Ha ez így megy tovább, kiesik a Diósgyőr, újabb sima vereség hazai pályán

Megosztás

Jó ideje kieső helyen tanyázunk és az edzőváltás óta sem tapasztalható semmi változás, pontot sem szereztünk.

A sereghajtó Diósgyőr hazai pályán 3-1-re kikapott a Zalaegerszegtől a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának december 19-i játéknapján. A miskolci együttes továbbra sem szerzett pontot a Feczkó Tamás helyére kinevezett Geri Gergellyel, akinek ez volt a harmadik mérkőzése a kispadon.

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést annak ellenére, hogy még a kezdősípszó előtt cserélnie kellett Boér Gábor vezetőedzőnek, mivel Tajti Mátyás a bemelegítés során megsérült. A zalaegerszegiek szinte szó szerint lemásolták az MTK elleni hétközi teljesítményüket, ugyanis előbb a kezdőként a harmadik mérkőzésén harmadszor eredményes Zimonyi, majd Szánthó révén kétgólos előnyt szereztek a szünetre. A fővárosi kék-fehérek ellen is így alakult a ZTE-gólszerzők sorrendje, akkor az eredmény már nem változott.

A szünet után odaszegezte kapujához a ZTE a Diósgyőrt, amely csak Antal remek védéseinek köszönhetően maradt mérkőzésben. A három pont sorsa így is gyorsan eldőlt, a csereként pályára lépő Babati villámgyorsan gólpasszal hálálta meg a bizalmat, Zimonyi volt a befejező. A hajrára a Diósgyőr erejéből egy becsületgólra futotta, de a ZTE így is magabiztosan szerezte meg a három pontot.

OTP Bank Liga, 16. forduló:
Diósgyőri VTK – ZTE FC 1-3 (0-2)
Miskolc, v.: Bogár
Gólszerzők: Iszlai (78., 11-esből), illetve Zimonyi (16., 65.), Szánthó (43.)
Sárga lap: Karan (74.), Rui Pedro (87.), illetve Favorov (60.), Koszta (92.)

Diósgyőri VTK: Antal – Sesztakov, Szűcs K., Karan, Hegedűs J. (Vági, a szünetben), Memolla – Márkvárt, Rui Pedro, Iszlai – Drazic (Ivanovski, 77.), Grozav (Hasani, 67.)
ZTE FC: Demjén – Szépe, Lesjak, Bobál D. – Szánthó (Szalai D., 87.), Favorov, Sankovic, Gergényi, Bedi – Könyves (Babati, 63., Vass P. 84.), Zimonyi (Koszta, 69.)

Borsodihir.hu

Kapcsolódó cikkek