mert a cég veszteséges és 400 milliárdos adósságot görget maga előtt. Ráadásul az anyavállalat kutatás-fejlesztési támogatása nélkül nem is maradhat versenyképes. Sokkal fontosabb,…
Tovább olvasomKész a felvásárlási megállapodás, 49 százalékban az államé lesz a magyar Vodafone
Január végéig sor kerül a pénzügyi zárásra. A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., a 4iG Nyrt. leányvállalataként működő Antenna Hungária Zrt. és a Vodafone Europe BV aláírták a megállapodást a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. megvásárlásáról – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn reggel a HVG.hu cikke szerint. A miniszter közleménye szerint a 660 milliárd forintos tranzakcióval az Antenna Hungária 51 százalékos, míg a Magyar Állam képviseletében eljáró Corvinus Zrt. 49 százalékos közvetett tulajdont szerez a Vodafone Europe BV-től a második legnagyobb magyarországi távközlési vállalatban. A közlemény szerint a Vodafone Magyarország átvilágítása…
Tovább olvasomRövidesen lezárulhat a Vodafone felvásárlása
425 millió eurós hitelkeret biztosítását hagyta jóvá a kormány a Magyar Fejlesztési Bank számára azzal, hogy a tőkekövetelés 80 százalékára állami kezességet vállal – írja a Portfolió. A Magyar Közlönyben vasárnap megjelenet kormányhatározat értelmében az MFB a hitelkeretet a Vodafone Magyarország 51 százalékos tulajdonrészének megvásárlásához biztosíthatja az Antenna Hungária számára. Az Antenna Hungáriában a 4iG tavaly februárban szerzett többséget. A 4iG augusztusban a Budapesti Értéktőzsdén jelentette be, hogy a magyar állammal közösen nem kötelező érvényű megállapodást kötött a Vodafone Europe BV-vel, hogy megszerezze Magyarország második legnagyobb telekommunikációs vállalatának, a Vodafone Magyarország Távközlési…
Tovább olvasomÉrtjük: a kormány szerint az oktatás nem befektetés, hanem költség
Bár az elmúlt 12 évben rendre hangsúlyozták különböző miniszterek és államtitkárok, mennyire fontos és jövőbe mutató az oktatásba fektetni a pénzt, most más szelek fújnak a politikában és homlokegyenest ellentétesen nyilatkozott a miniszter úr. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányinfón több ügyet is összekötött a pedagógusbér-emelésekkel. Egyrészt célzott arra, hogy a tanárok béremelése attól is függ, hogy az Európai Bizottságtól megkapjuk-e a vitatott támogatásokat. Bár a kormány szeret úgy tenni, mintha csak abból lehetne emelni a tanárok fizetését, ez nem igaz. Másrészt arról is beszélt, hogy a(z egyébként hitelből…
Tovább olvasom“A meteorológiai szolgálat vezetőinek kirúgása fontos figyelemelterelés, de önmagában is veszélyes”
Nem először történik meg a Fidesz uralma alatt, hogy teljesen váratlanul hirtelen bedobnak egy gumicsontot, amin hosszasan elrágódhat a közvélemény és a sajtó. A nagy felháborodások közben pedig néhány más, nem kicsit fontos dologról elterelődik a figyelem, most például arról, hogy Orbánék a Vodafone megvásárlásával milyen mértékű hatalomépítést folytatnak. A részletekről Hadházy Ákos, megválasztott képviselő beszélt a Facebookon. “Én is vittem egy esernyőt Palkovics miniszternek. Egy Facebook bejegyzés szerzőjével egyetértve mindenkit arra buzdítok, hogy ők is vigyenek. A Fő utca 44-50-ben leadhatják a portán, vagy ha ott nem veszik át,…
Tovább olvasomA pedagógusok bérrendezése ki is jönne a Vodafone árából, Gulyás erre egészen cinikus választ adott
Az elképesztő összegért történő vásárlást ismét azzal magyarázzák, legyen “magyar kézben” a cég. Ez természetesen azt jelenti, hogy NER-közeli üzletember kezében. De milyen érdekes, hogy hirtelen lett erre 350 milliárd forint a kormánytól és itt nem kell várni Brüsszel EU-pénzeire, ezt teljes egészében magyar pénzekből finanszírozzuk. Illetve hát az adófizetők. A magyar kormány nagyon szeretné, hogy legyen egy teljesen kormányközeli, akarom mondani, magyar kézben lévő nagy telekommunikációs szolgáltató, és erre hajlandó is költeni. Az a 715 milliárd forint ugyanis, amennyiért a kormány és a 4iG megvásárolja a Vodafone magyarországi üzletét,…
Tovább olvasom