Ezúttal Kisvárdán maradt pont nélkül a csapat, amely továbbra is az utolsó helyen áll a tabellán. A Kisvárda 1-0-ra legyőzte a Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának november elsejei zárómérkőzésén. A várdaiak saját közönségük előtt először gyűjtötték be a három pontot ebben az idényben, a DVTK pedig harmadik idegenbeli meccsén a harmadik vereségét szenvedte el. Az első félidő nagy részében mezőnyjátékot láthatott a közönség. A hazaiak birtokolták többet a labdát, s támadásban is ők voltak veszélyesebbek, két nagy helyzetük is adódott, de előbb Viana ziccerben a kapu mellé pörgetett,…
Tovább olvasomCímke: Diósgyőr
Nagyon nem megy – ismét kikapott a Diósgyőr és kieső helyre zuhant vissza
Az utolsó utáni percben kapott gól miatt maradt ismét pont nélkül a DVTK, ezzel már csak a 11. helyen szerénykedik. A lefújás után a nézők hangot adtak elégedetlenkedésüknek. Először játszott idegenben a Paks Bognár György irányításával, és 2–1-re nyerni tudott a továbbra is gyengélkedő és kieső helyen álló Diósgyőr otthonában. A tolnaiak az edzőváltás óta két meccsből hat pontot szereztek, a DVTK sorozatban a negyedik bajnokiján maradt nyeretlen. LABDARÚGÓ NB I – 6. FORDULÓDIÓSGYŐR–PAKS 1–2 (Molnár G. 49., ill. Windecker 45+1., Szakály D. 90+1.)Miskolc, DVTK Stadion, 3045 néző. Vezette: Bogár Gergő A felek az utolsó pillanatig…
Tovább olvasomA diósgyőri vár tövében történt gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség
Egy önkormányzat tulajdonban álló, őrizetlenül hagyott diósgyőri ingatlanban találtak holttestet szeptember 15-én délután. A rendőrség beszámolója szerint a középkorú férfi bűncselekmény áldozata lett, ezért emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást. Másnap újabb tájékoztatást adott a megyei rendőrség: a nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint – miután megölte – egy miskolci ingatlan területén rejtette el áldozatát. A nyomozás során megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy egy 26 éves fiatalember olyan súlyosan bántalmazta ismerősét a lakóhelyén, hogy az áldozat a helyszínen elhunyt, tájékoztatott a rendőrség.…
Tovább olvasomFigyelem! Újra vágányzár a hétvégén Miskolcon
Ezen a hétvégén Diósgyőrben olyan felújításokat végeznek, amelyek miatt több helyen nem jár majd a villamos. A munkálatok alatt villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat az érintett szakaszon. Mutatjuk a pontosabb részleteket, a korlátozások és nehézségek leginkább a szombati napot érintik. Vágányzár lesz hétvégén a villamospálya felső, a villamosprojekt során épített szakaszán, ezért szeptember 19-én, szombat 04:15 és szeptember 20-án, vasárnap 03:50 között villamosok helyett villamospótló autóbuszok közlekednek Diósgyőr városközpont és Felső-Majláth között – közölte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK). A pótlóbusz az érintett szakaszon csak Alsó-Majláthon az 1-es autóbusz…
Tovább olvasomNégyet kapott itthon a DVTK és vereséget szenvedett az eddig pont nélküli Honvédtól
A kétgólos Honvéd-vezetést még a félidő vége előtt kiegyenlítette a Diósgyőr, ám a második félidőben már csak kaptuk a találatokat. A Budapest Honvéd idegenben 4–2-re legyőzte a DVTK-t, ezzel a labdarúgó NB I 2020–2021-es idényének 4. fordulójában megszerezte az első győzelmét a kiírásban. A miskolci csapat kettős emberhátrányban fejezte be a mérkőzést. A második játékrész kezdetekor egyértelműen a DVTK volt lélektani előnyben: játékosait jól láthatóan feldobta, hogy nagyon mélyről jöttek vissza és nagy energiát mozgósítottak a vezetés megszerzéséért. Jól futballozott ekkor a Diósgyőr, a gólt azonban a Honvéd szerezte. Balogh…
Tovább olvasom„A DVTK vezetése ma szurkolóellenes!” – több dolog miatt is háborognak a diósgyőri ultrák
A sör minősége és ára, a jegyárak emelkedése és a szurkolói kérések semmibevétele – ezek is szerepelnek a DVTK-rajongók kifogásai között. Az Ultras Diósgyőr Facebook-oldalán egy posztban szedték össze, mi is a problémájuk a rajongóknak a DVTK jelenlegi vezetésével:
Tovább olvasom