A Fradi elleni bravúr után a Pakssal már nem bírt a DVTK

Paksra látogatott a Diósgyőr vasárnap, ahol a hazai csapat 2-1-es győzelmet aratott. A vendégek pedig a címvédő és listavezető Ferencváros hétközi, bravúros legyőzése után idénybeli 12. vereségüket szenvedték el – számolt be róla a Minap.hu. Jó iramú, egyúttal kiegyenlített játékot hozott az első félidő. Az első fél órában nem igazán alakultak ki nagy lehetőségek egyik kapu előtt sem, majd a Paks az első valamirevaló helyzetét gólra váltotta. A hazaiak a folytatásban fokozták a tempót, nyomás alá helyezték a vendégek védelmét, s ennek – közvetlenül a szünet előtt – meg is…

Tovább olvasom

Szenzáció, megverte a Diósgyőr a Ferencvárost!

Rettentő hosszú nyeretlenségi szériát szakítottunk meg ezzel, bár a fontos három ponttal együtt is csak utolsók vagyunk a tabellán. „Elvettük a Fradi 2017. áprilisa óta, 61 hazai meccs óta tartó veretlenségét, és a 7 pontos hátrányunkat egyből 4 pontosra csökkentjük” – írja az 1910.hu. Érdekesség, hogy a DVTK győztes góljának szerzője alig öt percet töltött a pályán, második labdaérintéséből gólt szerzett, majd a hajrában nem sokkal később lecserélte őt edzőnk, mivel a védekezést kellett megerősítenünk, hogy megtartsuk a gólelőnyt. Ritka eset, hogy valakit a 80. perc környékén cserélnek be, gólt…

Tovább olvasom

Befoglalt romházakat ürítettek ki

Csütörtök délelőtt a miskolci rendészek és rendőrök razziáztak több önkormányzati tulajdonú ingatlanban a Diósgyőri vár környékén a Bodrogi Zsigmond utcában, ahol hajléktalanok költöztek be az elhagyatott házakba – számolt be a MiNap. Az önkényes beköltözés szabálysértésnek minősül, ami elzárással sújtható. Azonban egyelőre csak felszólították őket a távozásra, amit meg is tettek. Büntetésre csak akkor számíthatnak, ha ismét visszaköltöznek a romos házakba. Vincze Csaba emlékeztetett, a miskolci rendészek november óta több fokozott ellenőrzést is tartottak egyebek mellett az Újgyőri főtéren is. Terveik szerint minden olyan területet nagyobb létszámmal vizsgálnak majd át, ahonnan…

Tovább olvasom

Végre egy biztató jel? Edzőmeccset nyert a DVTK

Debrecenben játszott felkészülési mérkőzést az NB1-ben sereghajtó Diósgyőr. Ez volt a borsodi csapat első meccse, amelyet a néhány napja kinevezett vezetőedző, Zoran Zekic irányított. A mérkőzést 0-1-re a DVTK nyerte Gheorghe Grozav 36. percben rúgott góljával. „Többnyire elégedett voltam azzal, ahogy labdával és labda nélkül is mozgott a csapat, ugyanakkor labdavesztés után nem támadtunk vissza egyből, és persze néhány taktikai elemet is alaposan át kell beszélnünk” – fogalmazott a Minap.hu által idézett vezetőedző, aki a félidőben a fiatalok kipróbálása érdekében teljes sort is cserélt. „A második félidőben a fiatalok is…

Tovább olvasom

Horvát vezetőedzőt neveztek ki a DVTK élére

Nem sokkal azt követően, hogy a tulajdonosváltás másnapján menesztették is a december elején kinevezett Geri Gergely, a Diósgyőri VTK a honlapján számolt be róla, hogy Zoran Zekic lett az új vezetőedző az NB1-ben utolsó helyen álló klubnál. A DVTK weboldalán úgy fogalmaznak vele kapcsolatban, hogy „a 2018-as világbajnoki ezüstérem által fémjelzett horvát futballkultúra új edzői generációjának tagja”. Mint írják: „a 46 éves szakember eddigi pályafutása során a nemzetközi porondra vezette az eszéki csapatot, ahol többek között a PSV Eindhovent is búcsúztatták. Ezen kívül Moldovában bajnoki címet és két kupagyőzelmet is…

Tovább olvasom

Új tulajdonos a DVTK-nál, Szíjj László érdekeltségébe kerül a Diósgyőr

Leisztinger Tamás távozása után egészen más szelek fújnak majd a diósgyőri klubnál. Jön a kormányközeli érdekeltség. Új tulajdonos a 110 éves, legnagyobb és legnépszerűbb vidéki sportklub, a DVTK élén. Aláírásra került a BORSODI SPORT Holding Kft., valamint az Arago Befektetési Holding Zrt. által a klub többségi üzletrészét tulajdonló Borsodsport Invest Kft. 100 százalékának megvásárlására vonatkozó adásvételi szerződés. – A DVTK mindig is nagy hagyományokkal és szurkolótáborral rendelkezett, de az elmúlt 10 évben a klub – az előző tulajdonosi körének is köszönhetően – újra visszakerült a magyar sport térképére – nyilatkozta Dr.…

Tovább olvasom

Ha ez így megy tovább, kiesik a Diósgyőr, újabb sima vereség hazai pályán

Jó ideje kieső helyen tanyázunk és az edzőváltás óta sem tapasztalható semmi változás, pontot sem szereztünk. A sereghajtó Diósgyőr hazai pályán 3-1-re kikapott a Zalaegerszegtől a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának december 19-i játéknapján. A miskolci együttes továbbra sem szerzett pontot a Feczkó Tamás helyére kinevezett Geri Gergellyel, akinek ez volt a harmadik mérkőzése a kispadon. A vendégek kezdték jobban a mérkőzést annak ellenére, hogy még a kezdősípszó előtt cserélnie kellett Boér Gábor vezetőedzőnek, mivel Tajti Mátyás a bemelegítés során megsérült. A zalaegerszegiek szinte szó szerint lemásolták az MTK…

Tovább olvasom

„Ordít róluk, hogy vagy nem tudnak, vagy nem akarnak együtt focizni” – kemény kritika a Diósgyőr tegnapi veresége tükrében

Az 1910.hu (azaz a DVTK szurkolói honlapja) egyik írója a tegnapi vereséget és annak lehetséges körülményeit összegezte egy bejegyzésben. Tegnap ugyanis a Honvéd ellen játszottak a piros-fehér mezes fiúk és elképesztően csúfos vereséget szenvedtek, az állás a meccs végén 5-1 lett az ellenfél javára. Futball-hidegzuhany következik egyenesen az 1910-től: Ilyen gólokat nem lehet kapni. Mivel ez hosszú hetek óta minden bajnoki után elmondható, tegnap ráadásul 5 gombócot kellett lenyelnünk, megállapítható, hogy ha Geri Gergely nem egy védekezési varázsló-zseni, és tanítja meg Karanékat nulláról legalább a defenzív foci alapjaira, akkor komplett…

Tovább olvasom

Új tulajdonosi kör kezébe kerülhet a DVTK

A Borsodihir.hu számolt be róla, hogy a Goal.com úgy tudja, a nagyvállalkozóként ismert Leisztinger Tamás kiszáll a diósgyőri labdarúgásból; a kiesés ellen küzdő DVTK-nak hamarosan két vállalkozás lehet az új tulajdonosa és egy világcég érkezhet fő támogatónak – írják. A cikk rámutat arra az interjúra, amelyet a klub közölt az internetes oldalán Sántha Gergely DVTK-elnökkel. – Leisztinger Tamás saját vagyonából tíz év alatt több mint 5 milliárd forintot invesztált a DVTK-ba. Ezen felül az ő, valamint a menedzsment kapcsolatrendszeréből legalább ekkora tao is érkezett a klubhoz. Ez arányait tekintve sokszorosa…

Tovább olvasom

Hétmillió forintnál is többet gyűjtöttek a leukémiás gyermekek megsegítésére a diósgyőri ultrák

A leukémiában szenvedő, 6 éves Bianka gyógyulására hirdettek gyűjtést a diósgyőri ultrák. Az összegyűlt 7 millió 141 ezer 500 forintból azonban nemcsak neki, hanem több, hasonló sorsú miskolci kisgyermeknek tudnak segítséget nyújtani – írta a szervezet Facebook-oldalán. Közölték, José Luque és Márkvárt Dávid egyedi mezüket ajánlották fel a nemes cél érdekében.  Az összegyűlt pénzből az Ultras Diósgyőr tájékoztatása szerint 1,5 millió forintot kap Bianka, a fennmaradó mintegy 5,6 milliót pedig a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány számára ajánlották fel. Borsodihir.hu

Tovább olvasom