Szenzáció, megverte a Diósgyőr a Ferencvárost!

Megosztás

Rettentő hosszú nyeretlenségi szériát szakítottunk meg ezzel, bár a fontos három ponttal együtt is csak utolsók vagyunk a tabellán.

“Elvettük a Fradi 2017. áprilisa óta, 61 hazai meccs óta tartó veretlenségét, és a 7 pontos hátrányunkat egyből 4 pontosra csökkentjük” – írja az 1910.hu.

Érdekesség, hogy a DVTK győztes góljának szerzője alig öt percet töltött a pályán, második labdaérintéséből gólt szerzett, majd a hajrában nem sokkal később lecserélte őt edzőnk, mivel a védekezést kellett megerősítenünk, hogy megtartsuk a gólelőnyt. Ritka eset, hogy valakit a 80. perc környékén cserélnek be, gólt szerez, majd néhány perc múlva már helyette hoznak be egy másik játékost, márpedig most ez történt Asmir Suljiccsal.

A Fradinak igen hosszú pozitív szériája ért véget, idén még gólt is alig kaptak. A Ferencváros hazai mérlege 7 győzelem, 1 vereség, gólkülönbsége 18–3 – ebben a bajnokságban csak Suljic, a felcsúti Joao Nunes és a budafoki Zsóri Dániel tudott betalálni a zöldek kapujába a Groupama Arénában.

A DVTK 13 megszerzett ponttal még mindig utolsó a tabellán, de ez a siker alapot adhat egy sikeres tavaszi meneteléshez. A Ferencváros kilenc pont előnnyel továbbra is első.

Kapcsolódó cikkek