A levegőből vadásztak szabálysértőkre a borsodi rendőrök

A rendőrök az Edelényi, a Kazincbarcikai, és az Encsi Rendőrkapitányság illetékességi területein a társszervekkel együtt tartottak közös ellenőrzést. Az Edelényi, a Kazincbarcikai és az Encsi Rendőrkapitányság járőrei az illetékességi területükön a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Légirendészeti Szolgálatának helikopterével, illetve az Aggteleki Nemzeti Park, és az Északerdő Zrt. munkatársaival közös akciót végeztek vasárnap. A rendőrök az ellenőrzés végrehajtásakor leginkább farakományt szállító járműveket állítottak meg és ellenőriztek. A járőrök az intézkedések során a közlekedési szabálysértőkkel szemben több esetben helyszíni, és közigazgatási bírságot szabtak ki, illetve három alkalommal – a fa származásával, illetve…

Tovább olvasom

Az encsi rendőrök szeme láttára hajtott át a lezáródó sorompón – videó

fénysorompó

A sofőrt a hatóság a vasúti átjárón való áthaladásra vonatkozó jogsértés elkövetése miatt hatvanezer forint közigazgatási bírsággal sújtotta. Az Encsi Rendőrkapitányság járőrei egy súlyos szabálytalanságra figyeltek fel szombaton 11 óra előtt a Vasút utcában. Egy 43 éves encsi férfi úgy közlekedett autójával, hogy a városban található vasúti átjáróban a fénysorompó tilos jelzése ellenére – a mozgásban lévő félsorompót kikerülve – a kereszteződésen áthajtott. A rendőrök a férfit még a helyszín közelében intézkedés alá vonták, majd a hatóság eljárása során hatvanezer forint közigazgatási bírsággal sújtotta. A sofőr meghallgatásakor a szabálysértés elkövetését…

Tovább olvasom

Tragédia Encsnél: saját kamionja gázolta halálra a sofőrt az M30-ason

A nagyméretű kamion meghibásodott, emiatt a sofőr félrehúzódott és megpróbálta maga megoldani a problémát. A jármű azonban elszabadult és agyonnyomta, nem voltak esélyei a túlélésre. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. Egy kamion vontatóegysége alá szorult egy ember az M30-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán, Encsnél – közölte a katasztrófavédelem kedd délután, hozzátéve, hogy a műszaki mentést végző encsi hivatásos tűzoltók megemelték a járművet és kiszabadították alóla a kamionost. Az MTI úgy tudja, hogy a sofőr az autópálya 29-es kilométerénél műszaki hiba miatt megállt a bolgár rendszámú…

Tovább olvasom

Jó eséllyel sikkasztási rekordot állított fel az encsi pénztárosnő

Egy nagyon apró, de hatásos trükkel ugyanis több, mint kétezer alkalommal tette a pénztárgép helyett a saját zsebébe a bevételt. Az Encsi Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben. A vád szerint, a nő egy encsi élelmiszer üzletben pénztárosként állt alkalmazásban. A pénztárosnő 2017. augusztus 3-a és 2020. július 30-a között a munkahelyén, a vásárlók pénztárnál történő fizetései során összesen 2143 alkalommal végzett nyugtamegszakítást és mellette kényszerített fióknyitást a pénztárgépben, amelyeket követően a vásárlók által megvásárolt áruk ellenértékét tőlük átvette, azonban a pénzt nem helyezte el a…

Tovább olvasom

Kazincbarcikán találkoztak a B4-ek

A hasonló nehézségekkel és kihívásokkal szembenéző négy borsodi város polgármesterei évente több alkalommal összeülnek, hogy tapasztalatot cseréljenek. Továbbá olyan innovatív megoldásokkal ismerkedjenek, amelyek máshol már eredményeket hoztak – adta hírül Kazincbarcika önkormányzata. Encs, Kazincbarcika, Ózd és Tiszaújváros hozták létre az összefogást. – A 2019 óta tartó kapcsolat a B4-települések vezetői között már önmagában is formabontó. Ezúttal 2023. január 10-én Kazincbarcikán találkoztak az érintett polgármesterek. Kiemelt téma volt az energiaválság. A B4-ek együttműködését a helyi televíziók idén is erősítik. A nézők kéthetente pénteken láthatják a B4-híradót, amely a négy borsodi város…

Tovább olvasom

Encsen tartott fórumot az MSZP

Varga László, a párt elnökhelyettese számolt be róla Facebook oldalán, hogy a napokban Abaúj térségében járt Hiller István választmányi elnökkel, Encsen pedig fórumot is tartottak. A politikus kiemelte, hogy nehéz helyzetben van a vidék. A térségben a problémák még erőteljesebben jelentkeznek, mint az országban. Ezért is találták fontosnak, hogy a helyiekkel ismertessék az MSZP javaslatait például a megélhetési válsággal kapcsolatban. Az Magyar Szocialista Párt fontosnak tartja a nehéz helyzetben élők megsegítését, ezért a párt többször is javasolta az élelmiszerek áfájának csökkentését, valamint egy rezsi-stop programot is előterjesztettek, melynek keretein belül…

Tovább olvasom

A borsodi sofőr szinte teljesen vakon vezette autóját közúton

Az időjárás az ősz második felétől tavaszig gyakran nem kegyes az autóvezetőkhöz. De az mégsem mindennapi, hogy valaki ilyen apró helyen próbáljon kilátni gépjárművéből. A rendőröknek sem tetszett a borsodi mutatvány. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Encsi Autópálya Alosztály járőrei 2022. november 21-én a reggeli órákban végeztek ellenőrzést az M30-as autópályán Halmaj közelében. Az ellenőrzésük során az egyik arra közlekedő autónál azt tapasztalták, hogy a jármű ablakait átláthatatlan jégréteg fedi, mindössze az első-oldalsó ablakok néhány tenyérnyi része, illetve az első szélvédő van félig lekaparva.   A járőrök az autót megállították, a…

Tovább olvasom

Többen bozótvágóval és vascsővel támadtak egy férfira Encsen, mert a feleség szexuális erőszakkal vádolta az egyik támadót

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt négy férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt. A vádirat szerint a vádlottak 2021. január végén egy reggel Encsen meglátták az utcán a férfit, akivel „haragos viszonyban voltak”, mert a férfi felesége január elején az egyik vádlottat szexuális erőszak miatt feljelentette. A vádlottak körbevették a férfit, egyikőjük lefújta egy gázspray-vel, aztán egy bozótvágó késsel többször fején és karján megütötte, a másik vádlott pedig egy vascsővel ütötte. A közlemény szerint eközben két társuk az „öld meg a kutyát!” kifejezést használva biztatta őket. Végül egy…

Tovább olvasom

Encs polgármestere megszorításokat jelentett be az energiaválság miatt

Mikola Gergely, Encs polgármestere az az energiaválság kezeléséről szóló intézményvezetői megbeszélését követően számolt be az önkormányzat döntéseiről és a megemelkedett rezsiköltség okozta nehézségekről. Ahogy a lakosság jelentős többsége, Önkormányzatunk is nehéz helyzetbe kerül(het) a következő időszakban az energiaválság hatásai miatt. A lakossági rezsicsökkentés részbeni kivezetésével egyidőben az önkormányzat alól is kikerült a védőháló. Az új számok alapján az eddigi 36 Ft/kwh áram helyett 260 Ft/kwh, a 120-160 Ft/m3 gáz helyett minimum 500-700 Ft/m3 árat fogunk fizetni. – közölte a drasztikus áremelkedés adatait a polgármester. Mikola kiemelte, hogy a legfontosabb feladat,…

Tovább olvasom

Eltűnt egy 35 éves encsi nő

A rendőrök a lakosság segítségét kérik Putnoki Gyöngyi megtalálásához. Az Encsi Rendőrkapitányság 05030-157/366/2022. körözési ügyszámon eltűnés miatt folytat körözési eljárást a 35 éves Putnoki Gyöngyi encsi lakos eltűnése ügyében – írja a police.hu. A nő 2022. július 2-án a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókorházból engedély nélkül ismeretlen helyre távozott, a felkutatására tett rendőri intézkedések, adatgyűjtések, illetve megkeresések ez idáig nem vezettek eredményre. Az Encsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható nő hollétével kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá…

Tovább olvasom