A Blikk írt a magyar NBI-es labdarúgó-edzők havi fizetéseiről, mert elképesztő összegeket keresnek a trénerek. Az apropó az, hogy Szabics Imre havi 15 milliós (!) fizetésért jött haza Németországból a Videoton kispadjára, a csúcstartó mégsem ő, hanem a havi 20 milliót kereső Szergej Rebrov, a Ferencváros trénere. A portál által közzétett (nem hivatalos) fizetési listán előkelő helyen szerepel Zoren Zekic, a Diósgyőr vezetőedzője is, aki havi 5,5 milliót tesz zsebre – a DVTK viszont így is az utolsó helyen áll a tabellán és jó eséllyel kiesik az NBI-ből. A fizetések:…
Tovább olvasomCímke: Diósgyőr
Kikapott a Zalaegerszeg elleni kiesési rangadón a DVTK
Az OTP Bank Liga 27. fordulójában a DVTK Zalaegerszegen játszott, a meccsnek pedig azért volt különös jelentősége, mert mindkét klub a kiesés elől menekül. Az első félidőben egy jól eltalált lövés után született szabadrúgásgóllal hátrányba került a Diósgyőr. A második félidőben a DVTK nyomott, a hazaiak kontráztak, majd a hajrában Favorov egy hatalmas kapásgóllal bebiztosította a hazai sikert – írja a borsodi klub honlapja. A vereséggel a DVTK továbbra is az utolsó helyen áll, s immár hat pontra van a bennmaradást jelentő 10. helytől, amelyet épp a Zalaegerszeg birtokol. „Az…
Tovább olvasomEgy NBII-es csapattal sem bírt el a Diósgyőr
Az OTP Bank Liga szünetetét kihasználva először a Nyíregyháza ellen játszott felkészülési mérkőzést a DVTK – írja a borsodi klub honlapja. Diósgyőri részről több olyan játékos is szerepet kapott, aki rendszerint a DVTK tartalékban, vagy az U19-es csapatban szerepel. Valószínűleg ez utóbbi is szerepet játszott abban, hogy a Diósgyőr végül 0-2-re elveszítette a találkozót NBII-es riválisa ellen: a 66. és 81. percben vették be a kapujukat. „Csütörtökön és pénteken négy edzésen vettek részt a játékosok, emiatt némi fáradtság érződött rajtuk” – értékelt Zoran Zekic edző. ” Az első félidőben több helyzetet…
Tovább olvasomTatár György újra Diósgyőrben – videó
A legendás exfutballista, Tatár György újra a Diósgyőrt erősíti szakmai hozzáértésével. A DVTK saját nevelésű, kétszeres kupagyőztes, tizenegyszeres válogatott labdarúgója, a Diósgyőr aranycsapatában játszott, majd a spanyol Castellon együttesét erősítette labdarugói pályafutása végéig. Tatár a DVTK Labdarúgó Sportakadémiára játékosmegfigyelőjeként tért vissza. A Napos oldal magazin legutóbbi – századik – adásában interjút is készítettek vele:
Tovább olvasomMég egyetlen csapat sem maradt bent olyan helyzetből, mint amibe a DVTK került
Ha mégis sikerülne bent maradnia a Diósgyőrnek az első osztályban, történelmet írna ezzel. A Nemzetisport.hu összeállítása rámutat a nehéz helyzet lényegére. A DVTK labdarúgócsapata szombaton 0–0-s döntetlent játszott a Budapest Honvéddal. Ez azt jelenti, hogy 26 forduló után, 23 ponttal áll a 12. helyen a Diósgyőr. A Mezőkövesden vasárnap 2–1-es vereséget szenvedő Budafok a 11. 26 ponttal, a 10. helyen jobb gólkülönbségének köszönhetően az ugyancsak 26 pontos, szombaton az MTK-tól 3–0-s vereséget szenvedő ZTE áll, míg a Honvéd 29 ponttal a 9. A labdarúgó NB I-ben a 2015–2016-os idény óta, attól kezdve, hogy…
Tovább olvasomNem adta meg a gólt a játékvezető, egy pontot szerzett a Honvéd ellen a Diósgyőr
Az OTP Bank Liga 26. fordulójában a borsodi csapat fogadta a budapesti egyesületet, a mérkőzés 0-0-ra végződött. Ezzel a DVTK hiába szerzett egy pontot, még mindig az utolsó pozíciót foglalja el az NB1-es tabellán. A mérkőzés elején egyik csapat sem kockáztatott, így többnyire a pálya középső harmadában folyt a játék komoly helyzetek nélkül. A Diósgyőr ugyan valamelyest többet próbálkozott, de a távoli kísérletek nem jelentettek veszélyt – írja tudósításában a Minap.hu. A folytatásban inkább csak meddő mezőnyfölényben futballozott a fővárosi gárda, amely azért így is veszélyesebb volt. A 65. perctől…
Tovább olvasomKikeltek a Diósgyőr szurkolói ellen, szerintük elfogadhatatlanul viselkedtek a kupameccs közben
A Kelen SC női csapata közleményben fejezte ki felháborodását. A női Magyar Kupa negyedik fordulójában a Diósgyőri VTK 2-2-es rendes játékidei eredményt követően tizenegyespárbajban jutott tovább a Kelen SC ellen. A vendégcsapat közösségi oldalának beszámolója szerint azonban mégsem az izgalmas párharc miatt marad emlékezetes a találkozó, hanem a diósgyőri szurkolók viselkedése miatt. A fővárosi együttes a közleményében kiemeli, ami a pályán, a vonalak között zajlott, az valóban méltó volt egy kupa negyeddöntőhöz, a továbbjutásról döntő tizenegyesek alatt azonban egy szomorú dolog történt, elrontva az egész küzdelem hangulatát és igazi tétjét. – A pálya melletti…
Tovább olvasomNem bírt egymással a Diósgyőr és az MTK
Nem született gól a borsodi csapat hazai meccsén, az így szerzett egy ponttal is maradt az NB1-es tabella utolsó helyén a DVTK. Pénteken az OTP Bank Liga 25. fordulójának nyitómeccsén a Diósgyőr fogadta az MTK-t. A borsodi csapat honlapjának beszámolója szerint az első félidőben nem esett gól, pedig mindkét csapat több nagy helyzetet is kialakított. A második félidő is ugyanúgy nézett ki, hatalmas helyzetek mindkét oldalon, de Marko Malenica és Milan Mijatović is sorra mutatta be a bravúrokat. Mindkét csapat nyerhetett volna, végül a DVTK és az MTK is egy…
Tovább olvasomMásodszor nem sikerült a bravúr, kikapott a Fraditól a DVTK
Az OTP Bank Liga 24. fordulójában a Ferencváros otthonába látogatott a Diósgyőr, amely néhány hete meglepetésre legyőzte a címvédő csapatot. Az első félidőben nem esett gól, a szünet után pedig többnyire a hazaiak támadtak, de a DVTK is eljutott néhányszor az ellenfél kapujáig. Azonban a legnagyobb diósgyőri ziccer is kimaradt, amit az ellentámadásban góllal büntettek a hazaiak. A hátralévő időben próbálkozott a DVTK, de egyenlíteni nem sikerült – olvasható a Minap.hu-n a klub honlapján közzétett beszámoló alapján az 1-0-val végződő mérkőzés után. Zoran Zekic szerint a vereség ellenére most jobban…
Tovább olvasomBravúr: Idegenben győzte le a dobogós Fehérvárt a Diósgyőr
Egy hónappal a Fradi elleni siker után újabb nagy skalpot gyűjtött be a DVTK, amelynek így maradt reménye a kiesés elkerülésére. Az OTP Bank Liga 22. fordulójában a DVTK Székesfehérvárra látogatott. Nem indult jól a mérkőzés a borsodi csapat számára, hiszen korán hátrányba került, ezt követően azonban átvette a játék irányítását, helyzeteket dolgozott ki, amit ekkor még nem sikerült értékesíteni. A második félidőben aztán fordult a kocka, a DVTK szerezte a gólokat, a kiválóan működő Stefan Dražić, Alenn Grgić, Gheorghe Grozav játékkapcsolatnak köszönhetően. A lefújás előtt pedig már Alen Grgić…
Tovább olvasom