Végre egy biztató jel? Edzőmeccset nyert a DVTK

Megosztás

Debrecenben játszott felkészülési mérkőzést az NB1-ben sereghajtó Diósgyőr. Ez volt a borsodi csapat első meccse, amelyet a néhány napja kinevezett vezetőedző, Zoran Zekic irányított. A mérkőzést 0-1-re a DVTK nyerte Gheorghe Grozav 36. percben rúgott góljával.

“Többnyire elégedett voltam azzal, ahogy labdával és labda nélkül is mozgott a csapat, ugyanakkor labdavesztés után nem támadtunk vissza egyből, és persze néhány taktikai elemet is alaposan át kell beszélnünk” – fogalmazott a Minap.hu által idézett vezetőedző, aki a félidőben a fiatalok kipróbálása érdekében teljes sort is cserélt.

“A második félidőben a fiatalok is mindent megtettek, de nekik még időre van szükségük. A labdarúgók természetesen kicsit fáradtak a felkészülés jelen szakaszában, innentől következik az az időszak, amikor a taktika kerül előtérbe az erőgyűjtés után.”

Forrás: Minap.hu, Fotó: DVTK

Kapcsolódó cikkek